sub

Információk, érdekességek

A xilites rágógumi véd a középfülgyulladástól?

2016. július 27.

Sok szülő mereven elzárkózik attól, hogy a gyermeke rágót vegyen a szájába. Ők általában vagy udvariatlannak, vagy egészségtelennek – netán mindkettőnek – tartják azt, ha valaki rágózik.

Talán éppen ők csodálkoznának el a legjobban, ha tudnák, hogy kutatási eredmények támasztják alá azt, hogybizonyos fajta rágógumik segítenek a gyermekkorban gyakorinak számító középfülgyulladás (latinul: otitis media) megelőzésében is.

A xilittel (más néven: xilitollal vagy nyírfacukorral) édesített rágógumik rágásával körülbelül minden negyedik középfülgyulladás kivédhető.

Hogyan lehetséges ez?

Újabban a rágógumik édesítésére a fogszuvasodást okozó szacharóz (azaz répacukor) helyett a fogbarát xilitet használják. A xilitre mint ötszénatomos cukoralkohol-molekulára jellemző az, hogy a szájban találhatóbaktériumok savtermelését és növekedését gátolja. Ha a szájüregben kevesebb baktérium található, akkor egyértelmű, hogy a garatot a füllel összekötő Eustach-kürtön keresztül kevesebb baktérium tud a szájüregből a középfülbe vándorolni, azaz a fülben csak kevés kórokozó lesz jelen. Emiatt a bakteriális középfülgyulladás gyakorisága csökken.


Elrontott fogászati beavatkozás? Ezekre ügyeljenek a fogyasztók!

2016. július 14.

Az ember életében a fogászati beavatkozások hosszú távú befektetések, ezért felmerül a kérdés, hogy mit tehetnek akkor, ha nem elégedettek a részükre elvégzett - általában igencsak költséges - fogászati magánszolgáltatásokkal. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége jó tanácsokkal segíti a fogyasztókat.
Ha egy szolgáltatás hibás, akkor azért a vállalkozás felelősséggel tartozik. Nincs ez másként a fogászati-, illetve fogorvosi magánszolgáltatásokkal sem. Amennyiben a fogyasztó bármilyen rendellenességet tapasztal hat hónapon belül (például: a beavatkozás utáni folyamatos fájdalom), akkor panaszt tehet és kérheti, hogy ingyen végezzék el a szolgáltatást újra. Ez alól akkor mentesül a vállalkozás, ha bizonyítja, hogy körültekintően járt el és a hiba oka csak a beavatkozást követően keletkezett.

Itt is rendkívül lényeges, hogy a fogyasztó kérjen – ha nem kapott – számlát, nyugtátaz elvégzett szolgáltatásról, mivel ennek birtokában érvényesítheti jogait utóbb, ha nem elégedett a minőséggel.


Színes szalagokkal az ízületi fájdalmak ellen

2016. július 08.

Színes szalagokkal az ízületi fájdalmak ellen Biztosan te is láttál már profi sportolókon (focistákon, futókon, de akár tornászokon, korcsolyázókon is) vagy amatőr futókon, színes szalagokat. Ezt nem divatból hordják, és még csak nem is fényvisszaverés a szerepük: ez a Kinesio Tape, ez egy olyan terápia, mely önállóan, de kiegészítő kezelésként is alkalmazható mozgásszervi problémákra, egy adott izomcsoport segítésére. A kinesio tape szalagok kiváló megoldások például ízületi fájdalmak ellen.

Egy japán találmány

A kineziológiai tapasz japán találmány, és több mint 40 éve használták már Japánban, mire egy holland focista (aki a J-Leage-be szerződött) visszavonulásakor, megismertette Hollandiát a szalaggal, ami utána nagyon gyorsan elterjedt Németországban is, majd az elmúlt pár évben meghódította egész Európát. Jellemző arra, hogy milyen későn fedeztük fel, hogy Dr. Kenzo Kase (ő találta fel a szalagot) 2001-ben utazott először Németországba, hogy kiképezze az első kezelőorvosokat.

 


Te Spanyolországban, a bőröndöd Angliában – Így kerüld el, hogy külön töltsétek a nyaralást!

2016. július 08.

Ha nyár, akkor utazás! Persze nemcsak ilyenkor hatalmas a forgalom a repülőtereken: 2015-ben 3,5 milliárd utast számoltak össze világszerte. Nem csoda, hogy előfordul, a bőrönd sérül, késik vagy elveszik: az elkeveredett poggyászok száma tavaly elérte a 23,1 milliót, azaz 1000 utasra 6,5 ilyen bőrönd jutott. Összegyűjtöttük az okokat, mire érdemes figyelnünk, hogy elkerüljük a bajt.

Nemcsak a megnövekedett terrorveszély miatti alaposabb ellenőrzések, illetve az így meghosszabbodott becsekkolási idő okozhatnak feszült pillanatokat, amikor repülőre szállunk. Egy felmérés keretében az utasok közel harmada számolt be arról, hogy nyugtalan és ingerült, amikor a poggyászfelvételre kerül a sor, hiszen a futószalag mellett állva sokakban felmerül, hogy esetleg nem érkezik meg a csomagjuk. 2015-ben 23,1 millió bőrönd keveredett el, amelyek 79%-a késve érkezett, 15% rongálódott, míg 6% tűnt el.

5-ből 1 utas csak kézipoggyásszal repül

A poggyászok átlagosan 1,76 nap alatt kerülnek vissza eredeti tulajdonosukhoz, ami első ránézésre ugyan nem tűnik soknak, de egy emiatt vesztegelni kényszerülő utas számára felér egy örökkévalósággal. Nem véletlen, hogy 5-ből 1 utas csak kézipoggyásszal repül: a feladott poggyászok száma utasonként átlagosan 1,2 db volt 2015-ben.


Így használjuk a klímát, hogy ne betegedjünk meg

2016. június 29.

A nyári melegben sokan használnak különféle klímaberendezéseket a kellemes közérzet biztosítása érdekében. Azonban a hűtött helyiségekben való tartózkodásnak az előnyei mellett - hatékonyabb munkavégzés, pihentetőbb alvás, sofőrök esetén nagyobb koncentrációkésség - megvannak a saját szabályai is. A nyári hónapok előtt, de legkésőbb mielőtt a klímát használjuk, ajánlott annak tisztítását elvégezni. Az ÁNTSZ felhívja a figyelmet arra, hogy a nem megfelelően karbantartott klímaberendezések egészségügyi veszélyeket rejthetnek magukban.

Különösen a gyermekek, kismamák, idősek és valamilyen légzőszervi megbetegedésben, allergiában szenvedők lehetnek az érintettek az alábbi problémákkal kapcsolatban, amennyiben a berendezések karbantartása nem történt meg vagy nem megfelelő.

Különböző mikroorganizmusok (baktériumok, gombák) telepedhetnek meg a klímaberendezés vagy a szellőzőrendszer közegében, a szűrőkön és a légkezelő gépekben, valamint a légcsatornában felhalmozódott porban, melyek a használat során kijutnak onnan és allergiás valamint asztmás megbetegedéseket okozhatnak.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...888990...171