

Információk, érdekességek
A világon elsőként engedélyezték mesterséges csirkehús értékesítését
2020. december 12.
Szingapúr a világon elsőként engedélyezte laboratóriumi körülmények között előállított csirkehús értékesítését – írja a BBC News.
A Szingapúri Élelmiszerbiztonsági Hivatal (SFA) döntése értelmében az Eat Just nevű San Franciscó-i startup megkezdheti a “tiszta” – vagyis élő állat levágása nélkül előállított – hús árusítását.
A mesterséges húsból első körben “csirkehúsfalatkákat” fognak készíteni, ám hogy a termék mikortól lesz elérhető, azt egyelőre nem jelentette be a vállalat. Az SFA szerint egy szakértői munkacsoport vizsgálta meg az Eat Just gyártásellenőrzési és tesztelési adatait. “A tervezett felhasználási mennyiség az emberi fogyasztás szempontjából biztonságos, ezért Szingapúrban értékesíthető a termék az Eat Just csirkefalatkáinak összetevőjeként” – írta a hivatal.
A hagyományos húsfélék alternatívái iránti kereslet növekszik, mivel a fogyasztók egyre tudatosabbak a saját egészségüket, az állatok jólétét és a környezetvédelmet illetően. Az alternatív húsok piaca akár 140 milliárd dolláros (41 ezer milliár forint) is lehet a következő évtizedben, ami a globális húsipar nagyjából 10 százalékát jelenti.
A növényi alapú húshelyettesítők, például a Beyond Meat termékei ma már számos élelmiszeráruház és étterem kínálatában megtalálhatóak. Az Eat Just termékei azonban nem növényi alapúak, hanem állati izomsejtekből állítják elő őket laboratóriumi körülmények között. Az eljárás során nem használnak antibiotikumokat.
A mesterséges hússal foglalkozó startupok legnagyobbjai, az izraeli székhelyű Future Meat Technologies és a Bill Gates támogatását élvező Memphis Meats gőzerővel igyekeznek belépni a piacra megfizethető és ízletes termékeikkel. A szingapúri Shiok Meats jelenleg laboratóriumi körülmények között próbál rákhúst előállítani.
A cégek nagy része a mesterséges húsok fogyasztásával járó környezeti előnyöket hangsúlyozza, ám néhány kutató szerint bizonyos körülmények között ez az alternatíva még akár ártalmasabb is lehet a klímaváltozás szempontjából.
Fokozatosan lehet majd kivonulni a “Covid-életmódból”
2020. december 11.
Az angliai tisztifőorvos szerint a koronavírus elleni oltási kampány megkezdése sem jelentheti a járvány megfékezését célzó korlátozások azonnali feloldását.
Chris Whitty, aki szerda este a londoni alsóház egészségügyi, illetve tudományos és technológiai bizottságainak közös meghallgatásán vett részt, a koronavírus okozta Covid-19 betegségre utalva kijelentette: Nagy-Britanniában csak fokozatosan lehet majd kivonulni “a Covid-életmódból”.
Whitty professzor szerint a lehető legnagyobb hiba lenne, ha az oltási kampány elindulására hivatkozva az emberek már most lazítanának az előírások betartásán. “Ez olyan lenne, mintha valaki a maratont a 26. kilométernél adná fel” – fogalmazott az angliai tiszti főorvosi szolgálat vezetője.
Eljön a pillanat, amikor meg kell hozni a döntést arról, hogy mely intézkedések visszavonását mikor és milyen ütemben lehet elkezdeni, de ez alapvetően politikai döntés lesz, amely mögött a tudomány érvei állnak majd.
Chris Whitty kijelentette: a következő három hónapban még nem lehet arra számítani, hogy az oltások kellő szintű védelmet nyújtanak a vírus ellen. Arra számít, hogy 2021 közepére már három-négy különböző oltás közül lehet majd választani. Az Egyesült Királyságban kedden kezdődött az oltási kampány a Pfizer és a BioNTech vállalatok közösen kidolgozott vakcinájával. Ebből az oltóanyagból, amelynek forgalmazását a brit gyógyszerfelügyelet (MHRA) a múlt héten engedélyezte, az első menetben 800 ezer adag áll rendelkezésre, de a brit kormány eddig 40 millió dózist rendelt belőle.
Matt Hancock brit egészségügyi miniszter szerint e vakcinával már decemberben több millió embert be lehet oltani. Az MHRA elkezdte az AstraZeneca gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű vakcinájának engedélyezési eljárását is, és a brit kormány reményei szerint karácsony előtt ez az oltóanyag szintén forgalomba kerülhet. A kormány ebből a vakcinából 100 millió adagot már megrendelt.
A nem hivatalos statisztikák szerint a brit oltási kampány első 24 órájában nyolcezer pácienst oltottak be. Szerdán az MHRA ajánlást adott ki arra, hogy azok, akik tudják magukról, hogy bármiféle élelmiszerre vagy gyógyszerre heveny allergiás tünetekkel reagálnak, egyelőre ne adassák be maguknak a Pfizer/BioNTech-vakcinát.
Fogkrémek és szájvizek semlegesítik a COVID-19 vírust
2020. december 05.
Laboratóriumi vizsgálatok szerint a cinket vagy ónt tartalmazó fogkrémek, illetve a cetil-piridinium-klorid (CPC) tartalmú szájvizek 99.9%-ban semlegesítik a COVID-19-et okozó vírust. A vizsgálatok a Colgate kutatási program részét képezik, amely keretén belül megfertőződött embereken végeztek klinikai vizsgálatokat, hogy felmérjék a szájápolási termékek hatékonyságát a szájban megtalálható vírus mennyiségének csökkentésében, amely hozzájárulhat a COVID-19-et okozó vírus terjedésének lassításához.
A laboratóriumi vizsgálatokban – amelyekben elsőként vizsgáltak fogkrémet – a Colgate Total és a meridol fogkrémek 2 perc után semlegesítették a vírus 99.9%-át. A Colgate Plax és Total szájvizek már 30 másodperc után hasonlóan hatékonynak bizonyultak a vírus semlegesítésében. Az októberben befejezett vizsgálatokat a Rutgers New Jersey Medical School (NJMS) Közegészségügyi Kutató Intézetével és a Regionális Biológiai Biztonsági Laboratóriumokkal együttműködve végezték.
Az eredmények azt mutatják, hogy egyes fogkrémek és szájvizek segíthetnek csökkenteni a SARS-CoV-2 vírust, amely a COVID-19 megbetegedéseket okozza, azáltal, hogy ideiglenesen csökkentik a szájban található vírus mennyiségét. Az Egyesült Államok Betegségmegelőzési és Járványügyi Központja szerint a vírus cseppfertőzés útján terjed, tehát amikor egy fertőzött személy köhög, tüsszent, énekel, beszél vagy levegőt vesz.
“Klinikai vizsgálataink korai szakaszában járunk, de az előzetes laboratóriumi és klinikai eredményeink nagyon ígéretesek” – mondta Dr. Maria Ryan, a Colgate klinikai igazgatója. “Jóllehet, a fogmosás és a szájvizes öblögetés nem számítanak kezelésnek, illetve nem nyújtanak teljes körű védelmet, segíthetnek a vírus továbbadásának csökkentésében és terjedésének lassításában, kiegészítve a maszkviselés, szociális távolságtartás és a gyakori kézmosás által biztosított védelmet.”
Dr. David Alland, a Fertőző Betegségek divízió vezetője és a COVID-19 Elhárítási és Pandémiás Felkészültségi Központ (CCRP2) igazgatója, aki Dr. Pradeep Kumar és Dr. Riccardo Russo orvos kollégáival a Rutgers NJMS tanulmányt vezette, a következőket mondta: “Tekintettel arra, hogy a nyál olyan mennyiségű vírust tartalmazhat, mint ami az orrban és a torokban található, valószínűsíthető, hogy a szájból származó SARS-CoV-2 vírus hozzájárul a betegség továbbadásához, főként tünetmentes fertőzött személyeknél, akik nem köhögnek. Ez alapján a szájban lévő vírus mennyiségének csökkentése segíthet megakadályozni a vírus továbbadását a szájápolási termékek hatástartama alatt.”
Engedélyezték a Pfizer/BioNTech-vakcina forgalmazását
2020. december 04.

Engedélyezte szerdán a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) a Pfizer és a BioNTech vállalatok által az új típusú koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyag forgalmazását. Az Egyesült Királyság ezzel a világ első olyan országa, amely hatósági jóváhagyást adott egy koronavírus-vakcina alkalmazására.
Boris Johnson brit miniszterelnök minapi sajtótájékoztatóján közölte, hogy kormánya már 40 millió adagot megrendelt a Pfizer/BioNTech-oltóanyagból, és ez – mivel fejenként két oltásra lesz szükség – az első menetben húszmillió embernek, a brit lakosság csaknem egyharmadának lesz elegendő.
A Pfizer és a BioNtech november elején bejelentette, hogy közösen kifejlesztett oltóanyaguk hatékonysága az addigi klinikai próbák és vizsgálatok eredményei alapján 90 százalék körüli.
A Pfizer nem sokkal később közölte, hogy a végleges hatékonysági mutató ennél is jobb, eléri a 95 százalékot. A gyógyszeripari cég nemrégiben jelezte, hogy brit jóváhagyás esetén néhány napon, akár órákon belül el tudja kezdeni vakcinájának nagy-britanniai forgalmazását.
Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva néhány napja kijelentette: a cég készen áll az első 20 millió, már elkészült adag azonnali kiszállítására azokba az országokba, amelyeknek a hatóságai megadják ehhez a hozzájárulást.
A vállalat az idei év végéig 50 millió, 2021-ben 1,3 milliárd adag koronavírus-vakcinát tud gyártani. A brit egészségügyi minisztérium szóvivője az engedélyezés szerdai bejelentése után közölte: a kormány elfogadta a gyógyszerfelügyeleti hatóság ajánlását a Pfizer/BioNTech-vakcina alkalmazásának engedélyezésére.
A szóvivő szerint az MHRA a benyújtott dokumentáció alapos tanulmányozása után úgy döntött, hogy az oltóanyag megfelel a szigorú biztonsági, minőségi és hatékonysági előírásoknak.
A tünetek jelentkezésekor és utána öt napig a legfertőzőbb a beteg
2020. november 30.
Egy új, nagy léptékű tanulmány szerint az új típusú koronavírus okozta Covid-19 tüneteink jelentkezésekor, majd az ezt követő öt napban a legvalószínűbb fertőzés továbbadása – számolt be róla a BBC hírportálja.
A pácienseknél a betegségük elején találták a legnagyobb víruskoncentrációt, míg “élő”, vagyis szaporodni képes vírusok akár a tünetek megjelenése utáni kilencedik napig kimutathatók voltak – írták a kutatók a Lancet Microbe brit tudományos folyóiratban.
A tanulmány készítői 79 kutatást elemeztek, ezek teszttel igazoltan koronavírusos, kórházban kezelt, tüneteket mutató páciensek eseteit tartalmazták. A tünetek jelentkezésétől kezdve akár a kilencedik napig is azonosítottak szaporodóképes vírusokat a torokból vett egyes mintákból.
A mintákban talált RNS-részecskékből, vagyis a vírus örökítő anyagának töredékeiből a tünetek kezdetekor vagy ezután öt napon belül volt a legtöbb.
Az inaktív RNS-töredékek az orr- és torokmintákban átlagosan még a tünetek megjelenése utáni 17 napon is kimutathatók voltak.
A kutatók azt a következtetést vonták le, hogy mivel kilenc napon túl nem volt a mintákban szaporodóképes vírus, ezért – a tovább kimutatható inaktív töredékek ellenére – valószínűtlen, hogy a páciensek többsége fertőzne a kilencedik nap után is.
“Az emberekben azt kell tudatosítani, hogy amint akár a legenyhébb tüneteket is érzik, ne érintkezzenek másokkal, izolálják magukat. Vannak, akik olyan későn kapják meg a teszteredményüket, hogy talán már túl is vannak a legfertőzőbb időszakon” – mondta el a BBC-nek Muge Cevik, a St. Andrews-i Egyetem tudósa.
A kutatás nem vizsgálta a tünetmentes fertőzötteket, de a szerzők felhívták a figyelmet arra, hogy más kutatások kimutatták, egyesek már a tünetek megjelenése előtt és tünetmentesen is fertőzhettek.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...575859...243

