sub

Információk, érdekességek

Itt a tél, fokozott a veszély a megfázásra

2014. december 12.

megfázásA téli hónapokban sohasem lehet kizárni, hogy egy vírus által okozott influenzajárvány szenvedőivé válunk. Az influenzás megbetegedésekről, a viselkedési szabályokról, és azokról a szükséges intézkedésekről, amelyek segítségével csökkenteni lehet saját megfertőződésünknek, és mások megfertőzésének a kockázatát, nagyon sok információnk van. Fontos alapismeret, hogy az emberek között az influenzavírus a köhögésnél, tüsszentésnél és lélegzésnél távozó nyálcseppecskék útján terjed. A fertőzés létrejöhet piszkos felületekkel való érintkezés útján (pl. ajtókilincsek, lépcsőkorlátok, munkafelületek, telefonhallgatók) vagy kézfogás által is. Különösen magas a fertőződés kockázata abban az esetben, ha egy zárt térben több ember tartózkodik (pl. színházban, koncerten és sporteseményeken, mozikban, tömegközlekedési eszközökön vagy kávéházakban). A fertőzés és a fertőzési képesség már 24 órán belül kialakulhat, még az első szimptómák fellépése előtt. Általában a felnőttek 5 napig, a gyermekek pedig 7 napig fertőzők az első tünetek megjelenése után. A betegség körülbelül egy hétig tart, amennyiben nem lépnek fel komplikációk. 

A téli időben gyakran vesszük észre magunkon csak az egyszerű náthás megbetegedés kellemetlen tüneteit, mint például a rossz közérzet, fejfájás, orrdugulás, kaparó torok, orrfolyás.
A téli hónapokra jellemző időnként változékony időjárásra főként a gyermekek reagálnak érzékenyen, ezért náluk ilyenkor is magas a náthás-hurutos megbetegedések száma, amire fokozottan kell odafigyelni.Szervezetünk védekezőképessége a fertőzésekkel szemben a ezekben a hónapokban rendkívül alacsony. Ennek oka, hogy a természetes forrásból származó vitamintartalékaink folyamatosan kiürülnek, így ellenálló képességünk fokozatosan csökken.


5 tipp, ami hatásosan csökkentheti a stresszt!

2014. december 10.

stressz A stressz sajnálatos módon sok ember életében mindennapos tényezőnek számít. Rövidtávon is nehéz megküzdeni vele, de ha sokáig fennáll, rendkívül káros hatásai vannak, mind a lelki, mind a testi problémákat figyelembe véve. 

Mindannyian tudjuk, hogy az életben folyton vannak hullámvölgyek, az átlagosnál stresszesebb időszakok. Előfordul, hogy besűrűsödik, vagy nehezebbé válik a munka, anyagi problémával, egészségügyi, családi gonddal kell szembenéznünk. Sajnos jellemző az is, hogy a baj nem jár egyedül, ha az élet valamely területén növekszik a stressz faktor, akkor sok esetben másutt is felbukkan valamilyen nehézség. A megoldás keresése közben mindig szerencsés, ha megpróbáljuk a megfelelő módon levezetni a felgyülemlett feszültséget. Egyrészt könnyebb túllendülni a mélypontokon, ha időközben ügyelünk magunkra, másrészt pedig az egészségünket is támogatjuk, ha nem hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk a stressz.

Át kell gondolni a problémát

Természetesen a stressz kivédésére az a legjobb, ha megszüntetjük a kiváltó okot, de ez azért nem ilyen egyszerű. A legtöbb ember nem fogja csak azért feladni a jól fizető álommunkáját, mert az időnként stresszes, éppen ezért fontos, hogy végiggondoljuk az aktuális stressz faktorokat, ugyanis a legtöbb probléma során két eshetőség van: vagy tudunk rajta változtatni, vagy nem. Ha az elsővel állsunk szemben, akkor az remek, van rá módod, hogy kihozzuk a helyzetből a maximumot, nincs értelme stresszelni. Amennyiben a második ütötte fel a fejét, ismét csak felesleges az aggodalom, ha rajtunk kívül álló okok irányítják a problémát, akkor sok mindent úgyse tudunk tenni. Gondoljuk át, milyen kiutat választhatunk, és tegyük meg a szükséges lépéseket.


7+1 gerincvédő tipp irodában dolgozóknak

2014. november 24.

gerincünkAz irodai munkát végzők háta az átlagosnál is nagyobb veszélynek van kitéve, hiszen az egész napos ülés következében sokan küszködnek gerincproblémákkal, hátfájdalommal, de az egészségtelen tartásnak súlyosabb következményei is lehetnek. A gerinc egészségéért sokat tudunk tenni még ülőmunka esetén is, ha megfogadjuk Dr. Major Zoltán reumatológus főorvos tanácsait. 

Hátfájás, nyakfájás, deréktáji fájdalmak, gerincpanaszok, nyaki mozgás korlátozottsága – ezek mind lehetnek az egészségtelen testtartás következményei és gerincproblémára utaló tünetek is. Fontos odafigyelnünk gerincünk egészségére még akkor is, ha munkánk révén egész napos ülésre, számítógépes munkavégzésre vagyunk kényszerítve, hiszen a hanyag testtartás hosszú távon nemcsak hátfájdalmat, de nyaki és deréktáji problémákat is okozhat. „Tapasztalatunk azt mutatja, hogy sok irodában dolgozó vendég érkezik hozzánk olyan panaszokkal, melyek a legtöbb esetben gerincproblémákkal állnak kapcsolatban a naphosszat tartó ülőmunka következtében. Szerencsére az esetek nagy részében nem súlyosak a problémák, azonban érdemes odafigyelni a gerinc egészségére és hangsúlyt fektetni a gerincproblémák megelőzésére” – mondta el Dr. Major Zoltán, a hévízi NaturMed Hotel Carbona főorvosa. A gerinc egészségének megőrzésére a szakember az alábbiakat tanácsolja.


Erős paprikával a fejfájás kezelésében

2014. november 22.

Erős paprikávalNapjaink egyik leggyakoribb panasza a fejfájás, amelynek valamely típusában a magyar lakosság közel 50 százaléka érintett. A legismertebb fejfájás, a migrén esetében közel 1.200.000 főre tehető a betegek száma, akiknek akár 21.000.000 rohama lehet évente. A fájdalmak természetes módon történő kezelésére egyre nagyobb igény mutatkozik. Erre kínál megoldást az erős paprikából nyert kapszaicin. 

Magyarországon népbetegségnek számít a fejfájás, amelynek valamely típusával közel 5 millió ember küzd naponta. Az elsődleges fejfájások közül legismertebb a migrén, ami a lakosság 6-18%-át érinti. A fejfájások számos gyógyszeres, nem gyógyszeres és kombinált módszerrel kezelhetőek, azonban egyre több esetben mutatkozik igény a fájdalmak természetes hatóanyagokkal történő enyhítésére.


Így védje a szívét és az érrendszerét – 2. rész

2014. november 20.

rostbevitelMit együnk emelkedett koleszterinszint esetén? Leginkább a telített zsírsav bevitelünket kell mérsékelni, illetve minél több rostot és zöldséget/gyümölcsöt fogyasztani. 

TUDTA-E, HOGY:

  • hogy a növényi szterinek a természetben csak igen kis mennyiségben találhatóak meg? Almából például 150 db-ot kellene elfogyasztani a terápiás hatás elérése érdekében.

telített zsírsavak elsősorban az állati eredetű élelmiszerekben lelhetőek fel, látható, vagy rejtett zsiradék formájában. A 12-16 szénatomot tartalmazó telített zsírsavak közül a rövidebb láncúak, a laurin- és mirisztinsav emelik jobban a koleszterinszintet Ezek a  zsírsavak a vajban és a zsíros tejtermékekben, húsokban találhatóak. Ezért lényeges, hogy a tej és a tejtermékek esetében általában a csökkentett zsírtartalmúakat részesítsük előnyben. Fontos, hogy ne mellőzzük ezeket az élelmiszereket, hiszen kalcium tartalmuknál fogva fontosak szervezetünk számára. A többek között a sertészsírban található palmitinsav és a húsokban is fellelhető sztearinsav már kisebb mértékben ugyan, de szintén kedvezőtlenül befolyásolja az LDL-koleszterin szintet, ezért a húsok, húskészítmények közül is a zsírszegényeket részesítsük előnyben. A látható zsiradékot mindig távolítsuk el még sütés előtt a húsokról, halakról. A szárnyasok, vadak húsa kevesebb telített zsírsavat tartalmaz, mint a sertés- és marhahús, illetve a belsőségek. Szárnyasoknál (pl. csirke) a bőr alatt halmozódik fel a zsír, ezért célszerű a bőrt az előkészítésnél eltávolítani. Zsiradékban való sütés esetén helyettesítsük a sertészsírt növényi olajokkal.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...101102103...170