sub

Információk, érdekességek

Ők a legjobb védőnők

2017. június 20.

A Magyar Védőnők Egyesülete évek óta díjazza a védőnőket áldozatos munkájuk elismeréseként. Idén is az édesanyák és édesapák jelölhették segítőiket az „Év Védőnője” díjra.Íme, ők a legjobbak!  

Minden évben szakmai zsűri ítéli oda öt kategóriában a díjakat, idén először azonban a közönség is megválaszthatta kedvencét. Összesen több mint 76.000 voks érkezett a kezdeményezés főtámogatója, a Sudocrem Magyarország Facebook oldalára.

A Védőnők Napja rendezvényen 2017. június 13-án, ünnepélyes keretek közt adták át az „Év Védőnője 2017 a Sudocrem támogatásával” díjakat.

A védőnők elhivatott, családokat támogató munkáját idén összesen 5+1 kategóriában ismerték el.

Az Év Védőnője 2017 közönségdíjasa.

A díjjal a Magyar Védőnők Egyesülete a hazánkban 102 éve működő, speciálisan magyar foglalkozás fontosságára hívja fel a figyelmet évről évre. A védőnők feladata nem merül ki csupán tanácsadásban és a kisbabák gondozásában, sokszor szinte családtagként vesznek részt az anyák és a gyermek mindennapjaiban, már egészen a várandósság korai szakaszától. Illetve az sem ritka, hogy segítségükkel még az édesapákat is jobban be lehet vonni a kisdeddel kapcsolatos teendőkbe.

„A kezdeményezés elindításával az volt a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet hazánk védőnőinek elhivatottságára. A családok otthonaiban, zárt ajtók mögött zajló munkát szeretnénk megismertetni a szélesebb közönséggel” – kezdte Csordás Ágnes Katalin, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke. „Aktív védőnői éveimre visszatekintve látom, hogy a mindennapi munkához mekkora erőt adott a sok mosolygós, hálás tekintet, az, amikor a tanácsom segítségével egy-egy nehezebb helyzetet sikerült megoldani a szülőkkel közösen. Az egyesület elnökeként örömmel tölt el a díjazottak meghatottsága, akik hatalmas lelkesedéssel fogadják az elismerést, hiszen a mindennapi rohanásban sokszor nem nyílik rá lehetőség, hogy ilyen szinten köszönetet mondhassunk a védőnőknek áldozatos munkájukért. Az elismerés a díjazottakon keresztül minden kolléganőnek szól” – mondta el Csordás Ágnes Katalin.


Meddig élünk? – Ez a magyar átlag megyénként

2017. június 15.

Európában folyamatosan növekszik a várható élettartam, és egyre kisebb a különbség a nők és férfiak kora között a halálozás időpontjában. Magyarországon jelenleg a várható átlagélettartam 76 év születéskor, ami 4 évvel kevesebb az OECD-átlagnál, és az egyik legalacsonyabb az OECD-országok* között. Itthon a nők várható élettartama 79, a férfiaké pedig 72 év*, de egész Európában nagy eltéréseket találunk.

Európában a svéd férfiak és a spanyol nők élnek a legtovább

A lakóhelytől az egyéb életkörülményeken át az életmódig számtalan tényező befolyásolhatja, hogy meddig élünk. Az Eurostat adatai szerint európai viszonylatban a férfiak esetében Lettországban a legrövidebb a várható élettartam (67,6 év), míg Svédországban a leghosszabb (79,6 év). A nőknél Bulgária a sereghajtó 77 évvel, a legtovább pedig várhatóan a spanyol nők élnek (85,5 évet).*

  • A nők tovább élnek, mint a férfiak:

ez a különbség a várható élettartamban átlagosan 5,5 év Európában – a legnagyobb Litvániában (10,9 év), míg a legkisebb Hollandiában (3,5 év). Ha egy férfi elérte a 65 éves életkort, a további várható élettartama 13,8 (Litvánia) és 19,7 év (Franciaország) között van, egy nő pedig várhatóan 17,6 (Bulgária) és 24 (Franciaország) közötti évet él még.*


Horváth Évával beszélgettünk

2017. június 06.

Horváth Évával még akkor beszélgettünk, amikor órái voltak már csak hátra, hogy a kis Kristófot a karjaiban tartsa. Kristóf azóta megérkezett, ő is és csodálatos mamája is jól vannak.

Csak semmi fakszni, semmi nyafogás, minden a legtermészetesebben folyik Horváth Éva szépségkirálynő, közgazdász életében a várandósság ideje alatt is, s elhatározása szerint ezt a természetességet kívánja folytatni majd a pici megszületése után is.

– A legtöbb kislány gyerekkorában tündérkisasszony, királykisasszony szeretne lenni, és szép ruhákba öltözni. Neked ez bejött, erre gondoltál?

Igen, ez nagyon érdekes, mert az óvodában, amikor farsang volt, minden évben valami hercegnőszerepben pompáztam. Végül is kitaláltam magamnak már gyerekkoromban, hogy topmodell leszek, csak annak idején magasabb modellek voltak. Egy kirívó eset volt: Kate Moss. Így el is keseredtem, hogy nem lesz belőlem topmodell, mert nyilván ezen nem tudok változtatni. És akkor láttam, hogy a szépségkirálynő-választásokon viszont egyáltalán nem szükséges, hogy valaki olyan magas legyen. Mostantól kezdve szépségkirálynő leszek.

– És ez sikerült is!

Nyilván ezért tenni is kell nagyon sokat, és kell egy adottság. Sok csalódásom is volt, amikor rossz ügynökséghez mentem el, akik megszólítottak az utcán, és fűt-fát ígértek, de nem lett belőle semmi. Nem tudtam eldönteni, hogy most akkor én szép vagyok, vagy nem vagyok szép, vagy mi vagyok egyáltalán. Amikor 18 évesen elindultam, akkor már a szüleim neveztek be a szépségversenyre önbizalom-növelés céljából. Bármilyen hihetetlen, akkorra már sikerült teljesen lerombolni az önbizalmamat. Minden tinédzsernek, vagy nagyon soknak kell, hogy megfelelő önbizalma legyen.

– Tehát a szüleid is támogatták ezt?

Nagyon fontos, hisz a szülőnek támogatnia kell a gyerekét az élet minden területén. Ha nincs a háttérben megfelelő szülői támogatás, akár a sport, akár a szakmaválasztás esetén, akkor egyszerűen a gyerek ég és föld között lebeg, és azt se tudja, hogy mit akar, és ez nem segíti az önbizalmát, elbizonytalanodik. Sok fiatallal dolgozom együtt, s meg kell hogy mondjam, annyira tökéletesen lehet látni, hogy ki az, akinek ott van a biztos családi háttér. Ez hihetetlen nyomot hagy a gyerekekben. Ha nem is azt mondja meg a szülő, hogy mit csinálj, hanem a támogatást adja meg. Ott van melletted, és ha hibázol is, bízik benned, segíti a te álmaidat, hogy megvalósuljanak. Persze nyilván csak a realitások talaján.


Ismerd meg önmagad! – Beszélgetés Klein Dáviddal

2017. június 04.

Tiszta tekintet, világos megfogalmazás, filozofikus elmélkedés, mindez a magányos csavargó és a kommunikatív beszélgetőpartner személyében, aki a Mount Everest 8848 m-es hegycsúcsának oxigénpalack nélküli megmászását tervezi. Mindenkinek más utat kell választania ahhoz, hogy önmagát megismerje. Klein Dávid ezt választja.

1975-ben születtem Budapesten. 12-13 éves koromban kezdtem el a hegymászást, sziklamászást. Ennek a háttere talán az, hogy ügyetlen voltam a fociban, de azt felismertem, hogy fontos számomra a mozgás, a fizikai erőfeszítés, így sodródtam a hegymászás felé. Már az iskolai tanulmányaimat is elég rapszodikusan végeztem. A gimnázium első évében Pécsett tanultam a Leővey Klára Gimnáziumban. Hamar rájöttem, hogy a gimi nem nekem való, nagyon sok a struktúra, a fegyelem és a kötöttség, és kimentem egy évre az USA-ba. Ott megízleltem a kaland szabadságát, a felelősségét, a nehézségét és a szépségét. Megtapasztaltam, hogy milyen nehéz kenyér a szabadság, és azt is, hogy enélkül nem tudok élni. Amikor hazajöttem, beiratkoztam Budapesten a Vörösmarty Mihály Gimnáziumba, majd  - egy év után, az utolsó két évre - magántanuló lettem. Ekkoriban mindennél fontosabb volt számomra a csavargás, a szabadság és a hegymászás. Egy tátrai túra során találkoztam Mezey Lacival, és úgy döntöttünk, belevágunk egy igazi expedícióba.

  • Az mit jelent, hogy expedíció?

Az expedíciós hegymászás a hegymászás egy önálló szakiránya. A hegy- és sportmászásnak nagyon sok válfaja van. Az egyik végén ott van mondjuk a teremmászás, alkalmanként néhány órai kreatív sporttal, a másik végén ott van egy 8000-es expedíció, mondjuk két és fél hónapos elfoglaltsággal. Suhajda Szilárd barátommal most az utóbbira vállalkozunk: hosszú ideig leszünk a hegyek között és a világ legmagasabb csúcsának palack nélküli elérése a célunk.


Kerestem az élhetőbb utat – Beszélgetés Bagdi Bellával

2017. május 10.

Negyvenéves vagyok. Rengeteg önmagammal vívott küzdelem áll már mögöttem. Gyakorlatilag azért kezdtem el az önismeret útját járni, mert már elviselhetetlen volt számomra a tudatlanságomból eredő, folyamatos szenvedés. Saját bőrömön tapasztaltam, hogy amilyen mértékben változom, olyan mértékben változik a világ is körülöttem – ezekkel a gondolatokkal kezdte a beszélgetést Bagdi Bella előadóművész, énekes, önfejlesztő tréner. 

Észrevétlen gyerekkor, iskolai megbélyegzés

1976 nyarán, amikor jóapám megtudta, hogy anyám megint terhes (addigra már öt gyereke volt apámnak), így kiáltott: „Csak a cigányoknak van ennyi gyerekük, meg nekünk!” Szóval, születésemkor nem rajongtak körül a rokonok, nem jártak a csodámra, és nem babusgattak, simogattak, szeretgettek mint szemük fényét. Egyetlenegy fotó sem készült rólam csecsemőkoromban, az első fotón, amely a családi albumban szerepel, kb. négyéves vagyok. Ráadásul apám ebben az időszakban súlyos alkoholista volt, folyamatosan verekedtek anyámmal, és a hangos üvöltözések mindennaposak voltak.

Pszichésen mindez nagyon mélyen hatott rám, és a legkorábbi emlékeim a gyermekkoromból a szorongó személyiségzavarral küzdő kislányról szólnak, aki fél az emberektől, miközben azt hiszi, hogy talán láthatatlan, annyira nem veszik észre. Talán azért pisiltem be tízéves koromig mindenféle körülmények között, hogy fölfigyeljenek rám. Kb. nyolcéves lehettem, amikor óra közben nagyon kellett volna vécére mennem, de annyira féltem feltenni a kezem, és mindenki előtt megszólalni és kikéredzkedni, hogy inkább bepisiltem az osztályban. Életem legkínosabb jelenete volt, amikor a tanító néni észrevette, és mindenki előtt megkérdezte, mi történt. Az egész osztály röhögött rajtam. Akkor az egyik fiú elnevezett pisis Bellának, és ez lett a csúfnevem egészen tizennégy éves koromig, amíg egy másik városba nem kerültem gimnáziumba.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...2...138