sub

Információk, érdekességek

A szelén nem csak szépségvitamin, de immunerősítő is

2020. június 01.

Fotó: gettyimages.com

A magyaroknál magas a szelénhiány kockázata, miközben vizsgálatok igazolják, hogy a szelén hatásos immunerősítő, aminek a különféle fertőzések megelőzésében is szerepe lehet.

Sajnálatos tény, hogy Magyarország talaja szelénben hiányos, ami már előrevetíti a szelénben hiányos táplálkozás rizikóját is. A szelénben hiányos növények, a kevés szelént fogyasztó állatok és a táplálkozási piramis tetején álló – következésképpen –, kevés szelénhez jutó ember láncolata logikus.

Márpedig szelénre szükség van! Szelén nélkül nincs élet. Azon túl, hogy a haj, a bőr és a körmök egészségéért felelős nyomelem, tehát egyfajta „szépségvitamin”, a több mint 200 éve ismert szelén számos élettani folyamatban kulcsszerepet tölt be.

A szelén erősíti az immunrendszert, hogy hatásosan vehesse fel a harcot a különféle kórokozókkal, köztük a vírusokkal szemben. Úgy tűnik, hogy a szelénnel való megfelelő ellátottság az influenza legyőzésében is segíthet. Kimutatták, hogy a gyenge immunrendszerű, betegségekre fogékony személyeknél, köztük például a HIV-fertőzötteknél vagy az idősotthonokban élőknél is előnyös a szelénpótlás.

Alig ismert, de a pajzsmirigy működéséhez – a jódon kívül – szelén is szükséges. Szelén hiányában különféle pajzsmirigyműködési rendellenességek alakulhatnak ki. A gyermekvállalást tervező nőknek és férfiaknak is gondolniuk kell arra, hogy kellő mennyiségű szelénhez jusson a szervezetük. Kimutatták, hogy a néhány hónapos szelénpótlás már hozzájárul ahhoz, hogy könnyebben létrejöjjön a terhesség, és a várandósság lefolyása is problémamentes lehessen.

Mit tehetünk, hogy több szelénhez jussunk?

 

Elsősorban a tenger gyümölcsei és a húsfélék gazdagok szelénben. Ezek fogyasztása sem garantálja azonban azt, hogy mindenki hozzájuthat a szükséges mennyiséghez. Ha a táplálkozás nem fedezi a szükséges szelénmennyiséget, akkor étrend-kiegészítőhöz lehet fordulni. Tudni kell, hogy a szelén szervezetbeni hasznosulása jelentősen magasabb, és a várható hatás kifejezettebb, ha nem szervetlen (pl. nátriumszelenit), hanem szerves formában jut be a szervezetbe a szelén.

A szelén immunerősítő is
A magyaroknál magas a szelénhiány kockázata, miközben vizsgálatok igazolják, hogy a szelén hatásos immunerősítő, aminek a különféle fertőzések megelőzésében is szerepe lehet.
Dr. Budai Lívia PhD
szakgyógyszerész

forrás: Patika Magazin