sub

Információk, érdekességek

Ha leég a kicsi...

2016. július 07.

leég a kicsiSokszor látja a szemlélő a strandokon, hogy a nem elég gondos, mondhatni felelőtlen szülők órákig hagyják meztelenül babáikat és kisdedeiket a napon, nem gondolva ennek súlyos következményeire. Nem csak strandon, hanem séta közben, játszótéren is leéghet a gyermek. A nap tartós és túlzott hatásának külső és belső következményei is lehetnek.

A leégés nem látszik és nem is fáj azonnal, csak pár óra múlva jelentkezik fájdalmas hatása. Belsőleg bármelyik korosztályt a “napszúrásnak” nevezett megbetegedés fenyegeti, amire szintén az vonatkozik, hogy minél kisebb a baba, annál veszélyesebb. Napszúrás estén lázzal vagy anélkül émelygés, hányás, fejfájás jelentkezhet, ilyen esetben forduljunk azonnal orvoshoz!

Bébiket ne vigyünk tűző napra!

A babák különösen könnyen leégnek, mivel vékonyabb, sérülékenyebb a bőrük, és a védelmet jelentő barna bőrszínt sem szerezték még meg a napon. A babákat ne tegyük ki közvetlen napsütésnek: a bőrüket csak szórt napfény érheti. Ha árnyékban van, a kocsi napernyője alatt altatjuk a kicsit, akkor is elég nap éri, amíg ide-oda tologatjuk. Az első nyár végén a lábát talán már napoztathatjuk is, de ezt magas fényvédő faktorú napozókrém védelme mellett tegyük.

7 dolog amit az iskolától függetlenül megtanítok a gyerekemnek

2016. július 06.

A világ tele van azzal, hogy az iskolák ma már nem szolgálják ki a korszerű tudás iránti igényünket. Átszervezik, majd újra átszervezik, majd központosítják, majd rehabilitálják, majd újra reformálják, majd visszaalakítják a rendszert.

Az eredményt látva vagy szorongunk, vagy átgondoljuk, mi az amit mi magunk tehetnénk azért, hogy a mi saját gyerekünk esélyei jók maradjanak, bármilyen is az iskolarendszer. Én 7 olyan dolgot találtam, ami ehhez szükséges, mind a hét elsősorban szülői minta, szülő elvek nyomán, nem iskolai órák keretében valósulhat meg. Mit kell tenned hozzá, hogy a te gyereked így élhessen? Kemény leszek, mint a kád széle: Neked is meg kell tanulnod ezeket és neked is így kell élni. Felnőttként egyrészt könnyebb, mert nem kell megfelelnünk mellette még az iskolának is, másrészt gyorsabb, mert céltudatosabbak lehetünk.

Így tanítsd a gyereket nethasználatra

2016. június 30.

Ha a gyereked saját mobilt kap, jó eséllyel az lesz az egyik első dolga, hogy vadul fotózni kezd vele, és ha fent van Facebookon vagy Instagramon, akkor tuti, hogy az elkészült fotók nagy részét meg is akarja majd osztani. Itt jössz te a képbe – ugyanúgy, ahogyan megtanítottad neki, hogy ne álljon szóba idegenekkel, azt is fontos neki elmagyaráznod, hogyan legyen körültekintő netező. 

Ez a felkészítés manapság – kis túlzással – olyan fontos, mint hogy megtanítsd írni és olvasni. Vegyétek együtt kézbe a mobilt, és ejtsetek szót a következőről:

  • Ha letölt egy alkalmazást vagy csatlakozik egy közösséghez, ne ugorja át rögtön a szerződési vagy felhasználói feltételeket, hanem szépen olvassa végig, és ha nem ért valamit, beszéljétek meg.
  • Bizonyosodj meg róla, hogy nem nyilvános sehol sem a profilja, mutasd meg, hogyan állíthatja be ezt. Beszélj neki arról, hogy a legjobb, ha a képeit szűk baráti vagy családi csoportokban osztja csak meg.
  • Mondd el neki, ha ezeket nem tartja be, milyen következményei lehetnek, például jogtalanul felhasználják reklámokhoz a képeit vagy olyanok is letölthetik maguknak, akik manipulálják, majd később akár zaklathatják is vele.
  • Kérd meg egy ismerősöd, hogy a profiljából hadd csekkold a gyerekedét. Így kiderítheted, hogy egy „idegen” lát-e róla bármi olyat, amit nem kellene.

A jó példától lesz a gyerek okos netező

Jó néhány lehetőség, szoftver és app létezik arra, hogy nyomon követhesd a gyerek online aktivitását. És ne aggódj, ez nem kémkedés, hiszen szülőként a te felelősséged, hogy szükség esetén James Bond-üzemmódba kapcsolva szemmel tartsd őt, és ha kell, közbelépj. Ehhez persze az első lépés az, hogy jó példával jársz elöl, és te sem ontod a faladra lájkvadász fotókat, bármennyire is büszke vagy az első elfogyasztott spenótadagjára, vagy arra, hogy mennyire vicces habsapkával a fején a fürdőkádban.

Ha tikkel a gyerek

2016. június 28.

A kezüket rángató, szipogó, krákogó, grimaszoló gyerekekről…

gyerekNemcsak gyermekeknél fordul elő, hogy furcsa, szokatlan mozdulatokat tesznek: kezüket, vállukat rángatják, szemöldöküket ráncolják, szipognak, vagy percenként krákognak, grimaszokat vágnak. Ha valaki nincs tisztában az akaratlan mozgások eredetével, feltételezheti a vállát rángató gyerekről, hogy szemtelen, vagy rosszabb esetben a szipogó, grimaszoló gyerekről, hogy idegbeteg. Holott ezekben az esetekben az orvosi irodalomban ticnek (tik) nevezett jelenségről van szó.

Nem is gondolnánk, hogy a tik milyen gyakori!

Nagy felmérések szerint – bár jelentős eltérések vannak az adatokban – 5 és 16 éves kor között megközelítőleg 10%-ban fordul elő, fiúk között valamivel gyakrabban, mint lányok között.

Mi a tik pontosan?

A tik akaratlan, hirtelen, gyors, rövid, ismétlődő mozgást vagy hangadást jelent. A legsúlyosabb eseteket kivéve nem folyamatosan jelentkezik. A mozgással járó tik a normális mozgáshoz hasonlít. Egyszerűbb esetben csak egy-egy izomcsoportot érint – pillanatszerű pislogás, vállrándítás, hunyorítás stb. -, összetett esetben a beteg egész mozgássort végezhet, pl. simogatást, esetleg ugrást.

A tik hangadással is járhat. Gyakran előfordul, hogy valaki ismételten köszörüli a torkát, vagy aprókat köhög, esetleg szimatol, holott egyébként tiszta a hangja és az orra sincs eldugulva.

Összetett esetben előfordulhat, hogy valaki szavakat ismétel.

További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...170171172...279