sub

Információk, érdekességek

Tanulás – nem csak a gyereken múlik!

2018. október 05.

“Mutasd a bizonyítványod, megmondom, ki vagy” – vélekedik sok szülő. Rosszul. Aki csak gyermeke érdemjegyeit nézi, számos lehetőségtől fosztja meg gyermekét és önmagát is. Sajátítsa el ön is a modern pszichológiai ismereteket – a pozitív eredmény bizonyosan nem marad el. 

Sikerközpontú, modern világunkban már nemcsak a felnőtteknél, hanem a gyerekeknél is egyre inkább elvárás a teljesítményorientált hozzáállás. Az általános felfogás szerint a gyerek tanuljon minél jobban, hozzon jó vagy kiváló jegyeket, fejlődjön folyamatosan, illetve, ha lehet, akkor iskolán kívül is érjen el jó eredményeket. De ez nem mindig van így, hiszen nem tökéletes világban élünk, és törekvéseinket sokszor nem koronázza siker. Sok szülőben felmerül a kérdés: tanuljon-e együtt  gyermekével annak érdekében, hogy jó vagy még jobb tanuló legyen, vagy esetleg azzal tesz jobbat, ha a gyermekre bízza a dolgot?

Igen is meg nem is!

Dr. Vekerdy Tamás szerint:
„Mit rontanak el leggyakrabban az „iskolakezdő” szülők? Azt, hogy nem tudatosítják magukban rögtön a legelején, hogy az iskola a gyerek dolga. Amennyiben anyát és apát ilyenkor az érdekli legjobban, hogy bepakolta-e a gyerekük a táskáját, hogy megírta-e a leckét, esetleg ő akar a korrepetitor lenni, azzal hibát követ el. Az iskolakezdés tétje, hogy 8–12 év normális, vagy pokoli évet fognak közösen megélni. Ehhez a kezdetektől azt érdemes éreztetni a gyerekünkkel, hogy mindig ott a család a háttérben, segít és megvédi, ha szükséges, vagy ezt kéri, a többit pedig nyugodtan rá kell bízni. Ha otthon hagyja a tornazsákot és ezért egyest kap, nem baj, ha másodszor és harmadszor is, az sem baj, ötödszörre megtanulja és ezzel együtt azt is, hogy ez az ő felelőssége, hogy megbíznak benne minden körülmények között.”

Alsós gyerekek esetében mindenféleképpen szükséges a folyamatos jelenlét és terelgetés, hiszen számukra az iskola még olyan új dolog, ami állandóan ismeretlen helyzeteket szül. Nagyon lényeges, hogy a szülő és a gyerek együttes erővel és közreműködéssel határozza meg az iskola és a tanulás körüli szokásokat és tevékenységeket, illetve hogy a szülő rávezesse a gyereket a tanulásra, a feladataira. Ha az efféle ’’fogódzkodókat’’ jól sikerül kialakítani,   akkor a gyerek idősebb, felső tagozatos korában önállóan is képes lesz  boldogulni. Ha az első pár osztálynál szülőként sikerül megalapoznunk az iskolához és a tanuláshoz való pozitív viszonyt, akkor annak a későbbiekben még nagyobb hasznát fogjuk venni. Mindig biztosítsuk a gyereket arról, hogy hozzánk bármikor fordulhat, hogyha kérdése van, vagy segítségre, támogatásra van szüksége.

Ám azt minden esetben érdemes a szülőknek tudatosítaniuk önmagukban, hogy egy szülő csak a legritkább esetben képzett tanár. Így könnyen előfordulhat az is, hogy nem megy a korrepetálás, és az intenzív együtt tanulás a gyerekkel kudarcot vall, és bármennyire is segíteni akarunk neki, idegeskedéssel, összeveszéssel, netalántán kiabálással, sírással végződik a közös tanulás. Így nyilván egyik félnek sem lesz sikerélménye. Azonban ha így alakul, sincs – de  bölcs dolog korrepetitort fogadni – kisebb és nagyobb gyerekek esetében is. A szülőnek nem feltétlenül kell a gyerek tanárának vagy edzőjének lennie!

Ha vagyunk olyan szerencsések, hogy jól működik az együtt tanulás,  egy idő után akkor is ’’engedjük el a gyerek kezét’’, hagyjuk őt egyedül tanulni, hogy önállóan mehessen végig a tanulás útján és annak összes szakaszán. Maximum hogyha végzett, akkor igény esetén kérdezzük ki tőle a tanultakat – tehát ellenőrző funkciót lássunk el.

A korrepetitor szükségessége

Kétségtelen, hogy egy türelmes és képzett különtanár jó szolgálatot tehet, hiszen a plusz, irányított gyakorlással a tudás még inkább elmélyíthető, és a gyermek  átsegíthető az esetleges tantárgyi problémákon, arról nem beszélve, hogy a szülő–gyermek kapcsolat se romlik meg a közös tanulás nehézségei miatt.

Érdekes jelenség azonban, hogy a mai teljesítményorientált világunkban már nemcsak a rosszabb nebulók mellé hívnak külső segítséget, hanem akár egy jó  tanuló mellé is keresnek különtanárt. Természetes, hogy mindenki szeretné, ha sikeres felnőtt válna csemetéjéből, de a különórák tömkelege csak addig működhet, amíg a gyereknek is van kedve, motivációja ezekhez és a jövője szempontjából fontos lehet az adott tantárgy (pl. külön angolóra).

Mit tanuljon a gyerek?

Szerencsések azon szülők, akik gyerekénél egyértelműek az erősségek,  ám a többi gyerek esetében megéri komoly időt szánni arra, hogy kiderüljön, hogy mi az, amit a gyerek szeret és jó is benne. Létfontosságú, hogy ne azt erőltesse a szülő, amit ő szeretne, illetve azt is fontos leszögezni, hogy az sem járható út, hogy bár a gyerek ugyan szeretne jó lenni valamiben, de mégsem az. Szerencsések vagyunk, ha a tanárok partnerek, és bennük is megvan a készség arra, hogy felkutassák a gyermekek erősségeit, nem pedig az esetleges gyengeségeik miatt szapulják őket.

Ugyanakkor azt is érdemes átgondolni, hogy ha pl. a gimnazista gyereknek huzamosabb ideig jó pár tárgyból szüksége lenne korrepetitorra a rossz jegyek miatt, akkor az is lehetséges, hogy inkább egy számára megfelelő szakközépiskolában lenne a helye, ahol olyasmit tanulhat, ami érdekli őt, amiben szívesen elmélyed, amiben kiteljesedhet, és amitől a későbbiekben elégedett, kiegyensúlyozott és boldog felnőtt lesz.

Persze, gimnázium és gimnázium között is van különbség: egy erős gimnáziumban rosszul teljesítő gyerek egy könnyebb teljesítményrendszert felállító másik gimnáziumban  sikeresen megállhatja a helyét, arról nem is beszélve, hogy a stressz csökkenésének hatására képessé válik kiteljesedni azokon a tanórákon, amelyek lekötik a figyelmét. Ráadásul mire egyetemi felvételire kerül a sor, a gyermek személyisége is sokat változik, idegrendszere pedig érettebbé válik. Sőt, az is könnyen meglehet, hogy egy elfogadó és támogató közegben szinte “megtáltosodik” gyermekünk…

Ha esetleg azt sejtjük, hogy gyermekünk rosszabb jegyei mögött figyelemzavar, tanulási nehézség vagy magatartási probléma állhat fent, akkor ne szégyelljünk szakemberhez fordulni, hiszen minél előbb kiderül, és minél előbb elkezdjük kezelni, annál jobb! Nincs olyan útmutató, ami minden gyereknél beválna, ezért mindenféleképpen jól jön a szakember tudása és véleménye – akár többé is.

Tanulást és sikert elősegítő szemléletmódok: fix mindset és growth mindset

Napjainkban egyre többen foglalkoznak ezzel a témával, és az alábbi két szemléletmód közül szerencsére az utóbbi is kezd egyre inkább előtérbe kerülni a szülőknél.

  1. Fix mindset = fix szemléletmód: az elért teljesítményekért, sikerekért, produkcióért kap dicséretet a gyerek a szülőktől és a családtagjaitól.

Pl. a szülő rendkívül büszke a hazahozott színötös bizonyítványra vagy az aranyéremre, viszont az oda vezető nehéz út dicséretére, elismerésére már nem fektet elég hangsúlyt. Rosszabbik esetben a színötös bizonyítvány vagy az aranyérem a családban csak mint elérendő cél van rendszeresen lebegtetve, miközben a gyerek nem éri el a sikert, és ilyenkor csak kudarcélményben lehet része. Az effajta szemléletmódú nevelés esetében a gyerek inkább azt tanulja meg, hogy az adottságai fixek, és ezekkel kell érvényesülnie valamilyen úton-módon. Az adottságok továbbfejlesztésére ilyen esetben ritkán kerül sor.

  1. Growth mindset = fejlődő szemléletmód: a szülők és a családtagok nem kizárólag a teljesítményért dicsérik a gyereket, hanem azt is méltatják, hogy a gyerek mennyi munkát fektetett bele, dicsérik, hogy milyen proaktív volt a hozzáállása, elismerik akaraterejét és kitartását.

Az effajta szemléletmódú nevelés esetében a gyerek inkább azt tanulja meg, hogy a velünk született képességek csak a kiindulópontnak számítanak, és továbbfejleszthetőek kemény munka révén. Ez a szemléletmód nagyobb valószínűséggel szeretteti meg a tanulás folyamatát a gyerekkel (nemcsak az iskola kapcsán, hanem az élet összes területén, pl. sportnál is), motiválja őt, és azt tudatosítja benne, hogy folyamatos fejlődéssel bármit elérhet, amit célul tűz ki maga elé, de bárhogy is alakul, szülei így is-úgy is szeretni fogják őt. Mindez olyan lendületet ad, ami létfontosságú a jó teljesítmények eléréséhez – felnőttkorban is.

,,Nem buktam el, csak találtam tízezer utat, ami nem járható.”– Thomas Alva Edison (amerikai elektrotechnikus, feltaláló)

Tény, hogy a szülők is hoznak egyfajta mintát otthonról, és feltehetően ezt a szemléletmódot adják tovább gyermekeik nevelése folyamán is. Azonban a szülőknek is hangsúlyozottan érdemes fejlődni, tudatosan időt szánni gondolkodásmódjuk és kommunikációjuk csiszolására, részben, hogy a gyereknek jó példát tudjanak mutatni – és mert persze az önnevelés örök feladatunk, szülőként és emberként egyaránt.

Ahhoz, hogy a gyerek jól tudjon teljesíteni, szüksége van egy testi, lelki és mentális egyensúlyra. A gyerek érzelmi biztonsága pedig csak úgy alakulhat ki, és erősödhet meg, hogyha biztosan érzi, tudja, hisznek benne. Ha megélheti, hogy szeretetteli, biztonságos, nyugodt, derűs és őszinte közeg veszi körül: olyan, amelyben odafigyelnek rá, ahol lehet beszélgetni és kérdezni.

forrás: Bébik.hu