Információk, érdekességek
A megrögzött késők három típusa
2023. július 29.
Mit tennél, ha kiderülne választottadról, hogy notórius késő? Vajon meddig bírnád cérnával a várakozást? Vajon hogy reagálnál, ha már lassan egy órája várakozol, és már éppen kezdesz odafagyni, vagy a nagy melegben hőgutát kapni, ha lábad a folyamatos fel s alá járkálástól az összecsuklás határán van, a rendszeres óranézegetéstől és a dühtől meg már-már felrobbansz...?
És akkor, mint derült égből villámcsapás, egyszer csak megjelenik a várt személy, arcán kedves mosollyal, és halkan azt mondja: „Ne haragudj!”
Na ilyen esetben jobb, ha nincs nálunk semmilyen ütésre alkalmas eszköz, mert idegállapotunknak köszönhetően valami olyat tennénk, amit aztán később megbánnánk. Természetesen nem feltételezem azt, hogy aki késik, az nem okkal késik! Valami magyarázat mindig akad rá. Nem?
Ki miért késik?
Pszichológusok kutatásokat végeztek ez ügyben, és arra a következtetésre jutottak, hogy a megrögzött későket három csoportba lehet sorolni.
Azok az emberek, akik nem tudatosan késnek el, egyszerűen csak nem tudják beosztani az idejüket, és mivel időérzékük nem működik megfelelően, így képtelenek időben odaérni a megbeszélt találkozóhelyre. Általában szörnyen szégyellik magukat késésük miatt, és szívből sajnálkoznak, hogy a másiknak kellemetlenséget okoznak.
Van egy csoportja a későknek, akiknek alap személyiségjegye a bizonytalanság, a megmérettetéstől való félelem. Ők késésükkel próbálják meg elodázni az esetleges megmérettetést, legyen az iskolai dolgozat, vagy munkahelyi kötelezettség. Sajnos ezzel csak saját helyzetüket nehezítik, mert az elhúzott időt is már stresszes állapotban töltik el, fokozva ezzel saját félelmüket.
Az utolsó csoportba a szándékosan későket sorolták. Ők furcsamód a késésben élik ki hatalmukat. Nekik egyfajta örömöt okoz az a tény, hogy másokat megvárakoztatnak. Följebbrendűségüket próbálják demonstrálni azzal, hogy akár több órás késést is megengednek maguknak. Ez főleg alárendelt viszonyban (főnök-beosztott) tud nagyon kellemetlen lenni. Természetesen más szereposztásban érdemes valamilyen hárítási stratégiát kidolgozni, hátha nevelhető a delikvens.
Kézműveskedj: ötletek kreatív alkotáshoz
2023. július 28.
Sokat dolgozunk, sok időt töltünk a munkahelyünkön, keveset a családunkkal, és általában annál is kevesebbet a saját kedvteléseinkkel. Egy könnyed hobbi sokat tehet az egészségünkért, hiszen nem csak pihenünk általa hanem alkotó tevékenységet is végzünk és valami értékeset hozunk létre.
Nagyon sok ember igyekszik az újrahasznosításban megtalálni az alkotó tevékenységet, a szemétben is meglátják a fantáziát. Nem csak spórolásként hanem a környezetvédelem céljából alkot a szemétből új terméket, kreatív gondolkodás módjával. Nem pazarolnak, amit még használni lehet azt megmentik, felújítják, átalakítják. A minőségi kötelek webáruháza pedig segíthet, hogy minden szükséges alapanyaghoz hozzájussunk.
Saját kezű termékek
Az érzés, hogy maguk készítenek valamit a saját két kezével az nagyszerű érzés, nem beszélve arról, hogy mennyivel más a minősége annak amit szívvel-lélekkel készítünk. Az alkotókedvhez kifogyhatatlan lelkesedés és az alkotás szeretete és az alkotásban rejtő számtalan lehetőség meglátása szükséges.
A fentieken túl építhetsz találhatsz új barátokat, aktívan tarthatod a szellemi képességeidet, vagy akár kereshetsz is vele egy kis pénzt.
Milyen hobbit válasszunk?
Környezetünk védelme érdekében sok mindent tehetünk, nemcsak a hulladék felhasználását, hanem annak csökkentése érdekében készíthetünk bevásárló táskát hulladék anyagból, így nem kell a műanyag szatyrokat megvásárolni. Ezzel szemléletet is formálunk, így valami sokkal értékesebbet hozunk létre mint a bevásárlótáska.
Készíthetünk dekorációkat maradék faanyagból, régi bútorokat áttapétázhatunk, átfesthetünk, vagy fóliával vonunk be és egy teljesen más bútorunk lesz. Nem is beszélve a rég bútorok maiakénál jobb minőségéről.
Nemcsak a családnak, hanem a szőrös aprónépnek is készíthetünk valami alkotást, például kaparófát fából és pár méter kötélből. Gyerekeknek néhány befőttes üvegből vagy konzervdobozból ceruzatartót tudunk készíteni. Akik tudnak kézimunkázni, kötni, horgolni azok készíthetnek fonalakból a mostanában divatos amigurumi mintákat és még sok apróságot, amit a gyerekek nagyon szeretnek.
Régen a téli estéken minden településen voltak akik kosárfonással múlatták az időt, készültek a tavaszi munkákra ahol ezekre nagy szükség volt. Ma amikor mindent meg kellene tennünk környezetünk védelme érdekében a kosarak nem egy alkalomra hanem évekre készülnek és tökéletesek a bevásárláshoz is.
Miért éri meg klímát felszereltetni?
2023. július 27.
Az elmúlt pár évben aki csak tudott, klímaberendezést telepített a lakásába, hiszen olyan forró nyarakat kellett elviselni, hogy lassan alapfelszereléssé válik a klíma. Régebben azért a klíma még luxuscikknek számított, a környezethez való alkalmazkodás viszont megköveteli tőlünk is az alkalmazkodást.
Nagyvárosokban még rosszabb a helyzet, hiszen a betonfalak között fokozódik a hőség, a több emeletes épületek között, a nagy forgalom miatt szennyezett, poros a levegő. A nagy forróságban a Nap káros sugarai fokozottan érvényesülnek. Ha szellőztetnek, csak a forró levegőt keringetik, és hiába hűl le este a levegő, a betonfalak ontják a meleget.
Ezek miatt a tényezők miatt a klíma berendezések felszerelése már nem tartozik a luxus kategóriába, hiszen több szempont szerint is érdemes beruházni a telepítésbe.
Ha úgy döntöttünk, hogy szeretnénk klíma berendezést telepíteni, akkor a Klímamarkt.hu oldalán megtalálható a Fujitsu klímák ára.
Mit érdemes figyelembe venni?
Van pár dolog, amire oda kell figyelni új berendezés vásárlásánál.
1. Egészségügyi szempontok
Bár sokan azt hiszik, hogy csupán a kényelmet szolgálja, egyáltalán nem így van. Ahol sok időt töltünk és a hőmérséklet nem megfelelő, megviseli a szervezetünket, nem tudunk koncentrálni, csökken a munkabírásunk, feszültek leszünk, mindezek egészségügyi gondokhoz vezethetnek. A hőségben nem alszunk megfelelően, az állandó verejtékezés kimeríti a szervezetünket. A kialvatlanság miatt az immunrendszer is gyengül, és megbetegedhetünk. Az, aki amúgy is valamilyen betegségben szenved különösen nehezen viseli a meleget.
2. Komfortossági szempontok
A forró nyári napokon a légkondicionáló hűs napokat teremt, így jelentősen hozzájárul a komfortérzet növekedéséhez, kellemes levegőt és nyugodt alvást biztosít.
Ültessünk lepkecsalogató virágoskertet!
2023. július 26.
Ha nem csak gyönyörű, de pillangókkal teli kertet szeretnék, akkor nagyon egyszerű dolgunk van: ültessünk olyan virágokat, amiket szeretnek. A palántanevelés időszakán már túl vagyunk, de kifejlett palántákat még vehetünk a kertészetekben, illetve legközelebb ennek tudatában tervezhetjük meg a kertünket.
A természet egyik legszebb teremténye a pillangó. Ahhoz, hogy a kertünkbe "szokjanak", meg kell nekik teremteni a számukra legjobb életkörülményeket.
A pillangók, ahol jól érzik magukat, oda teszik le a petéiket, ahol sok virág áll rendelkezésükre. Amikor a petékből kifejlett hernyók lesznek, akkor ugyanis rengeteg táplálékra, nektárra van szükségük. Ezért nektárban gazdag virágokkal teli kertünkkel tökéletes helyet biztosítunk nekik.
A másik fontos szempont, hogy a pillangók biztonságba érezzék magukat, ezért érdemes olyan helyre is virágot tennünk, ahova a madarak nehezen tudnak eljutni. Erre a célra szoktak építeni pillangóházakat, ezekbe olyan réseket tesznek, ahol a pillangó be tud repülni, a madár viszont nem. De ha találunk egy békésebb helyett, akkor pillangóház nélkül is oda fognak repkedni.
A pillangó hálás lény, hírét adja kertünkről a többi lepkének, és ők is odajönnek, hogy letegyék petéiket.
A pillangókat vonzó virágok a teljesség igénye nélkül: a jószagú cickafark, aranyos izsópfű, festő pipitér, gumós selyemkóró, csokoládévirág, ribizlivirág, nagyvirágú menyecskeszem, sárga kasvirág, kokárdavirág, magas lila őszirózsa, kékszakáll, korai napszemvirág, kék szamárkenyér, méhbalzsam, indiánfű, kerti macskamenta, kúpvirág, vasfű, barátcserje, és a kis kékszárú prérifű.
Összhang a mentális egészség és a karrier között
2023. július 21.
Stresszes álláskeresés, lehangoló munkanélküli élet, ingerlékenység - ismerős szavak? Akkor biztos, hogy a kiégés jeleit tapasztalod. A Jooble álláskereső portál összegyűjtött néhány fontos tippet a mentális egészség megőrzéséhez ebben a megpróbáltató időszakban (és nem csak).
Az álláskeresés egy stresszes időszak lehet még akkor is, amikor többé-kevésbé kiegyensúlyozottak vagyunk. Akkor mi a helyzet a sikertelen jelentkezésekkel, a kellemetlen állásinterjúkkal? Akárhogy is, ebben az időszakban kiemelten fontos időt szánni a mentális egészségre.
Az álláskeresés hosszadalmas és gyakran frusztráló lehet. Ahhoz, hogy megőrizzük a mentális egészségünket ebben az életszakaszban, nélkülözhetetlen figyelmet kell fordítanunk a lelki egyensúly kialakítására. A Jooble platformján több ezer a megüresedett állás Nyíregyháza környékéről, amelyek között böngészve érdemes előtérbe helyezni azokat a munkalehetőségeket, amelyek mentálisan nem lesznek túlságosan megterhelőek. Tehát, ha ismerjük a saját erőviszonyunkat és tudjuk, hogy maximum 8 órán át vagyunk képesek dolgozni, mellőzzük a 12-16, esetleg a 24 órás munkarendeket. Ez csupán egy példa a sok-sok eset közül: a cikk további két fejezetében részletesebben kitérünk a mentális egészség megőrzésére és gyakorlati tanácsokat adunk, amelyeket akár ma el lehet kezdeni!
Jooble: mennyire nehéz a mentális egészség és a karrier közötti összhang megtalálása?
A Jooble álláskereső oldal szerint a lelki és a testi egyensúly két olyan fontos eszköz, amely pozitívan befolyásolhatja a sikeres karriert. Ezért a portál szakértői olyan felületet igyekeztek létrehozni, ahol egyszerű megtalálni a célzott állásokat és felvenni a kapcsolatot a munkaadókkal. A helyi keresési funkciók például lehetővé teszik a gyorsabb találatok elérését. A weboldalon egy helyen megtalálható a jelenleg elérhető szabad állás Budapest XI. kerület, ennek alapján pedig a főváros többi kerületeire is ilyen egyszerű rákeresni.
A Jooble most olyan tippeket fog megosztani, amelyek segíthetnek az álláskeresőknek megtalálni a lelki egyensúlyt, amikor az álláskeresés már inkább frusztráló és stresszes, mint eredményes. Mindenekelőtt igyekezzünk elkerülni a kiégést, inkább öngondoskodó tettekkel előzzük meg a bajt: így sok időt és energiát spórolhatunk magunknak!
Tippek a kiégés megelőzésére a Jooble-től:
- Húzzuk meg saját határainkat: Ismerjük és fogadjuk el, hogy mi sem vagyunk kőből, és mi is elfáradunk néha. Amikor a saját határaink prioritást képeznek, megelőzzük saját magunk túlhajszolását, ezáltal támogatjuk a mentális egészségünket.
- Ismerjünk meg néhány stresszkezelési módot: Ezek a technikák az élet minden területén jól jöhetnek, hiszen stresszel nap mint nap találkozhatunk. A csalódás, a kimerültség és társai kéz a kézben járnak a stresszel, amiket néhány módon megtanulhatunk kontrollálni. Mindenkinek más jön be, míg egyesek a jógát vagy különböző légzéstechnikákat használnak a feszültség levezetésére, mások aktív pihenést választanak.
- Egyensúly kialakítása: Az álláskeresés olykor stresszesebb lehet, mint munkába járni. Valószínűleg, ha megkérdeznénk az álláskeresőket, a többségük fáradékonyságra és akár ingerlékenységre panaszkodnának. Hogy lehet ez, felmerülhet a kérdés… Úgy, hogy az álláskeresők gyakran minden erejükkel azért harcolnak, hogy végre új munkát találjanak - ez pedig hosszú távon egy végzetes hiba. A szervezetnek pihenésre van szüksége, és az agynak sincs kedve mindig szorongani és kattogni.
- Tartsunk pihenőket: Bár ez a rész hasonlít az előzőkhöz, mégis szeretnénk kiemelni a pihenés fontosságát. Az egyensúly és a saját határaink bevezetése nem csupán annyit jelent, hogy olykor álljunk fel a géptől vagy nem kell olyan munkát keresni, ami nem nekünk való. Az a helyzet, hogy egy hosszabb, akár egy-két hónapos pihenő hihetetlenül feltöltheti az embert. Ez az idő általában elég arra, hogy kitaláljuk, mit nem csináltunk jól az eddigiekben, vagy esetleg ráébredünk, hogy irányt kellene változtatnunk. Ha pénztárcánk engedi, munkahelyváltás előtt mindenképp vezessünk be egy hasonló pihenő időszakot!
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...282930...464