


Információk, érdekességek
Anya beteg – Mellrák a családban
2015. május 27.
Magyarországon évente 6-7 ezer nőnél diagnosztizálnak emlőrákot. Ez 6-7 ezer családot, férjet és partnert, nagyjából kétszer ennyi gyereket, és ki tudja hány barátot, barátnőt érint. Az összefogás, a testi-lelki támogatás nemcsak életet, de kapcsolatokat és családokat is menthet.
Nemzetközi felmérések szerint minden 8. nőnél kifejlődhet mellrák, így szinte nincs olyan, aki a családja, a baráti vagy az ismeretségi köre révén ne lenne érintett!
A nők a családok legfőbb mozgatórugói. Saját feladataik mellett profin szervezik párjuk, gyerekeik életét. Mindig tudják, kinek, hova, hányra kell mennie, a bevásárló lista tartalmán kívül számon tartják a megbeszéléseket, dolgozatokat, családi- és gyerekprogramokat. A teendők mellett pedig mindig ráérnek egy kis játékra, beszélgetésre, lelki támogatásra. Ha a „család lelke” lebetegszik, néhány napra kiesik szerepéből, az általában okoz némi fennakadást. Hát még akkor, ha nem csupán egy influenzáról van szó, hanem annál sokkal többről.
Szamárköhögés
2015. május 10.
A kórkép világszerte előfordul, minden életkorban kialakulhat, legsúlyosabb a védettséggel nem rendelkező csecsemők Bordatella Pertussis okozta betegsége. A védőoltás célja elsősorban a súlyos, akár halálos kimenetelű csecsemőkori pertussis megbetegedés megelőzése.
Nevét a jellegzetes, „szamárordításhoz” hasonló köhögésről kapta
A szamárköhögés (pertussis) tágabban értelmezve, különböző kórokozók által létrehozott tünetegyüttes (szindróma), melyet rohamokban jelentkező jellegzetes köhögés, hetekig tartó kórlefolyás jellemez. A kórokozók a Bordatella Pertussis, B. Parapertussis, B. Bronchiseptica baktériumok.
A II. világháború előtt évi 6–10 000 eset fordult elő Magyarországon, majd 1953-ban kiemelkedő járvány zajlott (57 000 eset).
- A betegség leginkább cseppfertőzéssel terjed, a lappangási idő 7–14 nap, de lehet 21 nap is.
- A Bordatellák fertőzőképessége nagy. A lappangási idő végétől kezdve a beteg fertőz.
Veszélyes az időskori dehidratáció
2015. április 01.
Az időskori dehidratáció rengeteg veszéllyel jár. Súlyos, sokszor életveszélyes sérüléseket okozhat egy-egy kiszáradás miatti esés. Emellett a dehidratáció húgyúti fertőzéseket, tüdő- és fogproblémákat, vesekövet, székrekedést eredményez, illetve csökkenti az agyműködést.
Időskorban, elviekben ugyanúgy kb. napi 2-2,5 liter folyadékra van szüksége a szervezetnek, mint egy átlagos felnőttnek, mégis, néhány, a korral járó változás miatt sokkal gyakrabban lép fel náluk kiszáradás.
- Az idősek több gyógyszert szednek, ami növelheti a vizelettel távozó folyadék mennyiségét a szervezetből, blokkolhatja a szomjúságérzetet és egyéb módokon is befolyásolhatja a hidratáltságot.
- Sok idős valamilyen formában akadályoztatva van a mozgásban, ezért szándékosan korlátozza a vizelési gyakoriságot és kevesebb folyadékot iszik.
- A vese folyadékmegtartó képessége csökken, így a vizelettel több víz ürül ki.
- Mivel az idősek memóriája is általában romlik, gyakran megfeledkeznek az ivásról.
Inzulinrezisztencia – megnehezi a teherbeesést, növeli a vetélést
2015. április 01.
A teherbeesés sajnos napjainkban sokszor nem olyan egyszerű, mint régebben. Manapság sok olyan tényező akadályozza a baba érkezését, amikkel nagyanyáink még nem találkozhattak, és amiket sokszor nem is ismernek fel időben.
Az egyik ilyen betegség, illetve sokkal inkább kóros állapot az inzulinrezisztencia. A röviden IR-nek nevezett kór nem csak azért veszélyes, mert a teherbeesést nehezíti, hanem azért is, mert cukorbetegség kialakulásához vezethet.
Mi is az az IR?
A test anyagcseréje – és így normál működése – nagyban függ a megfelelő vércukorszinttől. A vérrel a cukor eljut a sejtekhez, melyek, a hasnyálmirigy által termelt inzulin nevű hormon segítségével felveszik azt.
A vércukor szintjét azonban nem csupán a cukor, de a szénhidrátok fogyasztása is jelentősen befolyásolja. A kettő közül az utóbbi azért került ebből a szempontból az érdeklődés középpontjába, mert a szervezet cukorrá bontja. És aki sok cukrot, valamint több gyors felszívódású szénhidrátot fogyaszt (pl.: fehér kenyér, háztartási keksz, fehér, vagy réteslisztből készült ételek, stb.), az a hasnyálmirigyét extra erőfeszítésre, plusz inzulin termelésére ösztönzi. Ha ez a helyzet hosszú távon fennáll, és mozgásszegény életmóddal is társul, akkor könnyen kialakulhat IR, ami ráadásul kezeletlen esetben sajnos 2-es típusú cukorbetegséggé is alakulhat.
Terhesség alatti hüvelygomba
2015. március 23.
Akkor sem ajánlatos a kismamáknak öngyógyszerezésbe kezdeni, ha biztosan felismerik a hüvelygomba tüneteit, és esetleg terhességük előtt hasonló problémájukat már sikeresen kezelték vény nélkül kapható gyógyszerekkel.
A hüvelygomba terhesség alatti jelentkezése kellemetlen,- ellátása és gyógyszeres kezelése szülész-nőgyógyász szakorvost igényel. A vény nélkül kapható gombaellenes szerek terhesség alatti – szülész- és nőgyógyász szakorvos tudta nélküli – alkalmazásától óva intenek az orvosok és gyógyszerészek.
Felborult hüvelyflóra
A tejsavat termelő baktériumok (ún. Lactobacillus-ok) a hüvely egészséges, fiziológiás kémhatásának a biztosításában játszanak szerepet, és a működésüknek köszönhetően a hüvely egészséges pH-értéke a savas tartományban, 3,5 és 4,5 között van. Amennyiben a védőfunkciót ellátó tejsav-baktériumok valamilyen okból nincsenek kellő számban jelen a hüvelyben, a hüvelyflóra egyensúlya és pH-ja felborul, aminek eredményeként a gombák gyors szaporodásnak indulhatnak és fertőzéseket okozhatnak.
A hüvelygombásodás kellemetlen tünetei
A hüvelygomba okozója leggyakrabban az élesztőgombák közé tartozó Candida albicans gomba, ami a normál flóra részeként megtalálható a bőrön, a szájüregben, a bélben és a hüvelyben is. Amikor azonban az élesztőgomba a hüvelyben kontrollálatlan gyors szaporodásba kezd, az már kóros. A hüvelygomba okozta tünetek közül említhető a hüvelybemenet viszketéssel, égő érzéssel, pirosodással, bűzös váladékozással, vizeletürítésnél és szexuális kapcsolatnál esetleg fájdalommal is járó elváltozása.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...146147148...260