sub

Információk, érdekességek

Távozz tőlem haspuffadás!

2017. március 16.

Felfúvódás, emésztési zavarok, bélpanaszok, zsírpárnák lerakódása a hastájékon… Sok gondot, sőt kínszenvedést is okozhatnak ezek a gyakran előforduló tünetek. Pedig általában mi vagyunk a hibásak benne – főként helytelen táplálkozásunk és mozgásszegény életmódunk miatt. Ezért ne késlekedjünk, és tegyünk lépéseket az emésztéssel összefüggő problémák ellen.ó

Ahhoz, hogy hasi panaszainkat, emésztési gondjainkat elkerüljük, többek közt friss, rostos élelmiszereket, elegendő vizet, sovány proteineket kell fogyasztanunk, kímélnünk kell a bélflóránkat, emellett nem árt a nyugalmas élet, a jó alvás, és fontos a rendszeres testmozgás is. Soknak tűnnek ezek a követelmények?

Hiszen gyakran fogyasztunk pl. iparilag feldolgozott élelmiszereket, készételeket, vagy főzünk cukrosan, sósan, sütünk zsiradékban, emellett pedig előfordul, hogy rostokban, vitaminokban gazdag táplálékot nem eleget veszünk magunkhoz. Italaink sem mindig megfelelőek – gyakran sok az édes, szénsavas üdítő, a kávé, az alkohol köztük. És ami a mozgást illeti: egy kiadós vacsora után szívesebben heverünk le a kanapéra tévét nézni, mint hogy elindulnánk egy hosszabb esti sétára a friss levegőn. Nem csoda hát, ha az eredmény haspuffadás, rossz emésztés, hízás a gyomor-has tájékon.

Persze nem elegendő az egyik vagy a másik okot megszüntetni, hanem általában az emésztési ökoszisztémát kell rendben tartani. (A bélflóra olyan ökoszisztéma, amely szabályozza az emésztést.) A has, a bélrendszer jó közérzetünk energetikai, emésztési és immunközpontja. Ezért minden tekintetben törekednünk kell megfelelő „karbantartására”.

Szűntessük meg!

Mi az oka a rossz emésztésnek, miért fúvódik fel vagy fáj rendszeresen a hasunk?

Számos táplálkozási vagy mozgáshiányból eredő oka van, és megannyi kerülendő, rossz szokás hozható vele összefüggésbe. A szabály egyszerűnek tűnik, mégis sokak számára nehezen betartható: együnk egészségesen, változtassunk életmódbeli szokásainkon, mozogjunk rendszeresen – és megszabadulunk az ilyen kellemetlenségektől.

Jó tanácsok

  • Csökkentsük a „hagyományos” kenyerek fogyasztását. Keressük inkább a bioboltokban pl. a hajdinakenyeret (akkor is, ha nem vagyunk lisztérzékenyek).
  • Étkezés után rágcsáljunk puffadást csökkentő édeskömény-, ánizs- vagy zellermagot, igyunk kamillateát. Hasznos lehet még pl. a borsmenta-, gyömbér-, citromfű-, kakukkfűtea vagy ilyen étrend-kiegészítő termék.
  • Ha bármilyen ételből túl sokat eszünk, az emésztési zavarokat válthat ki. Így törekedjünk kis adagokra, bármennyire is ízletes az étel.Amellett, hogy kevesebbet fogyasztunk egy-egy ételből, és jól megrágjuk, törekedjünk a változatos, kiegyensúlyozott táplálkozásra.
forrás: Patika Magazin