sub

Információk, érdekességek

Engedélyezik a nagyobb opiáttartalmú készítmény gyártását

2019. október 10.

Az amerikai kábítószerügyi hatóság (DEA) az opiátválság ellenére is engedélyezi a nagyobb opiáttartalmú készítmény gyártását – olvasható az igazságügyi minisztérium ellenőrzési főigazgatóságának nyilvánosságra hozott jelentésében. 

Fotó: 123rf.comA jelentés megállapítja: miközben 2013 és 2017 között évente 71 százalékkal nőtt az opiátok túladagolása miatti halálesetek aránya, a DEA minderről tudomást sem véve engedélyezte a gyógyszergyártóknak az “alapjában véve nagyobb arányú opiátot tartalmazó” gyógyszerek előállítását.

A jelentés szerint a DEA éveken keresztül hanyagul dolgozott, és nem vette figyelembe az opiátok használatára vonatkozó, országosan előírt kvótákat. 2017-ben pedig 25 százalékkal csökkentette is ezt a kvótát. Abban az esztendőben 48 ezer amerikai halt meg az opiát-túladagolásban.  A DEA “túlságosan lassan” reagál az Egyesült Államokat sújtó opiátválságra, és nem csökkentette lényegesen a már forgalomban lévő, nagy opiát tartalmú gyógyszerek számát sem – állapította meg a jelentés. Michael Horowitz, az igazságügyi tárca főellenőre közölte: “hatékonyabb erőfeszítésekre” volna szükség mind a szabályozásban, mind a szabályok betartatásában. A főigazgató ugyanakkor arra nem tért ki – miként a jelentés sem -, hogy kinek a felelőssége a DEA feletti ellenőrzés.

Az Egyesült Államokban 1999 és 2017 között mintegy 400 ezren haltak bele az opiát tartalmú készítmények túladagolásába. E készítmények nem szükségszerűen kábítószerek, hanem opiát tartalmú, függőséget kiváltó gyógyszerek, köztük erős fájdalomcsillapítók. A kormányzat tervet készített e válság leküzdésére, de legalábbis kezelésére, ennek részleteit Alex Azar, az egészségügyért és emberi erőforrásokért felelős minisztérium vezetője dolgozza ki.

Közben megkezdődött a gyógyszergyártók, az opiáttartalmú gyógyszereket felíró orvosok és patikusok szerepének feltérképezése és felelősségük megállapítása, illetve a kártérítési perek megindítása is. Jelenleg éppen tart a per a Purdue gyógyszergyár ellen, amelynek tulajdonosa, a Sackler-család, a napokban kért csődeljárást. (Járai Judit, MTI/Washington)

forrás: Patika Magazin.hu