sub

Információk, érdekességek

Drogellenes nagyhatalom lett Magyarország

2014. augusztus 03.

Már az idei nyár kezdetén Brüsszelbe kapott meghívást országunk legjelentősebb drogmegelőzési kampánya, hogy minisztereknek, nagyköveteknek, és számos ország drogmegelőzési vezetőjének mutassa be a kampány módszereit, eredményeit.

Soha korábban nem volt még az országunkban olyan hatékony megoldás a droghasználat csökkentésére, mint most. 

A Drogmentes Világért Alapítvány magyarországi szervezete több mint 10 éve tartó munkájának részeként több százezer magyar fiatalhoz juttatja el az igazságot a drogok káros hatásairól évről-évre. Bár sajnos léteznek olyan eszmék, melyek szerint a fiatalok így is-úgy is drogozni fognak, a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a drogosok többsége nem kezdett volna drogfogyasztásba, ha előzetesen megérti, hogy az mivel fog járni

Évek óta zajlik az igyekezet szerte Európában az ENSZ-szel közösen, hogy megállítsák a vírusként terjedő droghasználatot. Ennek apropójából szerveződött a nemzetközi konferencia Brüsszelben, amire Németh Gergő és Péter Melinda, az alapítvány vezetői kaptak meghívást, aminek végül eleget tudtak tenni. 


A szem sejtjeinek változása segíthet felismerni az Alzheimer-kórt

2014. augusztus 02.

szem A szem bizonyos sejtjeinek megváltozása segíthet felismerni az Alzheimer-kórt – állítják amerikai kutatók. 

A retinahártya veszített vastagságából azoknál az egereknél, amelyek genetikai beavatkozás után Alzheimer-kórosak lettek. Mivel a retina szerves része az idegrendszernek, ezért neuronjainak pusztulása kapcsolatos lehet az Alzheimer-kóros agysejtek elhalásával - tudósított a BBC hírszolgálata az amerikai Idegtudományi Társaság konferenciáján elhangzott előadásról.

Scott Turner, a Georgetowni Egyetem orvosi karán működő memóriazavar-program igazgatója, a kutatás vezetője munkatársaival a retina rétegeinek vastagságát egy eddig nem vizsgált területen vette szemügyre.

Azt figyelték meg, hogy a retina belső és a gyűjtősejtektől kapott információt feldolgozó ganglionsejtes rétege csak az Alzheimer-kóros egereknél vékonyodott el. A ganglionsejtes réteg ezeknél az állatoknál a felére csökkent, a belső sejtréteg pedig az egyharmadára.


Sokan vannak, akik csípik a méheket

2014. július 30.

Már 3800 méhet fogadtak örökbe a Greenpeace hétfőn indított "Csípem a méheket!" kampányában.

A Greenpeace hétfőn indított „Csípem a méheket!” kampányának keretében már közel 4000 méhecskét fogadtak örökbe awww.csipemameheket.hu oldalon. Egy méhecske örökbefogadása 250 forint. A támogatások segítségével a környezetvédelmi szervezet 100 darab méhmenedéket helyez ki szerte az országban, és folytatja a méhgyilkos vegyszerek betiltásáért való küzdelmet. „Nagyon örülök annak, hogy egyre többen ismerik fel a méhek munkájának jelentőségét, és segítik a mi munkánkat is a beporzók megmentése érdekében” – mondta Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője.

Itt a barackszezon. Bevásárlás közben azonban ritkán gondolunk arra, hogy ezt a gyümölcsöt is méheknek köszönhetjük. Az őszibarackot, a meggyet, a cseresznyét, a mandulát, az almát és a szilvafát mind a méhek teszik termővé. A zöldségekről nem is beszélve! Csak Európában 4000 zöldségfajta léte függ a beporzó rovarok munkájától, és csak az európai mezőgazdaságban munkájuk értéke 22 milliárd euróra tehető.


Semmi pánik - kiváló a Balaton vize!

2014. július 28.

Részlegesen lezárult az úszóversenyt követő megbetegedésekkel összefüggő vizsgálat. 
 
Balaton Az Országos Környezetegészségügyi Intézetnek megküldött vizsgálati eredmények alapján jelenleg kiváló a Balaton vízminősége. Az Intézetben végzett laboratóriumi vizsgálatok igazolták, hogy a júniusi úszóverseny esetében lokális szennyeződésről volt szó.
2014. június 21-én Balatonfüreden megtartott úszóversenyt követő megbetegedésekkel kapcsolatban a járványügyi kivizsgálás még folyamatban van, a vízvizsgálatok azonban lezárultak. Az Országos Környezetegészségügyi Intézetben elvégzett elemzések igazolták a humán calicivírus jelenlétét. Azonban azt is megállapították, hogy a szennyeződés egy igen szűk területet érintett. A fertőző forrás felderítésére még zajlanak a járványügyi vizsgálatok.

Folyamatosan ellenőrzik a vízminőséget

A strandok üzemeltetőinek kötelessége a rendszeres önellenőrző vizsgálatok végzése a kijelölt fürdőhelyeken, így a Balaton körül is. A víz minőségét és a strandok higiénés állapotát az egészségügyi hatóság is folyamatosan figyelemmel kíséri, ellenőrzi.


A memórián is javíthat a szürkehályogműtét

2014. július 25.

A memórián is javíthat a szürkehályogműtét, nem csak a beteg látásán - állapította meg egy új amerikai kutatás. 

A demenciától és szürkehályogtól szenvedő páciensek vizsgálata során azt találták, hogy akiket a szembetegség miatt megoperáltak, azoknál csökkent a mentális leépülés is, javult a kedélyük és a koncentrációjuk azokhoz képest, akiknél a beavatkozást nem végezték el - írta a The Daily Telegraph online kiadása.

A szakértők szerint azért volt fontos a kutatás, mert a demens betegeknek gyakran nem is ajánlják a szürkehályogműtétet, mivel úgy vélik, nem sokat segítene rajtuk.

A Case Western Reserve Egyetem vizsgálatában 28 beteg vett részt, az eredményeket az Alzheimer Szövetség Koppenhágában tartott nemzetközi konferenciáján mutatták be.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...140141142...252