


Információk, érdekességek
Mennyi folyadékot igyon egy iskolás?
2020. november 28.
Legyen szó bármilyen évszakról, mindig oda kell figyelni a gyermekek folyadékbevitelére. A hidratációnak nem csak sport vagy mozgás közben, de a számítógépek előtt ülve is fontos szerepe van. Nagy-Parádi Tímeát, az Absolute Live táplálkozási szakértőjét kérdeztük.
– 6-14 éves gyerekeknek mennyi folyadékot kell fogyasztaniuk naponta?
A különböző ajánlásoknak megfelelően a 6-8 éveseknek naponta 1,2-1,6 liter, a 8-12 éveseknek 1,6-2 liter, a 12-14 éveseknek pedig 2-2,4 liter folyadékra van szükségük. Édesanyaként is tudom, hogy ezek a mennyiségek csak számok. A lényeg az, hogy gyermekeinket a rendszeres folyadékfogyasztásra ösztönözzük. Meg kell nekik tanítani, hogy amikor már a szomjúságot érzik, az már késő, olyankor már a szervezet védelmi rendszere kiált segítségért.
– Mi számít folyadéknak?
Természetesen minden, a nap folyamán elfogyasztott folyadékot figyelembe kell venni. Gyermekek esetében legjobb, ha a folyadék legalább 60%-a ivóvíz, a többi lehet kisebb mennyiségben leves, gyümölcslé, tea, vagy a sporttevékenység kiegészítéséhez jó választás az izotóniás vagy a vitaminos ital is.
– Sok gyermek ül a számítógép előtt, ők milyen rendszeresen igyanak?
A számítógép teljesen leköti a gyermekek figyelmét, ezért nagyon fontos, hogy készítsünk be nekik folyadékot. A gyerekek sokszor nem szívesen isznak vizet, ezért jó praktika például egy vitaminital, ami nem tartalmaz felesleges cukrot, esetleg gyümölcstea pici mézzel ízesítve. Lehetőség szerint próbáljuk meg őket elmozdítani a gép elől, és egészséges, rengeteg mozgással tarkított programokat szervezni.
– Hosszú távon érdemes-e vitaminitalt innia egy gyereknek?
– A vitaminok fogyasztása nagyon fontos rövid és hosszú távon is. Sajnos nagyon sok gyerek van, aki egyáltalán nem, vagy csak nagyon minimális mennyiségben eszik gyümölcsöt, zöldséget, így nekik még fontosabb a vitaminok pótlása. A gyerekek a tablettákat nem szívesen nyelik le, a rágótablettákat kellemetlen szagúnak titulálják. Ezért is jó választás a vitaminozott ital fogyasztása, melynek van még egy plusz hozadéka a vitaminpótlás mellett, nevezetesen ezzel tudjuk biztosítani a számukra szükséges folyadékbevitelt is, ráadásul a folyadékkal bevitt összetevők hatékonyabban tudnak felszívódni, a felesleg pedig könnyedén kiürül. Jó szívvel ajánlom a Fit Kid izotóniás italt, amely biztosítja az energiát rövid és hosszú távon, négyféle B-vitamin tartalma pedig jó hatással van a kitartásra. Napközben, amikor az iskolai feladatokat végzik a gyerekek, a multivitaminos, vagy az immunity C+D italokkal pótolhatják a szükséges folyadékot és vitaminokat.
Magzati károsodást nem okoz a fertőzés
2020. november 26.
Magzati károsodást nem okoz a koronavírus-fertőzés, de a várandós nőnél jelentkező tünetek és szövődmények, például a láz, a tüdőgyulladás kiválthat koraszülést vagy vetélését – közölte a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa Áder János köztársasági elnök Kék bolygó című podcast műsorának hétfői adásában.
Szlávik János arról számolt be, hogy a világon volt már olyan eset, amikor átjutott a fertőzés az édesanyáról a magzatra, de ez rendkívül ritka.
A tapasztalatok világszerte azt mutatják, hogy a vírus az újszülöttekre nem veszélyes. Azoknál a csecsemőknél, akik megfertőződtek, nagyon enyhék voltak a tünetek. Ennek ellenére előfordult, hogy az újszülött a fertőzés következtében meghalt – mondta.
Magyarországon is voltak olyan várandós nők, akik elkapták a vírust, de nem észleltek náluk semmilyen problémát a terhesség és a szülés során. Ha azonban a kismamák kezelésre szorulnak, azt nehezíti, hogy a koronavírus ellen használt kísérleti gyógyszerek nem adhatók nekik, csak lázcsillapítót, köhögés elleni szereket lehet alkalmazni.
A főorvos arra hívta fel a várandósok figyelmét, hogy a járványhelyzetben vigyázzanak magukra, és kerüljék a “felesleges izgalmakat”.
Szlávik János azzal kapcsolatban, hogy a kórokozók 80-90 százaléka ismeretlen az emberiség számára, azt mondta: a tudósok elsősorban azokkal a kórokozókkal foglalkoznak, amelyek megbetegítik az embereket.
Áder János a beszélgetésben úgy fogalmazott: “magunk rontjuk az esélyeinket azzal, hogy nem tiszteljük kellően a természetet, és nem figyelünk oda a természettől kapott jelzésekre.”
A szülői hatás szerepe a döntő a matektanulásban
2020. november 24.
Nem az iskola, hanem a szülői hatás játssza a döntő szerepet a gyerek sikeres általános iskolai matematikatanulásában – állapította meg a Sussexi Egyetem friss kutatása.
Az egyetem pszichológusai szerint a kisdiák matematikai sikerének sokkal erősebb előrejelzői a szülők saját tanulmányai és a gyerekkel kialakított kapcsolatuk, mint a gyereknek az iskolához vagy egyes tanárokhoz fűződő érzései.
A tanulmány szerzőit meglepte, hogy az általános iskolások körében nincs szignifikáns kapcsolat az iskola és a tanítóhoz köthető képességek, valamint a matematika elsajátítása között. A pozitív iskolai légkör, a szeretetteljes diák-tanító kapcsolat és a tanár jó tulajdonságai sem növelték a matematika tanulásának sikerét.
Az ALSPAC elnevezésű kutatás mintegy hétezer gyermek megkérdezésén alapult.
Azok az általános iskolás gyerekek, aki szeretik a matematikát, egy évvel előbbre járnak tudásukban azoknál, akik nem szeretik a tantárgyat akkorra, amikor középiskolások lesznek.
A diákok válaszaiból kiderült, hogy a középiskolások jobban teljesítenek matekból, ha úgy érzik, hogy tanáruk minden osztálytársukkal igazságos, ám eredményeikre nincs jelentős hatással az oktató tudása még akkor sem, ha olyan tanár tanította őket, akiket a gyerekek jónak ítéltek meg, olyannak, aki nagyon otthon van a tantárgyában és megpróbálja érdekesen átadni azt, kiemelni annak jelentőségét.
Miközben a tanulmány készítői nem találtak jelentős összefüggést az iskola környezet és a matematikai tudás között az általános iskolai oktatásban, a középiskolában azonban a gyerekek által szerzett tapasztalatoknak nagyobb volt a hatása a tantárgyban elért sikerekre.
“Kutatásunk megmutatta, hogy a szülői hatás az egyik legerősebb tényező a diákok matematikatanulásában, valamint feltárta a pozitív és igazságos oktatási környezet fontosságát, különösen a középiskolában – idézte Danielle Evanst, a tanulmány vezetőszerzőjét az egyetem közleménye.
Hogyan készüljünk fel a várandósságra?
2020. november 21.
Tippek gyermeket tervező nők számára
A gyermekvállalás, nem csak a várandósság kezdetétől és a gyermek megszületésétől igényel komoly elköteleződést, hiszen megfelelő életmóddal, már a várandósság tervezésekor támogathatjuk születendő kisbabánk egészségét. A várandósságra testben és lélekben is fel kell készülnünk, így érdemes odafigyelnünk életmódunkra és táplálkozásunkra. Ebben nyújtanak segítséget Károlyfi Edit, az AVON szakértőjének tippjei.
Nőként tápanyagszükségletünk egész életük során változik, viszont gyermektervezés idején, még tudatosabban kell figyelnünk az életmódunkra és a táplálkozásunkra. A várandósság megterheli szervezetünk tápanyagraktárait, így érdemes testünket felkészíteni erre az időszakra, hiszen ilyenkor bizonyos vitaminokból, ásványi anyagokból többre van szükségünk, míg más tápanyagok esetében fokozottan figyelnünk kell a túladagolás elkerülésére.
Az AVON szekértőjének tanácsai segítenek tudatosan felkészülni a várandósság időszakára, hogy szervezetünk a legjobb formáját hozhassa ebben a várakozással teli periódusban is.
Hagyjuk abba a dohányzást és az alkoholfogyasztást! Ezek a káros szenvedélyek nem csak a mi szervezetünkre vannak rossz hatással, de születendő gyermekünk egészségére is negatív hatást gyakorolhatnak.
Mozogjunk rendszeresen! Sokan abbahagyják a sportolást, amikor úgy döntenek, babát szeretnének, mert félnek, hogy ezzel árthatnak majd a magzatnak a terhesség korai szakaszában. Pedig épp ellenkezőleg! A testmozgás is hozzá tartozik a terhességre való felkészüléshez, hiszen a fitt kismamák várandóssága, szülése és a szülés utáni regenerálódása is könnyebb. Végezzünk könnyű gyakorlatokat, jógázzunk, sétáljunk, vagy kerékpározzunk, mindössze a nagy megterheléssel járó testedzést kell kerülnünk.
Kövessük nyomon ciklusunkat! Itt az ideje, hogy kellően megismerjük ciklusunkat, hiszen így könnyedén meghatározhatjuk azt az időszakot, amikor a legtermékenyebbek vagyunk. Mindig jegyezzük fel naptárunkba, hogy mikor kezdődik és mikor ér véget, vagy használjuk a számtalan, erre kialakított telefonos applikáció egyikét.
Vizsgáltassuk ki magunkat! Az egészségi állapot rendszeres, évente történő felmérése fontos, hiszen csak így tudjuk az esetleges egészségügyi problémákat idejében felfedezni. Babatervezéskor még fontosabbak ezek a vizsgálatok, jelentkezzünk be nőgyógyászunkhoz egy várandósság előtti vizsgálatra, hiszen vérképünk alapján informálódhatunk, mire kell fokozottan odafigyelnünk.
Aludjunk eleget! A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás nélkülözhetetlen, hiszen szervezetünknek szüksége van pihenésre ahhoz, hogy egészségesen tudjon működni.
Állami gondozott gyerekeknek indul edukációs program
2020. november 20.
Karriertámogatás, életmentés, a járvány hatásainak kezelése a témák között
Edukációs kampányt indít állami gondozott gyermekeknek a Gyermekhíd Alapítvány, amelyhez vállalatok támogatását kéri. Az ÚTRAVALÓK program keretében többek között Zsiga Melinda, egykori állami gondozott kick-box bajnok közreműködésével indul kurzus a COVID-helyzet mentális kezelésére, de karriert támogató tanfolyam, életmentés, valamint drogprevenció és szexuális edukáció is szerepel a programok között. Az alapítvány az akcióval arra szeretné felhívni a cégek figyelmét, hogy az állami gondozott gyerekek életében is nagy változást hozott a járványhelyzet, és most a szokásosnál is nagyobb szükségük van a támogatásra.
Cégek összefogását kéri az állami gondozott gyermekeknek indított programsorozatához a Gyermekhíd Alapítvány. A szervezet arra hívja fel a figyelmet, hogy a pandémiás helyzet okozta bizonytalanság az állami gondozott gyermekeket még kiszolgáltatottabbá teszi, ezért most a szokásosnál is nagyobb szükségük van a támogatásra. Az alapítvány a novemberben induló kampányához vállalatok támogatását kéri, akik maguk is részt vehetnek a programok kialakításában. A Gyermekhíd által indított kezdeményezéshez egy külön erre a célra létrehozott online platformon lehet csatlakozni.
A kampány egyik hangsúlyos eleme a pandémiás edukáció, melynek első állomásaként az alapítvány Zsiga Melinda, egykori állami gondozott kick-box bajnok segítségével egy online beszélgetés keretében osztja meg a vírushelyzettel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.
Joó Beatris operatív igazgató az kezdeményezés kapcsán elmondta: „Alapítványunk önkéntesei napi kapcsolatot ápolnak a gyermekotthonok lakóival, és különböző fejlesztésekkel, valamint beszélgetésekkel igyekeznek pótolni a szülői támogatást.” A folyamatos kapcsolattartás szerepe a COVID-helyzet miatt még inkább felértékelődött, emellett pedig az alapítvány szeretné a felnőtté válásra is felkészíteni a gyerekeket. „Erre a célra találtuk ki az Útravalókat, melynek keretében az élet számos területére reflektáló kurzusok keretében edukáljuk a gyerekeket” – tette hozzá.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...808182...295