sub

Információk, érdekességek

Citromos penne

2019. március 28.

A tésztát a szokásos módon, bő, forrásban lévő, sós vízben kifőzzük. Utána jön a csavar.  

Hozzávalók 4 személyre:
40 dkg penne vagy más, rövid csőtészta
2 citrom
6 dkg parmezán sajt
3-4 evőkanál tejszín
5 dkg vaj

frissen őrölt bors

A tésztát a szokásos módon, bő, forrásban lévő, sós vízben kifőzzük. Közben a megmosott citromot megtöröljük, majd a héját lereszeljük. A parmezánt legyaluljuk. A vajat lábosban felolvasztjuk, hozzáöntjük a tejszínt. Sóval, borssal, reszelt citromhéjjal, és néhány csepp citromlével ízesítjük, majd összeforraljuk.
A lecsöpögtetett tésztát összekeverjük a mártással és a parmezánforgácsokkal.

Fél óra alatt elkészül.

Javasolt ital hozzá: friss, gyümölcsillatú fehérbor


Spórolós túrós

2019. március 24.

Hóvégén elfogyott a hozzávalókra szánt keret? Néhány otthon lévő hozzávalóból és kevés túróból készíthetsz egy finom süteményt ami második fogásként is megállja a helyét egy tartalmas leves után!  

Spórolós túrós
Hozzávalók: 25 dkg túró, 2 tojás, 20 dkg cukor, ízlés szerint vanília és reszelt citromhéj, 1 dl tej, 30 dkg liszt, 1 cs. sütőpor

A túrót villával összetöröm ezután összekeverem a tojással, tejjel, cukorral és az ízesítőkkel. Végül a masszához adom a liszt és sütőpor keverékét. Sütőpapírral bélelt közepes méretű tepsibe öntöm, elegyengetem és 180 fokon tűpróbáig sütöm.

Mi házi vaníliás sárgabaracklekvárral ettük! Nagyon finom és spórolós desszert vagy egy tartalmas leves után második fogás.

Tipp: Lehet aszalt gyümölcsöt is tenni bele - pl. mazsola, vörösáfonya, meggy!


Olcsó, családi menü

2019. március 23.

Nem túl sok hozzávalóból, jól variálhatóan készíthetsz tartalmas menüt! Ez az adag 4-5 embernek elég ebédre. A hozzávalók többsége megtalálható otthon, csak a húst kell megvenni.  

Leves: Zöldségkrémleves fokhagymás pirítóssal

Hozzávalók: 50 dkg vegyes zöldség (lehet répa, burgonya, karalábé, zeller, cukkíni, stb. akár fagyasztott keverék is), 3 dl tej, só, őrölt bors, 1-2 ek. olaj, 2 ek. étkezési keményítő vagy rizsliszt

A zöldségeket megmosom, összeaprítom, nagyjából megegyező darabok legyenek. Kevés olajon elkezdem párolni, majd mikor már puhul felöntöm a tejjel és még 7 dl vízzel, ízesítem és felforralom. A puha zöldséges levest botmixerrel összetöröm, a keményítőt vagy a rizslisztet kevés vízzel összekeverem és ezzel sürítem a levest. A zöldségektől és ettől a kis sűrítő anyagtól el fogja érni a kellemes állagot. (természetesen adhatsz hozzá tejet vagy vizet ha túl sűrűnek találod, mindenki saját ízlése szerint alakíthatja)

Ezután ízlés szerint ízesíthető. Például szórhatsz bele egy kis kakukkfűvet vagy reszelhetsz bele szerecsendiót vagy éppen fokhagymát! Ezekkel egy kicsit karakteresebb ízt érhetsz el de ha az egyszerűbb, letisztultabb ízeket szereted akkor ez a leves plusz fűszer nélkül is ízleni fog!

Fokhagymás pirítós: én úgy szoktam,hogy megsütöm a sütőben a kenyérszeleteket majd utána dörzsölöm be fokhagymával és vágom csíkokra ill. kockákra. Viszont készítheted úgy is,hogy kevés olivaolajban elkeversz jó sok zúzott fokhagymát és azt kened  a kenyérre majd így pirítod meg!


Étkezési szabályok kismamáknak

2019. március 21.

A kép illusztráció: pixabay.comA kismama táplálkozása nem csak a saját egészsége és jó közérzete miatt fontos, de a magzat fejlődése szempontjából is döntő jelentőségű. Azonban nem szükséges kettő helyett enni, így a szintén mindkettejük egészségét befolyásoló elhízás is elkerülhető. A legfontosabb szabályokról dr. Demjén László, szülész-nőgyógyász szakorvos beszélt.

Cél a kiegyensúlyozott táplálkozás

„Általánosságban elmondható, hogy a várandósság alatt napi 300 kalóriával nő meg a kismama energiaigénye a korábbihoz képest. Ennek a bevitelét azonban sok esetben megakadályozza a terhesség első hónapjaiban jelentkező émelygés, hányinger, esetleg hányás. A nők gyakran megijednek ettől és emiatt vagy a hízástól való félelmük miatt nem figyelnek eléggé a rendszeres táplálkozásra. Erre a lelkiismeretes szakembernek ajánlatos felfigyelnie és elbeszélgetni erről a kismamával.” – figyelmeztet dr. Demjén László

A kismamáknak a rosszulléttől függetlenül meg kell próbálkozniuk a kiegyensúlyozott és vitaminokban gazdag táplálkozással.


Fehércsokis pilleszelet

2019. március 18.

Gyorsan és könnyedén elkészíthető, ha van otthon fehér csokid, akkor mindenképp próbáld ki! Nálunk vendégváró lett belőle, de desszertként ebéd után vagy uzsonnára is tökéletes!  

Hozzávalók:
20 dkg fehér csokoládé
10 dkg vaj
3 ek. tejföl
3 ek. cukor
1 tk. sütőpor
15 dkg liszt
mandulapehely
1 tojás

Elkészítés:
A fehér csokoládét egy tálban a vajjal összeolvasztottam, nem kell teljesen, maradhatnak benne darabok, annál jobb lesz sütés után. Ezután belekeverem a cukrot, a tejfölt, a tojást. Amikor egynemű lett mehet bele a liszt, a sütőpor és igény szerint mandulapehely. Összekeverem és egy sütőpapírral bélelt tortaformába öntöm (nálam most egy közepes méretű volt). A tetejére is szórok mandulát majd 180 fokon tűpróbáig sütöm!

Magában vagy akár fagyival, gyümölcsöntettel is tálalható!


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...120121122...304