sub

Információk, érdekességek

A kökény

2024. május 28.

Fotó forrása: www.gyszt.hu

Egy ma már kevéssé ismert gyógynövény, amelynek terápiás tulajdonságai még nem kellően bizonyítottak.

Egy-egy hosszabb vonatút során a borongós, szürke őszi tájképet itt-ott kékre festik a kökénybokrok. Az elvadult mezőkön, az erdők szélén sorakozó tövises cserjék csak úgy vonzzák magukhoz a madársereget, amelyek lázasan lakmározzák a hamvaskék gyümölcsöket. Nemcsak a madarak kedvelik a kökényt, hanem a gasztronómiában is értékes alapanyag: többek között lekvárok, befőttek, sütemények, szörpök, mártások, alkoholos italok (gyümölcsborok, likőrök, pl. a spanyolországi Navarra környékén előállított pacharán ital) készülhet belőle. A kökény erjesztett, fermentált levét lúggal keverve régen tinta pótlására használták. Festő tulajdonságából adódóan textilfestésre is alkalmazták: az éretlen termés kékre, az érett vörösesre festette a vásznat. Használták még borok javítására, tartósítás céljából, amikor nem volt elég savas a bor, hiszen a jó eltarthatóság két alappillére a megfelelő alkoholtartalom és a savasság, kérgének fekete, lúgos ázatát sajtokhoz adták, hogy azok tovább elálljanak, így tehát a kökény az adalékanyagok ősének tekinthető. A növény leveleit – külső hasonlóságaik alapján – teahamisításra gyűjtötték.

Terápiás tulajdonságai

Bár találkozhatunk kökényből készült termékekkel, ezeknek többször a valóságosnál markánsabb hatásokat tulajdonítanak. Közép- és Kelet-Európában termését és virágát a népi gyógyászatban húgyúti betegségek és gyulladások kiegészítő kezelésére használták. Laboratóriumi tesztek során bizonyított antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatása igazolhatja ezen felhasználását. A szeptemberben érni kezdő termés kifejezetten fanyar, ezért a csipkebogyóhoz hasonlóan akkor érdemes szedni, amikor a dér már megcsípte, kissé megpuhul, és savanyú ízét felváltja édes, gyümölcsös zamata. A kökénygyümölcs alkoholos kivonata jelentős antioxidáns hatással rendelkezik (vélhetően a sok fenolos komponensének köszönhetően), és az eddigi laboratóriumi kísérletek szerint csökkentheti bizonyos daganatos sejtek életképességét, ennek humán alkalmazhatóságához azonban további vizsgálatok szükségesek. A kökény azonban nem része a modern fitoterápiának, nem végeztek vele humán vizsgálatokat, és a hagyományos felhasználása sem dokumentált eléggé ahhoz, hogy hatásossága és biztonságossága igazolható legyen.


Szavazások

Ön milyen gyakran jár patikába?

Aktív: 2024. május 26. - 2024. június 30.

Nem járok egyáltalán.
Szinte minden héten.
Amikor receptem van.
Csak ha muszály.
Két - három havonta.
Havonta egyszer.


szavazatok száma: 22
Szavazni 1 órán belül egy gépről csak egy alkalommal lehet.

Szavazok Lezárt szavazások

Visszeres fájdalom

2024. május 28.

Fotó: steklo © 123RF.com

Akiknek vannak visszereik, azok azzal is tisztában vannak, hogy nem egyszerű velük az élet, mert sokszor okozhatnak fájdalmat.

A legtöbb esetben, amikor előkerül a visszeres fájdalom kérdése, akkor az emberek krémekkel és tablettákkal próbálják felvenni a harcot ellene, ám ez sokszor nem célravezető.

Sajnos ez a fajta fájdalom nagyon makacs, így a krémek és tabletták nem mindig segítenek, vagy nem eléggé. A hatékony eszközök a pólya és a kompressziós harisnya, melyek viselése nem a legkellemesebb, de a fájdalmat valóban jól enyhítik.

Sarkalatos kérdés lehet az is, hogy ha már kialakult a visszeresség, akkor mit tehetünk ellene, hogyan vehetjük fel a küzdelmet. Hiszen nem mindegy az sem, hogy milyen mértékű problémáról beszélünk. A kisebb volumenű gondokra tökéletes megoldás lehet a pólya, a kompressziós harisnya, a krém, a tabletta, de van, amikor a doktornak ennél komolyabb eszközökhöz kell nyúlnia.

A tágult visszereket célszerű megoperálni, mert a későbbiekben súlyos vénás pangáshoz vezethetnek, ami károsítja a bőr vérellátását. Ez pedig egyenes út ahhoz, hogy a gombás és a bakteriális fertőzések könnyebben alakuljanak ki, ami a kellemetlenségeket a sokszorosára fokozza.

Tornával a visszerek ellen

Amikor egy probléma kialakul, akkor mindig olyan megoldásokat keresünk, amik könnyűek és egyszerűek. Ez azonban sokszor nem célravezető, vagy ha igen, akkor sem mindegy, hogy az intenzitását és a kivitelezését hogyan képzeljük el. A torna nem rossz ötlet, de mindenképpen érdemes ezt orvossal egyeztetni, hiszen előfordulhat, hogy többet ártunk vele, mint használunk.

A torna alapvetően jó az ereknek, hiszen megkönnyíti a vér visszaáramlását a szív felé, vagyis csökkenti a vénás pangást. De ez csak abban az esetben igaz, ha a megfelelő mozdulatokat végezzük, és a megfelelő erősséggel. A fokozott, nagyon erős fizikai terhelés már nem tesz jót az ereknek. Ezért mindenképpen érdemes konzultálni a kezelőorvossal.


Kilépés a zsákutcából: szeretőből partner

2024. május 27.

Képforrás: Canva Pro adatbázis.A titkos viszony legnagyobb kérdése akkor vetődik fel, amikor az egyik fél elköteleződése más irányba alakíthatja, alakítaná a kapcsolatot. Előbb-utóbb a titkos viszony is átalakul: vagy őrjítő kapcsolattá, amitől szabadulni kell, vagy elsatnyul, mert az egyik fél követelőzni kezd, s érkeznek a "mikor látlak", "hiányzol" felkiáltású üzenetek!  

ehet, hogy felfedezik egymásban a legnagyobb csodát, amit az élet számukra adhatott: a másikat! S ez a legveszélyesebb, mert akkor viszont megindul egy folyamat, s a titkos viszony már nyílt kapcsolattá válik, hiszen, ha igazán szeretünk valakit, azt fel akarjuk vállalni, hiszen ő a mi részünk, akit próbálunk a világunk részévé tenni, s megmutatni, milyen csodás, hogy szeret, megért.

Most légy okos!
Ilyenkor kell okosnak lenni, mert a felénk áradó feltétlen bizalom bizony veszélyes is lehet a másik számára. S ha valóban szeretjük a másikat, akivel titkos viszonyban vagyunk, akkor tudnunk kell, mi a legjobb számára. S aki okos, az néha felméri a helyzetet és a másik számára megadja a legnagyobb ajándékot: a szabadságot! Néha ez egyenlő azzal, hogy kilép valaki a titkos viszonyból és egyedül halad egy újabb kapcsolat felé.

De történnek csodák is: van, amikor a másik utána jön, és nem ereszti el, mert valóban szereti. S ilyenkor már szintén egy magasabb szintű, érzelmileg és értelmileg tudatosan vállalt kapcsolatról beszélünk két ember között, s akkor már ismét megszűnt a titkos viszony, hiszen akkor már egy igazi, mély, két ember közötti kölcsönös kapcsolat alakult ki. S hogy abból mi lesz? Csupán az élet és az idő határozza meg, s a két ember önmagukhoz és környezetükhöz- és legfőképpen egymáshoz fűződő őszintesége. Hogy mernek-e igazat mondani, felismerni a döntési helyzetet és kitartanak-e egymás mellett, mert akkor már a választás tudatos, amely a következményeket is mérlegeli, hiszen akkor már azt állítjuk: lehetsz a társam.