sub

Információk, érdekességek

Szorongás ellen: háziállat!

2018. november 10.

A házikedvencek sokat segíthetnek abban, hogy a gyermekek egészségesebbek legyenek. Azon gyerekek körében, akik kutyát, cicát vagy valamilyen más kisállatot tarthatnak otthon, jóval ritkábban jelentkezik szorongás, illetve kutatások szerint az elhízás jelensége is ritkább azoknál a gyerekeknél, akiknek van valamilyen háziállatuk.

Akinek háziállata van, többet mozog és kevésbé hízik el

Nemzetközi szakmai folyóiratokban jelentek meg azok az eredmények, amik alapján kijelenthető: a kisállattartók fizikai aktivitása nagyobb, mint azoké, akiknek nincs házi kedvence. Ennek tudható be az is, hogy az 5 és 12 év közötti háziállattal rendelkező gyermekek kevésbé elhízottak és kedvezőbb testtömegindexszel (BMI) rendelkeznek, mint az állatot nem tartó kortársaik.

A háziállatok fokozzák a gazdi oxitocin-elválasztását

A  kutatási eredmények  – több mint 600, négy és tíz év közötti óvodás és iskolás bevonásával – igazolták azt is, hogy a háziállatot tartó gyermekek kevésbé szoronganak. Azoknak a gyermekeknek a körében, akik kutyát tartanak otthon, 12 % volt a szorongók aránya, míg ugyanez az arány 21 %-os (azaz a duplája!) volt az állat(ok) nélkül élő gyermekek körében.

Az eredményekre magyarázatul szolgálhat nem utolsó sorban az a tény is, hogy a gyermekek számára kedves állatok jelenléte fokozza a szervezetükben az oxitocin elválasztását, ami csökkenti a stresszreakcióval kapcsolatba hozható kortizol felszabadulását.

Háziállat terápiaként

Az, hogy az állatok közelsége a fizikai és a mentális egészségre egyaránt jó hatással van, mi sem bizonyítja jobban, mint az ún. állatasszisztált terápia, ami az ember és az állat (általában ló vagy kutya) kötődését kihasználva számos pozitív hatást gyakorol az emberekre. Többek között segíti a mozgáskoordináció és az egyensúlyérzék fejlesztését, javítja a figyelmet, az emlékezetet, és nem utolsó sorban hozzájárul a pszichés és szociális funkciók (pl. önbizalom, társas kapcsolatok, pozitív énkép, felelősségtudat, együttműködési képesség, empátia) kialakításához, fejlesztéséhez.

Dr. Budai Marianna PhD.
szakgyógyszerész

forrás: Bébik.hu