


Információk, érdekességek
Az élményajándékot jobban értékelik az idősebb gyerekek
2020. december 09.
Ahogy a gyerekek nőnek, egyre jobban örülnek az élményajándéknak a tárgyak helyett – ezt állapította meg az Illinois Egyetem chicagói intézményének kutatása.
Az egyetem docense, Lan Nguyen Chaplin által vezetett kutatás a gyerekek és serdülők ajándékokkal kapcsolatos hozzáállását vizsgálta. Arra az eredményre jutottak, hogy 3 és 12 éves kor között a gyerekek jobban örülnek a tárgyi ajándékoknak. Ám az idősebb gyerekeket már inkább az élményajándékok teszik boldoggá. “Ez azt jelenti, hogy a serdülők nagyon vágynak az élményekre, nemcsak drága anyagi dolgokra, mint azt egyesek gondolhatják” – vonta le következtetését Chaplin.
Természetesen a kisebb gyerekek is szeretik az élményeket. Egész ágazatok – köztük a vidámparkok és Disneyland – alapult erre. A kisgyermekek szinte eksztázisban vannak az élmény során. Ahhoz azonban, hogy ezek a tapasztalatok tartós boldogságot nyújtsanak, a gyermekeknek képeseknek kell lenniük felidézni az esemény részleteit jóval azután, hogy véget ért – idézte a phys.org tudományos ismeretterjesztő portál cikke a marketinggel foglalkozó tanárt.
A legózás vagy plüssállatokkal való játék okozta örömnek megmarad a fizikai emlékeztetője. De egy élményt nagyon nehéz átélni egy kisgyereknek azt követően, hogy elmúlt. Chaplin szerint ezen azzal lehet segíteni, ha az ilyen élményeket a család rögzíti: fényképeken vagy videókon örökítik meg a közös kirándulást, játékot, születésnapot. Ez segít a kisgyerekeknek abban, hogy újra átélhessék az élményt, és egyúttal a közösen megszerzett élmény értékét is megtanulják.
Hogyan működnek a termékenységi tesztek?
2020. december 08.
Ha egy pár nem esik teherbe, a probléma forrása mindkét félben lehet (erre nagyjából 40-40% az esély), sőt akár mindkettőben is egyszerre. Vannak olyan otthon is elvégezhető, egyszerű tesztek, amelyekkel a legalapvetőbb problémákat ti magatok is kizárhatjátok. Cikkünk ezeknek a teszteknek a működését mutatja be.
Női termékenységi tesztek
Az otthon végezhető női termékenységi tesztek rendszerint az FSH (follikulus stimuláló avagy tüszőserkentő hormon) szintjét mérik. A női szervezetben ez a hormon a petesejtek fejlődését, növekedését segíti. Az életkor előrehaladtával a rendelkezésre álló petesejtek száma csökken és sajnos a minőségük is romlik. A szervezet erre úgy reagál, hogy több FSH-t állít elő. Ezért, ha valakinél magas FSH szint mutatható ki, az utalhat arra, hogy a petesejtek minőségével és/vagy mennyiségével probléma van.
A teherbeesés magas FSH értékkel sem kizárt, de az állapot kezelése nehézségekbe ütközhet. Egyéb esetekben terméketlenség kezelése során gyakran mesterségesen serkentik az FSH termelést, hogy a szervezetet több és jobb petesejt előállítására késztessék. De ha valakinél az FSH szint már eleve magas, az FSH érték további növelése rendszerint nem javítja a fogamzási esélyeket. Mivel a magas FSH szint a petesejtek minőségének romlására is utalhat, ha be is következik a fogamzás, nagyobb eséllyel következik be magzati rendellenesség.
Az FSH értékét a ciklus meghatározott napjain szokták mérni. Egy mérés a pontos értékeléshez általában nem elegendő, hiszen a hormonszint ciklusról ciklusra is változhat – de a magas szintek mindenképpen problémára utalhatnak. Ha pozitív (azaz magas) FSH teszt eredményt kapsz, feltétlenül keresd fel nőgyógyászod további vizsgálatok céljából!
Férfi termékenységi tesztek
A terméketlenséget általában női problémának tekintik, de mivel a gyermekáldás elmaradása mögött ugyanakkora eséllyel a férfi is állhat, ezért a férfi vizsgálata is ugyanolyan fontos, mint a nőé.
Szorongás ellen beszélgetés
2020. december 06.
Az óvodások, kisiskolások körében a szorongás könnyen kialakulhat, de jó hír, hogy fel is oldható – például beszélgetéssel.
Reagál a világra
Bármilyen hihetetlennek is tűnik, a világból jövő külső hatások a 3-4 éveseket sem kerülik el. Ha szokatlan, korábban nem tapasztalt dolgokat produkál, ha hirtelen megváltozik a viselkedése, a szülő szorongásra gyanakodhat. A hasfájás, az eleven gyerek váratlan, visszahúzódó viselkedése, az indokolatlan agresszió hátterében a szorongás állhat. A szorongást pedig a félelem táplálja – mondja dr. Szalma Ibolya gyermekpszichológus. Mitől félhet a kicsi? Amit a hírekből, televízióból, rádióból vagy éppen a szüleitől hall. Jelen esetben például a pandémiától. Ami a szülőket foglalkoztatja, az őt is.
Helyzet van!
Ugyancsak szorongást ébreszthet a gyermekben, amikor bekerül az óvodába, illetve az iskolába. Gyakori, hogy a kis óvodás viselkedése drasztikusan megváltozik. Például egy korábban kommunikatív gyerkőc visszahúzódóvá, csendessé válik, amint elkezdi az óvodás éveit. Ha ezt az óvó néni nem ismeri fel, és nem oldja a gyermekben, a szorongás állandósulni fog. A szülő ebben az esetben ne pszichológushoz hordja a gyereket! Az óvó nénivel történő beszélgetés segíthet kideríteni a szorongás okát és megtalálni arra a legjobb megoldást.
A 6-7 évesek iskolakezdése is kemény próbatételnek bizonyul. A gyerek ekkor jelentkező szorongása a szülőtől és az óvodától függ. Az iskolai felkészítés a nagycsoportban kezdődik, és szerencsés, ha ez nem fenyegetéssel történik – tanácsolja dr. Szalma Ibolya. Azt kell sugallni a leendő iskolás felé, hogy az iskola egy csodás hely, amitől nem kell félni, mert rengeteg érdekességgel találkozhat ott. Játékos keretek között kell felkészíteni, terepet adni az egyéni szereplésre! Gyakoroltatni, milyen a csoport elé kiállva előadni: beszélni, verset, mesét mondani, énekelni. A szülőnek is érdemes megfogadni: ne fenyegetően beszéljen a közelgő iskoláról, az legyen a cél, hogy várakozásteljesen lépje át az iskola kapuját a kicsi.
A szorongás oldható
Különböző relaxációs technikákkal a kisgyermek szorongása remekül oldható. Ez akkor hasznos, ha naponta, később hetente, majd például dolgozatírások előtt alkalmazza az érintett gyerek. Például az esőcseppjáték lényege, hogy a csepp maga a gyermek, aki a földre hull, ott a nap felmelegíti, párologni kezd, így egyre könnyebbé válik.
Megkétszereződött a szorongó fiatalok száma a járvány alatt
2020. december 06.
Csaknem megkétszereződött a szorongó fiatal felnőttek száma az új típusú koronavírus okozta világjárvány tavaszi hulláma idején – olvasható a Bristoli Egyetem új tanulmányában.
A kutatók a kilencvenes évek elején született bristoli fiatalokról készülő, nagylétszámú, hosszú távú, átfogó vizsgálat (Bristol’s Children of the 90s) adatait elemezték. Megállapították, hogy a 27-29 évesek körében 13-ról 24 százalékra nőtt a szorongók aránya a tavaszi országos kijárási korlátozások idején, és ez az arány magasabb volt, mint amit a szüleik körében mértek.
Azt találták, hogy a szorongás magas foka fennmaradt júniusban is, amikor a korlátozásokon enyhítettek, ezért talán hasonló helyzetre lehet számítani a téli lezárások idején is.
A bristoli vizsgálatba 1991-92-ben 14 500 várandós nőt vontak be, ettől kezdve majdnem három évtizede gyűjtik az ő és gyerekeik egészségére és életmódjára vonatkozó adatokat. A gyerekek hamarosan betöltik a harmincat.
Az új tanulmányban a kutatók az előző évek adatait összevetették a 2020-ben kétszer kitöltött kérdőívek válaszaival, hogy megismerjék a világjárvány hatásait a mentális egészségre.
A depresszió és/vagy a szorongás fokozott kockázatával a nőknek, az egyedül élőknek, a Covid-19 miatt elszigetelteknek, a korábban létező mentális és testi betegséggel élőknek, valamint a pénzügyi gondokkal küzdőknek kellett szembe nézniük.
Egyes tényezők, köztük az egyedül élés csak a depresszió nagyobb kockázatával függött össze, más tényezők, így a szülőség csak a szorongással volt kapcsolatos.
A kutatók nem találtak fokozott szorongáskockázatot a kulcsterületeken vagy az egészségügyben dolgozók körében. Hasonló eredményeket kaptak több mint 4000 skót résztvevőnél is, ami arra utal, hogy nem csak a bristoliakra voltak igazak a megállapítások.
A traumatizált gyermek lélektana
2020. december 03.
A hétköznapi nyelvhasználatban gyakran találkozunk azzal a fogalommal, hogy stressz vagy trauma. Leginkább felnőttek esetében beszélünk megterhelt eseményekről, akár fizikai vagy szexuális erőszakról, azonban érdemes fókuszba helyezni azt a szenzitív időszakot, azaz a kisgyermekkort, amikor egy akut stressz (nem huzamosabb ideig fennálló) is képes komoly pszichés károkat okozni a gyermek lelkében.
Egyáltalán mi az, hogy akut stressz? Érdemes látni, hogy egy élmény a gyermek számára még akkor is lehet „terhes”, ha ezt a szülő nem is feltételezi. Ezzel nem azt mondom, hogy minden stressz trauma lenne, azt viszont megállapíthatjuk, hogy a huzamosabb ideig fennálló stressz traumatikus erővel bír. Tehát az akut stressz olyan átmeneti megbetegedés, amely súlyos fizikai vagy pszichés stressz (természeti katasztrófa, bántalmazás, bal eset, hirtelen haláleset) után közvetlenül alakul ki.
A személy, a gyermek olyan eseményt élt át, vagy olyannak volt tanúja, amelyben valóságos vagy fenyegető haláleset, súlyos sérülés vagy a saját vagy mások testi épségének veszélyeztetettsége valósult meg.
Rendkívül intenzív tünetek jelentkeznek:
• Félelem,
• szorongás,
• bénultság érzése,
• a tudat és a figyelem beszűkülése,
• a környezetben való tájékozódás csökkenése,
• részleges vagy teljes emlékezetkiesés.
A traumát a személy kínzó, kényszerű visszaemlékezésekkel és álmokkal újraéli. A személy a traumára emlékeztető gondolatokat, érzéseket, tevékenységeket, helyeket és embereket kerüli.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...798081...295