Információk, érdekességek
Túlságosan nagy a digitális lábnyomunk
2019. január 18.
Ami egyszer felkerült az internetre, az ott is marad. Részben a megosztások miatt, de még inkább azért, mert egyes szolgáltatók már automatikusan nagy mennyiségben mentenek el internetes tartalmakat. A washingtoni Kongresszusi Könyvtár például minden egyes Twitter-üzenetet lement és eltárol korlenyomat gyanánt a jövő kutatói számára – figyelmeztetett Ormós Zoltán internetes szakjogász.
Sok esetben nem is a legfiatalabb korosztályra jellemző az internet eltúlzott használata, hanem a 40-es, 50-es korosztályra. A tizenévesek hamarabb megtanulják, hogy ha túl sok személyes tartalmat osztanak meg magukról a világhálón, azzal később vissza lehet élni – emelte ki Ormos Zoltán. A túl kevés közzétett tartalom viszont utalhat nagyon visszahúzódó személyiségre, akinél “nem stimmel valami” – jegyezte meg.
Ma már van lehetőség időzített posztokra is, amelyek bizonyos idő után maguktól eltűnnek a netről, így jelentősen csökkenthető a visszaélés lehetősége.
A kézmosás fontossága
2019. január 16.
Akik esetleg nem tudnák, Semmelweis, az anyák megmentője Bécsben dolgozott szülészorvosként. A kor akkori szokásainak megfelelően a kórházban elhunytak boncolását is a szülészek végezték. Ma azt mondanánk, hogy szülész és kórboncnok volt egyben. A bécsi klinikán két szülészeti osztály működött. Az egyiken bábákat képeztek, a másikon a leendő szülészorvosokat, akik tanulmányaik során ugyancsak részt vettek a boncolásokon.
Semmelweis megfigyelte, hogy a szülészorvosokat képző osztályon több a gyermekágyi lázban történő megbetegedés, és az ezzel járó gyermekágyi halálozás. Megfigyelését nem tudta tudományosan alátámasztani, laboratóriumi vagy egyéb vizsgálatokkal igazolni, de feltételezte, hogy a boncolásokkor olyan fertőzést közvetítő anyagok kerülnek a boncolást végzők kezére, amelyeket átvisznek a szülészeti vizsgálatok során az anyákra, és ez az átvitt fertőzés okozza a gyermekágyi lázat, és következményként az anyák halálát. Emiatt bevezette a klórmeszes kézmosást, biztosítva ezzel a kézfertőtlenítést és a szülészeten lévő anyák biztonságát. Semmelweis elméletét nem mindenki fogadta el, találmányának nagyságát az utókor ismerte el, így vált az „anyák megmentőjévé”. A kézmosás pedig igen hasznos, nagyszerű találmány.
A nyáron a Balatonon nyaraltunk. A víz többféle madár élőhelye, mint a hattyúké, vadkacsáké, sirályoké. A madarak élnek, táplálkoznak, tollászkodnak a vízben, ennek következtében tollaik kerülnek bele. A gyerekek örömmel veszik kézbe, fogják meg, sőt gyűjtik az elhullott tollakat. Mindig meglepődöm, amikor anyukákat, apukákat vagy más hozzátartozókat hallok: ne nyúlj hozzá! Ne fogd meg! Beteg leszel tőle!
Leszögezném, hogy betegséget csak beteg állatoktól lehet elkapni. Egészséges állat nem terjeszt betegséget! Utalva Semmelweis kiváló felfedezésére, miszerint a kézmosás képes a fertőzések megelőzésére, én inkább azt mondanám a gyerekeknek, hogy bármit, amit találsz és megfogsz, a földről bármit felveszel, ne vedd a szádba, és utána alaposan mossál kezet.
A modern csöndes gyilkos
2019. január 15.
A wifi káros hatásait a mostani korosztályunk fogja majd megtapasztalni először, hiszen még nem ismeretesek a káros hatásaik.
Bizonyára nem kell senkinek sem bemutatni modern korunk vívmányait, mobilokat, laptopokat, táblagépeket, stb. Örömmel használjuk, viszont nem gondolkodunk el azon, hogy ezek az elektromos eszközök milyen hatással vannak/lesznek ránk. Minden elektromos kütyü kisebb vagy nagyobb mértékben, de EMF sugárzással bír. Mi az EMF? Elektromágneses frekvencia rövidítése, és gyakran hivatkoznak rá elektroszmogként.
A wifi gyakorlatilag egy sugárzás, egy láthatatlan gyilkos. Folyamatosan, bárhova megyünk, ott van már a vonaton, a legtöbb étkezdében, étteremben, kocsmában, és amerre csak a szem ellát. Ez a fajta folyamatos elektromágneses sugárzás számos egészségügyi problémát okoz már most is, de a jelentős hatásairól, csak egy pár éven esetleg évtizeden belül lehet majd bizonyítottan beszélni.
Ha az alábbiak valamelyikét tapasztalod rendszeresen, akkor érdemes elgondolkodnod arról, hogy felhagyj az internetezéssel, és kerüld a nyílt wifi-t használó helyeket.
● krónikus fáradtság,
● fülfájás,
● koncentráció hiánya,
● gyakori és súlyos fejfájás,
● alvászavarok,
● rák.
Még érdemes kérni a védőoltást
2019. január 09.
Különösen a rizikócsoportba tartozóknak és az egészségügyi intézményekben dolgozóknak érdemes oltatniuk magukat, számukra az idei szezonban is 1,3 millió adag térítésmentes vakcina áll rendelkezésre. Az oltás beadásától számítva két hét alatt alakul ki a védettség – mondta Müller Cecília megbízott országos tisztifőorvos.
A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentése szerint az 51. héttől 11 ezer megbetegedést regisztráltak. A szakember kiemelte, hogy a különböző krónikus betegségben szenvedőknek, a várandósoknak és a 60 évnél idősebbeknek mindenképpen érdemes kérniük az oltást.
A félévesnél idősebb gyerekek számára külön védőoltás áll rendelkezésre. Féléves kor alatt nem ajánlott az oltás, de a családtagoknak érdemes beoltatniuk magukat – tette hozzá.
Müller Cecília kiemelte, hogy járvány még nincs, a szakemberek január végére, február elejére prognosztizálják az influenzajárványt.
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy az influenza elleni védekezés legjobb eszköze a védőoltás, és a személyes higiéné követelményének – gyakori kézmosás, fertőtlenítés – fokozott betartása.
A képernyőnézés hatással van a kisgyerekek agyára
2018. december 28.
Egy új kutatás szerint a digitális képernyő előtt töltött túl sok idő hatással van a gyerekek agyának fejlődésére: az amerikai gyermekorvosok nem tanácsolják a kisgyerekek digitális médiahasználatát.
A kutatók szerint a digitális médiahasználat nyomot hagy az agy mintázatában: agyi képalkotó eljárással kimutatható változás következett be az okoseszközöket és videojátékokat használó gyerekek agyában.
Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) 300 millió dolláros (85 milliárd forintos) költségvetéssel elkészült tanulmánya kimutatta, hogy a naponta több mint hét órát monitor előtt töltő 9-10 éves gyerekek agyának legkülső rétegén, amely az érzékszervi információkat feldolgozza, korai elvékonyodás jeleit tapasztalhatók.
“Nem tudjuk, hogy ezt vajon a képernyő előtt töltött idő okozza-e. Azt sem tudjuk, hogy ez vajon rossz fejlemény-e. Csak annyit tudunk egyelőre, hogy így néz ki azoknak a gyerekeknek az agya, akik sok időt töltenek a képernyők előtt” – mondta el Gaya Dowling, az NIH orvosa, aki részt vett a projektben.
Az NIH adatai szerint a napi több mint 2 órát a digitális képernyők előtt töltő gyerekek nyelvi és gondolkodási felmérői rosszabbak lettek, mint az eszközöket kevesebbet használóké.
A tanulmány, amelyhez 4500 gyermek agyát vizsgálták képalkotó eljárással, arra irányult, hogy kimutassa, vajon függőséget okoznak-e a digitális eszközök, de a kutatóknak még több évi munkájába telik, míg megértik és értékelni tudják a hosszú távú következményeket.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...353637...166