sub

Információk, érdekességek

A lábfej is törődést igényel!

2019. október 30.

Az egész testsúly rajta nyugszik, előrehajt, amikor járunk, futunk, ugrunk, netán táncolunk… Emellett a lábfejnek minden felülethez alkalmazkodnia kell. A talajjal való érintkezéskor az ütődést a talp enyhíti. Érdemes hát törődni a lábfejünkkel: megfelelően ápolni, tornáztatni, hogy izmos, rugalmas legyen. Íme négy jó tanács hozzá

Fotó: 123rf.comA rugalmasság megtartása
Mozgatás, tornáztatás: Minden este, mezítláb görgessünk egy teniszlabdát előre-hátra és oldalt a talp egész felületén, először lágyan, majd erősebben rányomva a talpat.

• Nyújtás, hajlítás:
Hajlítsuk a lábujjainkat, a kezünkkel segítve, lehetőleg mindennapos „edzésként”. Először a nagyujjat hajlítsuk a külső oldal felé is, majd a középső három ujjat előre-hátra, végül a kisujjat, mely szintén hajlítható a külső oldalra. Minden ujjnál ismételjük 5-ször a hajlítást 10-10 másodpercig.

Izmosítás, erősítés

A lehető leggyakrabban szakítsunk időt az alábbi néhány izmosító gyakorlatra, természetesen mezítláb végezve.
• Álló helyzetben tegyük át a testsúlyt a jobb lábra. Emeljük fel, és fogjuk meg a bal térdet, miközben tartsuk az egyensúlyunkat 30-60 másodpercig. Ismételjük a gyakorlatot 2-szer mindkét oldalon. Ha szükséges, fal mellett időnként megtámaszkodva is végezhetjük a gyakorlatot.
• Szintén álló helyzetben, maximálisan nyissuk szét egymás után a lábujjakat. Majd emeljük fel a nagylábujjat, míg a többi ujj a talajon marad. Ezután tartsuk a talajon a nagylábujjat, és emeljük fel a többi ujjat egyszerre amennyire tudjuk. Ismételjük 10-szer az egyes fázisokat, 5-10 másodpercig tartva az adott pozíciót. 
Térdelő helyzetben (ha szükséges, puha párnát használva), csípőre tett kézzel támaszkodjunk a fordított lábujjakra, és üljünk rá a sarkunkra. Eközben végezzünk kilégzést, majd emelkedjünk fel. Ismételjük 5-ször a gyakorlatot. Ezután maradjunk a sarkunkon ülve 30-60 másodpercig.

A kényelmes cipő kiválasztása

Az ideális cipőnek minden helyzetben kényelmesnek kell lennie, és az anyaga természetes, lágy bőr legyen. A kiválasztott cipőben éreznünk kell, hogy elegendő hely maradt a lábnak elöl, oldalt és felül is, mindenfajta dörzsölődés elkerülésére. Továbbá ügyeljünk arra, hogy sehol ne nyomjon a cipő, a legkisebb mértékben sem. Annak érdekében, hogy nehogy szűk cipőt válasszunk, tanácsos a nap végén vásárolni (amikor a láb kissé megdagad), és olyan harisnyában/zokniban próbálni, amelyet általában hordunk. A talpnak megfelelően kell tompítania a láb talajhoz való ütődését, és nem szabad csúsznia. Ami a sarok magasságát illeti, 2-3 cm-es ajánlott. Azok a nők, akik 4 cm-nél magasabb sarkú cipőt hordanak, döntő többségükben fájdalomra panaszkodnak a lábfej felső részén, a lábszárban, a térdben és a lábujjakban

Fotó: 123rf.com

Megfelelő tisztán tartás, lábápolás

Naponta legalább egyszer szükséges a meleg vizes-szappanos lábmosás, ügyelve a gondos öblítésre és törlésre, különösen a lábujjak között (pl. a nedvesség okozta gombásodás elkerülésére). A benőtt köröm megelőzésére a szögletes körömforma javasolt, 1-2 mm-t hagyva a lábujjak fölött. Ha nagyon száraz a lábfejünk bőre, este, lefekvés előtt kenjük be zsíros krémmel, és húzzunk rá pamutzoknit éjszakára.

forrás: Bébik.hu