sub

Információk, érdekességek

Visszérműtét után sem kell felhagynia az edzéssel

2013. december 20.

Sokan küzdenek visszerekkel, melynek egyik fő oka a túlsúly és a mozgáshiány. Ennek ellenére több aktívan sportoló embernél is megjelenhetnek a kitüremkedő, kacskaringós erek, melyek eleinte bár nem okoznak panaszt, később azonban fájdalmassá válhatnak. Sokan mégse vállalkoznak műtétre, mivel félnek attól, hogy utána már fognak tudni úgy edzeni, mint régen. Dr. Sepa György, érsebész-főorvostól megtudhatja, vajon kell-e ettől tartani.

Az amerikai Northern General Hospital tanulmánya szerint a műtét utáni testmozgás nem hogy tilos, de még segíti is a mihamarabbi gyógyulást! A kutatás során 16 visszérműtéten átesett beteget két csoportra osztottak: a beavatkozás után 4-5 héttel az egyik felük 8 héten át heti kétszer edzett, míg a másik részük nem. A tanulmány végeztével egyértelműen megállapították, hogy a mérsékelt alsó végtagi tréning javította az erek állapotát, mely hozzájárult bőr vérkeringésének javításához.


Hideg időre érdemes a visszérműtétet időzíteni

2013. december 04.

visszérműtétAzok, akik visszerekkel küzdenek, jól tudják, a nyári hónapok a legnehezebbek. Ősszel és télen sokkal kevésbé okoz fájdalmat, és emiatt sokan teljesen el is feledkeznek róluk, pedig ez az időszak a legalkalmasabb visszérműtétre. Hogy pontosan miért, arról Dr. Nyiredy Géza érsebész főorvos beszélt. 

Nem csak nyáron fájhat a visszér

Az igaz, hogy nyáron sokkal több panaszt okoznak a visszerek, hiszen a melegben a hő leadásban szerepet játszó felületes visszerek jobban fájhatnak, mivel a hőségben az amúgy is kitágult erek tovább tágulva még nagyobb gondot okozhatnak. Ennek ellenére ez még nem jelenti azt, hogy az ősz beköszöntével fel lehet lélegezni, ugyanis a sok állás, vagy ülés miatt nagy nyomás nehezedik a tágult visszerekre. Így azok - akár meleg van, akár nem-, főleg a nap végére fájdalmasak lehetnek.


Már gyógyítható - sokáig azonban csak kezelni tudta az orvostudomány

2013. december 03.

A vállfájdalmakat egészen az utóbbi évekig világszerte leginkább csak kezelték. Ennek hatására hol hosszabban, hol kisebb ideig megszűntek ugyan a páciensek panaszai, de a fájdalmak véglegesen nem tűntek el.

Arthroszkópos – vagyis nagyobb vágás nélküli, kamera segítségével végzett - műtéteket már évtizedek óta végeznek a sebészek például a térdeken. A vállízület azonban olyan bonyolult, több rétegben egymáshoz illeszkedő testrészünk, hogy csak néhány éve létezik egyáltalán az a precíziós, a váll műtéteihez alkalmas arthroszkópos eszköz, amellyel a vállsebészek képesek olyan helyreállító műtéteket végezni a betegeken, amelyek után valóban fájdalommentesen élhetik tovább az életüket. 


Tüdőgyulladás - Ön felismeri a tüneteit?

2013. december 02.

tüdőTévhit, hogy a tüdőgyulladás minden esetben egyértelmű, komoly panaszokkal jelentkezik! Az enyhébb, sokszor egyszerű meghűléshez hasonló tünetek - rossz közérzet, hőemelkedés, köhögés - is jelezhetik a betegséget.

Vírus és baktérium is okozhatja

A tüdőgyulladás - leggyakrabban pneumococcus és atípusos baktériumok által okozott- fertőzés következtében alakul ki. A betegség vírusos eredetű is lehet,leggyakrabban influenza szövődményeként jelentkezhet – magyarázza dr. Hidvégi Edit tüdőgyógyász.

  • A baktériumok által okozott tüdőgyulladások jellegzetes tünetei:

a hirtelen kialakuló, magas láz, gyakran hidegrázás, köhögés, rossz általános közérzet, Sápadtság, hányás és hát- és hasi fájdalom különösen csecsemőkorban gyakori. Súlyosabb esetekben nehézlégzés, szapora pulzus, illetve magas légzésszám, zavartság alakulhat ki.

  • Az un. atípusos baktériumok által okozott betegség ettől eltérően, alattomosan jelentkezhet:

hőemelkedés, fáradékonyság, száraz köhögés, hasmenés, esetleg ízületi fájdalmak bevezető tüneteivel, majd nehézlégzés kialakulásával.


Jön a pánik! Mit tegyek?

2013. december 02.

A szorongásos zavarok nagyon elterjedtek, rengeteg embert érintenek. Ezen pszichés zavarok közül is kiemelkedik a pánikbetegség, amely az egyik legkínzóbb szorongásos kórkép, így pszichológusként engem is ezzel keres fel a páciensek nagy része.

A helyzetet bonyolítja, hogy gyakran nehézséget okoz felismerni a pánikbetegséget, hiszen annak tünetei más jellegű kórképet is jellemezhetnek. Ebben a szorongásos zavarban a fizikai tünetek dominálnak, így gyakran nem is pszichiáterhez kerül a beteg, hanem más szakorvoshoz.

Fontos tehát jól ismerni a kórkép tüneteit, hiszen így lerövidíthető a megoldáshoz vezető út. Az ilyen beteg visszatérő, váratlan pánikrohamoktól szenved, és emiatt erős szorongás alakul ki benne, intenzív félelem a következő roham bekövetkezésétől. A pánikbetegség diagnózisához fontos tisztázni, hogy a rohamokat nem pszichoaktív szer vagy általános egészségi állapot közvetlen élettani hatása okozza, valamint a rohamok nem magyarázhatóak jobban más mentális zavarral. 


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...167168169...260