sub

Információk, érdekességek

Tovább élnek a társaságkedvelő gorillák, mint zárkózott társaik

2012. december 11.

Csaknem háromszáz, észak-amerikai állatkertekben élő gorilla majd két évtizeden át tartó megfigyelése alapján arra a következtetésre jutott egy nemzetközi kutatócsoport, hogy az állatok személyisége befolyásolja élettartamukat. 

A brit tudományos akadémia folyóiratában megjelent tanulmány szerzői úgy találták, hogy négy személyiségjegy - a dominancia, az extrovertáltság, az idegesség és a kedvesség - közül az extrovertáltság volt az, amely hozzájárult a hosszabb élethez.


Huszonnégy évig nem tudott egymás létezéséről egy kínai ikerpár

2012. december 11.

kínai ikerpár Huszonnégy évig nem tudott egymás létezéséről egy ikerpár Kínában, mígnem a minap szembesülhettek eleven "tükörképükkel".

A két nőt még csecsemőként az utcán hagyta anyjuk. Különböző nevelő családokhoz kerültek, és fogalmuk sem volt arról, hogy van ikertestvérük, ráadásul egypetéjű. A dolog azután kezdett gyanús lenni az egyik nőnek, hogy az utcán több vadidegen ráköszönt, de más néven szólította. Három éve történt a legfurcsább eset, akkor az egyik iker egy zöldséges standon dolgozott eladóként. Négy asszony lépett oda hozzá, és megkérdezte, miért nem szólt nekik, hogy már visszatért Fucsianból. Amikor a megdöbbent eladó megkérdezte tőlük, hogy kicsodák, fennhéjázásért még meg is feddték, mondván, jó sok pénzt kereshet, ha már meg sem akarja ismerni őket.


Az eső segíthet a hamis tej azonosításában

2012. december 02.

hamis tejÚj-zélandi kutatók felfedezték, hogy a helyi csapadék olyan természetes izotópokkal rendelkezik, amely a legelők fűjét fogyasztó tehenek tejében, s így a szigetországban előállított tejtermékekben is kimutathatók.

A helyi tejtermékek és tejből készült termékek eredetiségének igazolására, és így a hamisítványok kiszűrésére alkalmas az az eljárás, amelyet a University of Otago és a GNS Science kutatói dolgoztak ki. A kutatók szerint aggasztó mértékben nőtt a hamis tejtermékek jelenléte a nemzetközi piacokon, és különös tekintettel a kínai tejporbotrányokra, egy olyan eljárást kívántak megalkotni, amellyel minden kétséget kizáróan igazolható a termékek új-zélandi eredete. A szakértők szerint az eljárás jól alkalmazható például a gyermektápszerek, a vajak és sajtok származásának ellenőrzése során is.


Előnyben a magas férfiak és az alacsony nők

2012. november 17.

magas férfiak és az alacsony nőkEgy brit tanulmány szerint az átlagosnál magasabb férfiak és az átlagosnál alacsonyabb nők több sikerrel járnak a társkeresésben, a gyermekvállalásban.

Magas férfi és alacsony nő az ideális párosítás

Ezek a preferenciák valószínűleg az evolúció során alakultak ki, állapítja meg a tanulmány biológus-pszichológus szerzője, aki hozzáteszi: ez lehet többek közt a magyarázata annak, hogy a legtöbb férfi magasabb, mint nőtársai.

"Bizonyára volt olyan idő a távoli múltban, amikor a túlélés szempontjából előnyösebbnek tűnt, ha a férfi magas, testes, és ennek folytán alkalmasabbá vált bizonyos, naponta folytatott fizikai tevékenységek elvégzésére (például a vadászatra). Ugyanakkor megfelelőbb volt egy nő számára, ha alacsony, mivel alkata révén energiát takaríthatott meg, és azt az utódgondozásra fordíthatta" – tartja a tudós, majd így folytatja:


A felhős idő miatt is sok a vörös hajú Skóciában?

2012. november 16.

Megpróbálják az eddigieknél jóval pontosabban meghatározni a vörös hajúak számát Skóciában, mert ott összpontosulnak a leginkább az egész világon. A hajszín skót gyakoriságának magyarázatai között felmerült a felhős időjárás is.

A válasz megleléséhez nagyszabású DNS-vizsgálatba kezdtek Nagy-Britanniában - és nem csupán Skóciára kiterjedőn. Nemcsak azt kutatják, hogy miért szokatlanul gyakori a hajszín a szigetországban, és hogy hány vörös akad, hanem arról is szeretnének számot kapni, hogy hány nem vörös skót, ír és angol hordozhatja magában a hajszín-hajlamosító génvariánsokat, amelyekből három típus van: az R151C, az R160W és a D294H. A válasz leghamarabb januárra várható. 


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...135136137...224