sub

Információk, érdekességek

Mit jelez a hasmenés kisgyermekkorban?

2014. február 10.

hasmenés kisgyermekkorA csecsemőknél, kisgyermekeknél jelentkező hasmenés oka lehet fertőzés, de jelentkezhet a hozzátáplálás időszakában is, az új ételek bevezetése kapcsán. Dr. Polgár Marianne gyermek gasztroenterológus segítségével a leggyakoribb kiváltó okokat vesszük sorra.

Fertőzések, gyomorrontás, allergia
A gyomor- és bélrendszert érintő fertőzésekkel a gyermekek elsősorban a közösségbe kerülés után találkoznak, persze előfordulhat kisebbeknél is, ők általában a nagyobb testvértől kapják el a fertőzést. Leggyakrabban a Salmonella, calici-, vagy rotavírus okoz panaszt, utóbbi ellen védőoltás is létezik – sorolja dr. Polgár Marianne.  Alkalmanként jelentkező hasmenést okozhat – főként ünnepi időszakban – ha a gyermek a kelleténél többet fogyaszt a kedvenc ételből, süteményből és gyomorrontást kap. Elhúzódó hasmenés esetén, különösen, ha az valamely új élelmiszer bevezetéséhez köthető, vegyük komolyan a tüneteket. A hasfájással, haspuffadással, intenzív bélhangokkal társuló hasmenés ételallergia jele is lehet.


Vérzékenyen is vállalhat gyereket

2014. január 31.

A szülés már önmagában sem egy veszélytelen vállalkozás, és ha az édesanya tudja magáról, hogy vérzékeny, természetes jobban aggódik. Pedig, ha ismert a betegsége, akkor nem kell tartani az esetleges szövődmények miatt, hiszen a véralvadási faktorok pótolhatók. A gyerekvállalás és a vérzékenység kapcsolatáról dr. Szélessy Zsuzsanna, hematológus főorvos beszélt.

Természetes, hogy a leendő anyuka tart a teherbeeséstől és a szüléstől, főleg, ha vérzékenységben szenved. Persze ilyenkor is bátran vállalhat gyereket, de a lényeg, hogy még a terhesség előtt ki kell vizsgálni a gyanús eseteket, mert a várandósság alatt megváltoznak a véralvadási viszonyok.

Sokféle vérzékenység létezik, és különböző súlyosságúakat ismerünk: közülük a leggyakoribb Von Willebrand betegség.


Egy hirtelen jövő front növeli-e a koraszülés veszélyét?

2014. január 28.

Magyarországon átlagosan minden tizedik gyermek koraszülöttként jön világra, ami azt jelenti, hogy éves szinten körülbelül 10 000 csecsemő a vártnál hamarabb születik meg. A koraszülésnek számos oka lehet, de vajon az időjárási változások és a hirtelen jövő frontok növelik-e a koraszülés veszélyét?

„Tapasztalataink azt mutatják, hogy az időjárás ingadozással járó frontok hatással lehetnek a koraszülésre, elsősorban a hirtelen érkező komolyabb hidegfrontok esetén vettük észre, hogy sok kismamánál a vártnál hamarabb megindulhat a szülés. Erre azonban nincs bizonyíték, csupán városi legenda.” – mondta Dr. Boross Gábor, a Péterfy Kórház Neonatológiai és csecsemő osztályának főorvosa.


Kézzel vagy géppel?

2014. január 25.

Amikor a baba szopása megfelelő a tejképződés általában zavartalan. A tej kiürülésének nehézségei azonban gyakran előfordulnak, ha a mama fél, aggódik, kimerült vagy fájdalma van. A szopni nem képes koraszülött, gyenge vagy beteg kicsik esetében különösen nehéz az édesanya helyzete. Retteg babája életéért, egészségéért. Tudja, hogy nagyon fontos lenne a picinek az anyatej, amit fejéssel kell kiürítenie.Fejni kell azért is, hogy ne telítődjön túl a mell, ne pangjon az anyatej, mert az mellgyulladáshoz vezethet. Kevés tej esetén is rendszeres fejéssel a mell minél gyakoribb kiürítésével lehet fokozni a tejtermelést. Ennek természetes módja a gyakori szoptatás lenne.


Sóbarlang-terápiák – Mit gondol erről a gyermekpulmonológus?

2014. január 25.

Sóbarlang-terápiákA sóbarlang-terápiák a légutak krónikus gyulladását csökkentik, megelőzve, illetve enyhítve a légúti tüneteket.

A sóbarlangok légúti tünetekre gyakorolt kedvező hatása több évszázados megfigyelés: a sóbarlangban tartózkodó krónikus légúti betegségekben (arcüreggyulladás, asztma, krónikus bronchitis, hörgőtágulat stb.) szenvedők tünetei jelentősen csökkentek, illetve elmúltak.

A sóbarlang-terápia elve

A belélegzett levegő magas NaCl-tartalma, ozmotikus hatása révén, magához vonzza a nedvességet a hörgők felszínén. Az ozmotikus hatás következtében nyákoldás következik be, mely elősegíti a köpet eltávolítását a hörgőrendszerből. A sóbarlang levegője bakteriosztatikus és baktericid hatású.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...233234235...290