sub

Információk, érdekességek

Internetes veszélyek - hogyan védd a gyermeked?

2013. február 10.

A 10. Biztonságosabb Internet Nap alkalmából nagy cégek és civil szervezetek hívták fel a figyelmet az új internetes veszélyekre és próbáltak irányt mutatni gyermekeink védelmében.

A statisztikák szerint másodpercenként 18 ember válik netes csalás vagy adathalászok áldozatává, ez egy intenzív nap végére 1,5 millió embert jelent. A gyermekeket érő online zaklatások és a növekvő pornográf tartalom új kihívás elé állítja a szülőket, a tanárokat és a cégeket. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, az Európai Unió Safer Internet Plus program hazai konzorciuma is részt vesz a 27 tagállamot felölelő szerveződésben, melynek célja az internetes adathalászat online csalások és zaklatások visszaszorítása.


Vasárnaptól ismét Házasság Hete

2013. február 09.

Vasárnap kezdődik a Bálint-naphoz kapcsolódó házasság hete, amit világszerte 21 országban rendeznek meg, Magyarországon pedig Egymásra hangolva mottóval tartják keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával. A Magyarországon hatodik alkalommal megrendezendő eseménysorozat központi programjainak fővédnöke Herczegh Anita, Magyarország köztársasági elnökének felesége.

Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke csütörtöki sajtótájékoztatóján rámutatott: a pároknak nem csak egymásra kell hangolódniuk, hanem kettejüknek is az egész társadalomra, valamint az egyéneknek is tisztában kell lenniük saját magukkal, noha "a társadalomban fokozódik az individualizmus, az ego kultusza", amely "félti magát a felelősségvállalástól, pláne egy életre".


Vegyi anyagok kötelező regisztrációja

2013. február 04.

Vegyi anyagok kötelező regisztrációjaA veszélyes vegyi anyagok egészség- és környezet-károsító hatása elleni hatékony védekezés – ez az ún. REACH rendelet célja. A jogszabály minden olyan európai uniós vállalkozásra vonatkozik, amelyik vegyi anyagot gyárt, importál vagy felhasznál – így több száz magyar társaságra is, függetlenül attól, hogy családi tulajdonban lévő mészoltóról vagy egy nagy vegyipari cégről van szó. A vállalkozások számára a rendelet többek között regisztráció kötelezettséget ír elő, a következő erre vonatkozó határidő idén májusban jár le. A regisztrációs kötelezettségekről Geert Dancet, az Európai Vegyianyag-ügynökség (ECHA) ügyvezető igazgatója, a hazai ellenőrzési tapasztalatokról dr. Paller Judit mb. országos tisztifőorvos tartott sajtótájékoztatót az Országos Tisztifőorvosi Hivatalban, Budapesten. 

A 2007. június 1-jén hatályba lépett REACH rendelet a vegyi anyagok regisztrálását, értékelését, engedélyezését és korlátozását igen szigorúan szabályozza. Elsődleges célja az emberi egészség és a környezet magas szintű védelme, a fenntartható fejlődés biztosítása, a versenyképesség és az innováció javítása mellett.


Lassan terjed hazánkban a vírus

2013. február 02.

Az utóbbi két hétben Magyarországon csak mérsékelten emelkedett az influenzaszerű megbetegedések száma, lassan terjed az influenza. A megbetegedések száma még mindig a járványküszöb alatt van - derül ki az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) legfrissebb jelentéséből, ám a védőoltás, az alapos kézmosás és a megfelelő fertőtlenítés fontosságát hirdető kampány már elindult.

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján január 21. és 27. között az országban 10,4 százalékkal emelkedett a megbetegedések száma az előző héthez képest, mintegy 13 500-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A fővárosban és négy megyében csökkent, 11 megyében emelkedett, négy megyében alig változott az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma.


Megdöbbentő az élelmiszerpazarlás mértéke!

2013. január 25.

Rossz betakarítási gyakorlat, helytelen tárolás és szállítás, szigorú eladási határidők, piacokon keletkező hulladékok és a vásárlók pazarlása. Emiatt vész kárba a világon megtermelt élelmiszer mintegy fele, összesen kétmilliárd tonna.

Manapság durván négymilliárd tonna élelmiszert termelünk évente. Becslések szerint ennek mintegy 30-50 százaléka (1,2-2 milliárd tonna) soha nem jut el az emberek gyomrába. Ez az élelmiszertermelés, -feldolgozás és -szállítás során használt természeti és energiaforrások elpazarlását is jelenti - olvasható a brit mérnököket tömörítő intézmény, az Institution of Mechanical Engineers által készített jelentésben.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...808182...169