sub

Információk, érdekességek

Öreg lélek lakozik a gyermekemben?

2017. június 08.

Vannak olyan emberek, akiknek a teste csupán hozzá öregszik a lelkükhöz. A buddhisták erre azt mondják, öreg lélek költözött hozzánk. Az ilyen gyermekeket az ezoterikus "trendirodalom" időnként a kristály gyermek névvel illeti, időnként holmi kiválasztottakról elmélkedik, ám valójában ezek az öreg lelkek időről időre megszületnek közénk, hogy elhozzák a Világ Kulcsait.  

Öreg lelkű gyermekeink

Néha maguk, a gyermektársak is furcsának, valahogy másnak érzik ezeket a kicsiket. A legyakoribb, hogy az ilyen "öreg lelkű" gyermekek vagy vezető szerepben, közkedvelt irányítójaként vannak jelen a csoportnak, vagy kissé koravén módon - általában idős szülők egykéi ők - a csoport perifériáján, meg nem értett különcként vegetálnak, míg ki nem bonthatják szárnyaikat valamilyen tudomány, vagy művészet területén. Az ilyen gyermekekre azt mondják, olyan az eszük, mint a szivacs, minden ragad rájuk "a kosszal", ahogy azt mondani szokás. Nagyon könnyen tanulnak, de nem csak a csupa pozitív dolgokat, hanem a környezet fonákságait is ugyanolyan könnyedén átlátják.

6 hatásos hiszti ellenes tanács, gyakorló szülőknek

2017. június 08.

Hisztizik! Másféléves. Hároméves. Ötéves. Hétéves. 37 éves ... és hisztis! A hisztit egyik- másik gyermek ugyan kinövi; ám van, akinél életforma marad, mert a hiszti alapmagatartásként rögzül. Egy jól irányzott saller elég kézenfekvő megoldásnak látszik, hiszen a hisztiző ilyenkor a többiek idegrendszerének érzékeny húrjain bendzsózik.  

Ám a jól irányzott fültövön sederintés, mint hiszti ellenes gyógymód, hosszú távon nem válik be. Egyszer azonban –szerintem – mindenki kipróbálja. És akkor rájön, hogy rövidtávon sem válik be. Ha ilyenkor taknyán tenyereljük a hisztizőt, azzal ugyanazt érjük el, mintha egy villámoktól hevesen csapkodott hegytetőn állva a legnagyobb viharban azt ordítanánk, hogy minden isten hülye, egyszóval csak olaj a tűzre.

Mi is az a hiszti?

A hisztit a pszichológiai tankönyvek szerint a rövid távú frusztráció okozza, s a kudarc élményéből fakad. A gyerek (vagy éppen a hisztis felnőtt- de erre a momentumra most nem térek ki külön, mert olvasóim zömét felnőtt nők teszik ki és kényelmesebb, ha nem haragítom őket végleg magamra!) na szóval a gyerek ilyenkor átéli, hogy valamit nem kaphat meg rögvest és azonnal.

Ettől rettenetes belső feszültséget él át, és a feszültség úgy jelentkezik, mintha egy USA szabvány szerinti kézi hajszárítót a trafóházba dugnák be. Először nagy durranást hallanánk, aztán egy nagy villanás jön, végül az egész kiveri a biztosítékot, és arra eszmélünk, hogy egy feketére égett műanyag darabkát tartunk a kezünkben, és égnek áll a hajunk. Na ez a hajszárító a hisztis gyerek, akit elfelejtettek felkészíteni a környezeti hatásokra; a kudarc élménye, amikor bedugjuk a hajszárítót; s a hiszti, amikor megérkezik a villanás. A kivert biztosíték a hiszti utóélete, amikor a hisztis személy lelke egy szénné égett zsebhajszárítóra hajadzik, s már a legnagyobb jóindulattal sem lehet többé rendeltetésszerűen használni. És hogy égnek áll a hajunk? Nos mi a fenét is akartunk tulajdonképpen ezzel a képtelen hajszárítós ötlettel?!

Asztmás roham gyermekkorban – Ezek a kezdeti tünetek!

2017. június 05.

A fenntartó gyógyszeres kezelés előírás szerinti alkalmazásával, jó eséllyel csökkenteni lehet az asztmás roham kialakulásának kockázatát. Vannak azonban olyan körülmények, ún. triggerek, amelyek rohamot provokálhatnak. Ez mindenkinél eltérő, lehet akár egy légúti betegség, ismert allergén, stresszesebb időszak, dohányfüstös, poros környezet, de asztmás rohamot provokálhat akár az időjárás hirtelen változása is.

Az asztma kezelésénél a célunk, hogy a betegeknél tünetmentességet érjünk el, vagyis a kezeléssel egy olyan állapotot hozzunk létre tartósan, amelyben úgy élheti az életét, hogy a betegsége ne korlátozza – magyarázza dr. Hidvégi Edit gyermektüdőgyógyász, a Budai Allergiaközpont orvosa. Ehhez fontos jól beállítani a gyógyszeres kezelést, a gyermeknek elsajátítani az inhalátor használatát, és az is lényeges, hogy a szülőkkel együtt ő is ismerje az állapotromlás jeleit, az asztmás roham kezdeti tüneteit.

Az asztma rosszabbodását jelezheti, ha a gyermeknél az alábbiak közül egy vagy több is fennáll:
– éjszakai köhögés
– légúti fertőzés
– láz
– eldugult vagy náthás orr
– tüsszögés, viszketés a torokban
– szokatlan fáradtság
– étvágytalanság
– sápadtság
– karikás szemek
– mellkasi szorító érzés, nehézlégzés
– fejfájás
Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy emellett egyéntől függően más tünetek is jelentkezhetnek. Ezeket jegyezzük fel és beszéljük meg a gyermek kezelőorvosával.

Anyamonológok: tabuk nélkül az anyaság mindkét oldaláról

2017. június 02.

Máté Krisztina cukormáz nélküli filmet forgatott…

Tizenhárom édesanya és egy tizennegyedik, aki riporterként segít nekik abban, hogy őszintén beszéljenek életük bizonyára legnagyobb kihívásairól, a gyermekvállalásról, a szülésről, a gyermeknevelésről. Máté Krisztina rövidfilmje.

Tabuk és álszent pátosz nélkül forgatott riportfilmet az anyaságról Máté Krisztina. Az Anyamonológok című alkotásban 13 különböző korú, típusú, élethelyzetű édesanya osztja meg élményeit az anyaságról nem elhallgatva kétségeiket, félelmeiket, rossz élményeiket sem. Ugyanakkor a gyakran megható, máskor humoros, de leginkább nagyon valóságos mondatokból, gesztusokból mégis kirajzolódik az anyaság igazi szépsége.

A 23 perces alkotást ünnepélyes bemutatón vetítették le a sajtó képviselőinek Anyák napja előtt. Az eseményen megjelentek a filmben szereplő édesanyák is.

Máté Krisztina, aki riporterként, rendezőként és producerként is közreműködött a film elkészítésében elmondta: „Édesanyaként sokan éreznek lelkiismeret-furdalást azért, mert nem azt, nem úgy, vagy nem akkor érzik, ahogy azt az anyák nagy könyvében megírták. A magyar társadalomban szinte tabunak számít a szülés utáni depresszió, de sokan néznek rossz szemmel a kisgyerek mellett is karrierjét építő nőkre is. Ezzel a filmmel azt szerettem volna megmutatni, hogy a kétség és a határozottság, a gyengeség és az erő nem zárja ki egymást; nincsenek tökéletes anyák, a jó anyák viszont sokfélék, nem húzható rájuk séma”.

További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...163164165...294