Információk, érdekességek

A zen meditáció

2021. október 16.

A zen (kínaiul csan, szanszkritül dhjána) szó elmélyülést, meditációt jelent. A szó az évszázadokon keresztül meghonosodott használat alapján egy bizonyos módszer segítségével való elmélyülést jelenti: a légzés figyelésén keresztől való elmélyülést.  

Mivel egy, évszázadok alatt egészen Buddháig Buddha koráig visszanyúló, sőt az azt megelőző időkben kicsiszolt, valláshoz nem kötődő gyakorlatról van szó, szabadon végezhetjük, felekezeti, vagy hitbéli hovatartozástól függetlenül. Tehát a zen valójában egy tárgyas meditáció, melynek tárgya a légzés. Ez maga a gyakorlat: a légzés figyelése, s ebben is a nagyobb hangsúly a kilégzés figyelemmel kísérésére esik.

A zen nem vallás, a hagyományos értelemben, hanem egy gyakorlat, Buddha tanításán és és az azt követő nemzedékek tapasztalatán kicsiszolódott gyakorlat. A zen meditáció, egy bizonyos testtartás felvéve a légzés figyeléséből, a légzés folyamatának figyeléséből áll. A légzést természetesen mindenféle testtartásban lehet figyelni, de a zenben ez inkább ülést jelent. Ennek neve zazen.

A testtartás

Az ülésnek több formája lehet, de mindegyikben az a legfontosabb, hogy a csípőnk egy kissé, mintegy 15 fokban előredőljön, éppúgy mikor állunk, mert ha megfigyeljük, állás közben a csípő kissé előredől. Általában a széken ülve a csípőnk berogy, ami itt, a gyakorlat szempontjából helytelen, mert a csípő előredőlése biztosítja a szabad energia áramlást, s segíti azt is, hogy az idegrendszer nyugodtabb allapotba kerüljön, valamint a hátunkat sem kell megfeszítenünk, hogy egyenes legyen - a csípő dőlése ezt a feladatot is elátja.

Az ülés

A csípőnek ezt a dőlését úgy érhetjük el, ha - amennyiben a földön ülünk, a fenekünk alá teszünk egy 5-15 cm magas nem túl puha párnát. A lábunkat négyféleképpen tehetjük, nehézségi sorrendben:

a,1 
Üljünk a párna szélére, s lábainkat helyezzük lótusz ülésbe, azaz egyiket a másik combra, és viszont. Ez a legkényelmetlenebb, számunkra legszokatlanabb,de a leghatékonyabb is, s egyben ez a legszabályosabb ülésmód is.

A hasat kicsit toljuk előre, hogy enyhén kidülledjen. Ebben az ülésben is a test három ponton nyugszik: a farcsontokon és a két térden.

a,2
Üljünk a párna szélére törökülésben, majd az egyik lábunkat helyezzük a másik láb vádlijára, vagy combjára. (Un. féllótusz ülés) A hasat kicsit toljuk előre, hogy enyhén kidülledjen. Ebben az ülésben is igaz az, hogy a test három ponton nyugszik: a farcsontokon és a két térden.

a,3
Üljünk a párna szélére. Az egyik sarkunkat magunk alá húzzuk, körülbelül a gát elé, (ez azért lehetséges, mert a párna szélén, és magasabban ülünk, mint a sarkunk ), a másik sarkunkat tegyük a gát elé helyezett sarkunk elé, s a csípőt, ahogy már mondtuk toljuk előre, hogy a has egy kissé kidülledjen. (ennek a légzésnél lesz szerepe) Ebben az ülésben a test három ponton nyugszik: a farcsontokon és a két térden.

a,4
Ha túlnehéz lenne bármelyik tartás, akkor üljünk egy magasabb párnára lovaglóülésben úgy, hogy a csípőt itt is döntsük kissé előre! (Ha nem elég magas a párna ez nem fog menni) Európaiaknak általában ez az ülés a legkényelmesebb. Előfordulhat, hogy kissé merev a lábunk s túl kényelmetlen, olyannyira, hogy már a meditáció rovására megy, akkor ülhetünk széken is.

a,5
Ha széken ülünk - csússzunk egészen előre a szék szélére, egészen addig, amíg a csípönket előre tudjuk dönteni úgy, hogy a hasunk egy kissé kidülled. Ebben az esetben lábunkat kis terpeszbe nyissuk szét, a talpunk feküdjön a talajra. A test itt is három ponton nyugszik: farcsontok, és a két talp.

A fej, a kéz, és a hát, szem, nyelv

Az fentebb leírtakból adódóan a hát egyenes, de feszítés nélküli. ( A csípő tartja a gerincet.) A vállakat kicsit ejtsük le, az állakat viszont húzzuk be, hogy a fejbúbunk legyen a legmagasabb pont. Ezáltal a nyakunk kiegyenesedik, s megnyitja a nyaknál elzáródó energiákat.

Az egészet úgy érezhetjük meg legjobban, ha elképzeljük azt, mintha egy rongybabát emelnénk meg a feje tetején lévő hajánál fogva. A kezünk két középső ujját egymásra helyezzük, úgy, hogy a jobb kéz legyen alul, aztán egymásra fektetjük a többi ujjunkat, és a hüvelykujjaink begyét finoman egymáshoz érintve egy tojást formázunk, melynek alakját alul a kézfej, felül az egymáshoz érő hüvelyujjak adják.

A szemünk nyitva van és nagyjából 1-2 m-re magunk elé nézünk, úgy, hogy nem fókuszálunk sehova. Kezdetben segítséget jelent, ha a padlón egy pontra fókuszálunk, de később ez akadállyá válhat. Valójában befelé figyelünk a légzés érzetére. A nyelvünk a fogaink mögött a szájpadláshoz simul.(Ez szintén energiapályákat köt össze)

A légzés

A legfontosabb: hasi légzéssel lélegzünk, úgy, ahogyan a csecsemők. Kezdetben talán szokatlan lehet ez, különösen a nők számára, hiszen ők általában mellkasba lélegeznek, de itt mégis meg kell tanulnunk, azaz visszaszoknunk a hasi légzésre, mert ez mélyebb, nyugodtabb, mint a mellkasi légzés.

Maga a testtartás, - az, hogy a hasunkat kicsit előre toljuk, - segít megérezni azt, ahogy légzés közben a has emelkedik és süllyed. Természetesen, minden erőfeszítés nélkül lélegzünk be, a kilégzést pedig elengedjük, s megpróbáljuk hagyni, hogy teljesen távozzon. Általában légzésünk felszínes, így sokkal hamarabb kezdünk belélegezni, mint ahogy minden levegő távozott, s most megtapasztalhatjuk, hogy sokkal tovább tart, s több levegőt tudunk kilélegezni, mint gondolnánk. Amikor a kilégzés végére érünk, még egy picit "ráfújunk", kipréselve a maradék levegőt, s ekkor a belégzés természetessé válik. A hasunk tehát egyenletesen emelkedik éds süllyed, de a kilégzés tovább tart, mint a belégzés, gyakran 2-3, gyakorlottaknál 5-ször annyi ideig, mint a belégzés. Egy fontos, hogy akaratunkkal semmiképp se erőltessük a hosszú kilégzést, ez magától fog beállni, ahogy tudatunk csendesedik. (A gyakorlat során a percenkénti légzésszám is lecsökken az átlag 16-ról 10-re, majd még tovább, akár 1-2-re, s mégsem lesz légszomjunk. A légzés megnyugvásával mi is egyre nyugodtabbá válunk, mutatva azt, hogy mély összefüggés van a légzés és a tudatállapot között.)

Tehát figyeljük, és itt érzetről van szó, a has emelkedését süllyedését, s különösképpen próbáljuk megtalálni a köldök alatt 2-3 ujjnyival fekvő energiaközpontot a testünk belsejében. A kilélegzés lélegzetét szinte ebbe engedjük bele. Japánul a pont neve tanden. Nem baj, ha nem érzékeljük rögtön, a fontos a lélegzet elengedése. Figyelhetjük a levegő útját is, e második esetben a belégzésre nem kellkülönösebb figyelmet fordítani. Gondolatban nem kell kommentálnunk sem, hogy "most belélegzek", "most kilélegzek". Sőt, amikor figyelmünk elkalandozik, s ezt észrevesszük, a gondolatainkat elengedjük, nem tapadunk hozzájuk, legyenek azok akár kellemesek, vagy kellemetlenek, - azonnal térjünk vissza a légzés figyelésére. Ne kommentáljuk, ne minősítsük a felbukkanó gondolatokat, hogy "ez jó", "ez rossz", akármilyenek legyenek is. Ez most nem számít. Pontosan a megítélő tudatunkat akarjuk egy kicsit pihentetni, hisz leggyakrabban ez a megítélő tudat a nehézségeink forrása.

A gyakorlat kulcsa az, hogy most semmi sem fontos

Csak ez, ami most van. A lélegzetre figyelünk. Mindegy mi történt, mindegy mi fog történni, most ez van. Bármi eszünkbe jut, azonnal visszatérünk, a lélegzethez, ez a visszatérés a nyugalmunk, és a belső csendünk kulcsa. Tudatunkat nem hagyjuk vad lóként száguldani egyik gondolatról a másikra, hanem kipányvázzuk a lélegzethez.

S egy idő múlva azt vesszük észre, hogy egyre kevesebb a gondolatunk, egyre kevesebbszer kalandozunk el, s talán elérjük azt az állapotot is, melyben egyáltalán nincs gondolatunk, csak a puszta figyelmünk gondolatok nélküli éberen ragyogó tiszta tudatosságunk. A terhek valahogy lehullanak rólunk, s ez nem jelenti felelősségünk elvesztését, csak sorsunk terhe alóli felszabadulást. Ami eddig nehéz volt, most könnyűvé válik.

Amennyiben nehézségünk támadna, s túl gyakran kalandozunk el, segíthet a számolás. Minden kilélegzés után számolunk egyet, valahogy így: belégzés, kilééééééééééégzés "egy" , belégzés, kilééééééééééégzés "kettő", egészen tízig, majd tíztől újrakezdjük a számolást, belégzés, kilééééééééééégzés "egy" , megint tízig, és így tovább. (Természetesen nem mondjuk, nem kommentáljuk, hogy "belégzés", csak érezzük, vagy pusztán, szavak nélkül figyeljük.) Fontos megjegyezni, hogy a meditáció helyének nyugalmas helyet válasszunk, ahol kevés inger érhet minket, mert a külső ingerek a meditáció során felerősödhetnek.

Kerüljük magunk előtt a túlságosan tarka szőnyeget, legjobb egy semleges egyszínű felület, esetleg a fal felé is fordulhatunk. Zenét semmiképp se használjunk!, hiszen itt a csendről és nyugalomról van szó. Ennek a nyugalomnak az elérése miatt is fontos, hogy döntsük el, mennyi időt szánunk a meditációra, s azt az időt, akármi történik, mozdulatlanul töltsük, mert a mozgással együtt jár a tudat mozgása is, ami nyugtalanságot okoz. Ha így járunk el, a különböző érzetek, gondolatok nem rángatnak minket ide-oda, s belátjuk, hogy akár még a lelki, testi fájdalom is a tudatban van, az is egyfajta gondolat, amit el tudunk engedni.

A zen nem filozófia

A zen egy gyakorlat, egy gyakorlaton alapuló életrend. Bár gazdag esztétikai, elméleti háttérrel bír, nem szükséges mindazt ismernünk, amit zen-buddhizmusnak neveznek. Nem kell a világot bejárnunk. A zenben csak a saját világunkat járjuk be, saját világunkkal találkozunk, melynek a legmélyén egy ego nélküli tiszta világ, egy tiszta tudat rejtőzik, amely mindannyiunkban közös.