


Információk, érdekességek
Terjed a tébécé!
2011. november 24.
Szinte hihetetlennek tűnnek a hirtelen megemelkedő számok az eddigi folyamatos csökkenés után! Magyarországon 2009-ben 1448 új tébécés beteget regisztráltunk, 2010-ben 1810-re emelkedett a számuk! Budapesten még ennél is ijesztőbbek az adatok.
Az előző évben 321 új tébécésről számolt be a statisztika, 2010-ben viszont 494-re emelkedett az új megbetegedések száma! A három legtöbb beteget számláló terület Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Hajdú-Bihar megye és fővárosunk, Budapest! Hosszú évek óta nem esett túl sok szó a tébécéről, vagy ha mégis, örömmel számolt be a tüdőgyógyász szakma a tbc-betegek fogyatkozó számáról. Az országos intézet központi adatbázisában azonban már évekkel ezelőtt feltűnt, hogy ellentmondás van a tüdőgondozók által egy adott évben bejelentett fertőzőbeteg-szám, és a bakteriológiai laboratóriumokból érkező pozitív köpetlelet jelentéseinek száma között.
Újra támad a szmog
2011. november 19.
Országszerte ismét a határértékek fölé emelkedett a szálló por koncentrációja, több városban a levegő szennyezettsége meghaladja a tájékoztatási, sőt a riasztási küszöbértéket is. A legrosszabb a helyzet Debrecenben és a Sajó-völgyben. Újra szmogriadót kell majd elrendelni több városban is.
Szmogriadó - így védd a tüdődet!
2011. november 19.
Napok óta szmogriadó van több városban is. Amellett, hogy égetően szükséges változtatni a környezetet károsító egyéni szokásainkon, most azt nézzük végig, mit tehetünk a tüdőnk egészségéért - természetes módszerekkel.
Mit csináljak, ha vérszegény vagyok?
2011. november 16.
A vérszegénység (anémia) leggyakoribb tünetei a sápadtság, fáradékonyság, csökkent terhelhetőség, izomgyengeség, szédülés, fejfájás, aluszékonyság, a figyelem és a koncentrálóképesség romlása.
A vas a hemoglobin legfontosabb alkotórésze, ez köti meg és szállítja a sejtekhez az oxigént. Amennyiben nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű vas, akkor nem képződik elegendő hemoglobin, és vérszegénység alakul ki.
Három órán múlhat az élet
2011. november 15.
Stroke gyanúja esetén azonnal hívni kell a mentőket. Évente Magyarországon 42 ezren kapnak szélütést, 12 ezren belehalnak, ötödük járásképtelenné válik, esetleg beszédzavarral fog küzdeni. A komoly egészségügyi károkat lehetséges csökkenteni. Ehhez azonban 3 órán belül el kell kezdeni a vérrögoldó eljárást.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...929394...169