sub

Információk, érdekességek

Visszatartja a térdfájdalom a mozgástól?

2020. május 23.

Fotó: gettyimages.com

Ha valaki a térdfájdalom miatt óvakodik a mozgástól, könnyen ördögi körbe kerülhet, hiszen az inaktivitás tovább rontja az ízületek állapotát. Dr. Páll Zoltán, a FájdalomKözpont sebésze, traumatológus, sportorvos arról beszélt, hogyan maradhat mobil a térdízület. 

Mozogni kell – de nem mindegy, hogy mit

Számos kutatás bizonyította már, hogy a mozgás – más egészségvédő hatásai mellett – egészségesen és mobilan tartja az ízületeket. Az ajánlások közt szerepel a Centers for Disease Control nevű szervezeté is, amely a heti legalább 2,5 órányi, közepes intenzitású mozgást tartja elégségesnek. Természetesen fájós ízületek mellett nem könnyű megtalálni a legmegfelelőbb mozgásformát. Szakértők szerint azoknak, akik térdfájdalmakkal, csípő- vagy hátfájdalommal küzdenek, a kisebb behatással járó mozgásformák az optimálisak

A kisebb behatás ugyanis nem jelenti, hogy kisebb lesz egészségnyereség, mindössze arra utal, hogy az egyik láb mindig a földön marad, vagyis kimarad a mozgásból az ugrás és a földet érés. Ezzel kiküszöbölhető az ízületeket érő erős terhelés. Szerencsére sok ilyen alacsony behatással járó sportot lehet találni, mint például a jóga, a gyors gyaloglás, a vízi sportok, az úszás, a kerékpározás vagy a túrázás

Térdfájdalom esetén is szükséges a mozgás

A térdfájdalommal, ízületi gyulladással küzdőknek különösen fontos, hogy az említett mozgástípusok valamelyikét iktassák be a mindennapjaikba. Ugyancsak ajánlhatóak ezek a sportok a csontritkulással élőknek és az idősebbeknek is, akik különösebb probléma nélkül szeretnék megőrizni ízületeik egészségét. 

– Térd- és más ízületi fájdalom esetén is ajánlatos annyira aktívnak maradni, amennyire cs

Hatékony segítség a szabad mozgáshoz 

Fotó: 123rf.comBizonyos térdfájdalmak esetén hasznos lehet a lökéshullámterápia, amely beindítja a test öngyógyító mechanizmusait, élénkíti a vérkeringést és az anyagcserét. Ezáltal a kezelések nem csak a fájdalmat csökkentik, de a valódi okot szüntetik meg a sérült szövetek fokozatos regenerálásával. A kezelés során egy gél felvitele után a megfelelő kezelőfejjel a kijelölt helyre juttatunk egy nagy energiájú hullámot. Már az ekkor jelentkező enyhe fájdalom is jelezheti, hogy jó helyen zajlik a kezelés, ami sokszor már az első alkalommal hatékony, de az esetek többségében kúraszerűen hoz tartós eredményt – ismerteti Páll doktor. – Szintén jó megoldás a hialuronsav tartalmú ízületi injekció.

Amikor ugyanis hialuronsavas gélt injektálunk az ízületi résbe, azzal csökkentjük az ízületi folyadék belső súrlódását, tehát elősegítjük a csúszást. A felhasznált anyag egy átlátszó zselé, amely nagy koncentrációban tartalmaz hialuronsavat. Hasznos eszköz a kezünkben a lágylézer terápia is, amelynél alacsony energiájú infravörös lézersugárral dolgozunk, aminek számos előnyös tulajdonsága van. Többek közt csökkenti az ödémát, ezáltal a gyulladás lehetőségét, javítja a sejtszintű energiaforgalmat, elősegíti a szövetek regenerációját, segíti a sejtfunkciók visszaállítását és támogatja a sejtek oxigénellátását, az erek újraképződését.

ak lehetséges, erre hívják fel a figyelmet a szakmai ajánlások is – ismerteti dr. Páll Zoltán, a FájdalomKözpont sebésze, traumatológus, sportorvos. – Ha ugyanis passzívak maradunk, belekerülünk egy lefelé tartó spirálba, amelyben az inaktivitás „összeadódik” a fájdalommal és a lehető legrosszabb végkifejletet vetíti előre. A hosszútávú mozgásbeszűkülés és munkaképtelenség ugyanis még nagyobb fájdalomhoz, hangulatzavarhoz vezethet. A szabadabb mozgáshoz, és a hosszútávon nagy segítséget jelentő gyógytornához viszont meg kell szabadítani a beteget a fájdalomtól, amelyhez számos hatékony lehetőség áll rendelkezésre.

forrás: Patika Magazin