Információk, érdekességek
A gyerekszoba legyen a gyereké!
2025. február 16.
Nagyon hamar eljön az idő, amikor gyermekünknek szüksége lesz egy helyre, amely csak az övé, ahová be tud zárkózni a saját „kincseivel”, játékaival, egyéb dolgaival – és nem utolsósorban titkaival. Ez a saját szoba legyen az ő birodalma, ahol „uralkodhat”, biztonságban érezheti magát. És a legjobb, ha mi hagyjuk – természetesen korától függően és egy bizonyos határig –, úgy éljen benne, ahogy kedvére való.
Születése előtt előkészítettük, berendeztük, dekoráltuk a szobáját, hogy szívünk csücske jól érezze majd magát benne. Persze a későbbiekben, számítva rá, hogy majd nő, fejlődik, változtatásokat terveztünk – a magunk ízlése szerint. De aztán nő a baba, járni kezd, beszél, játszik, felfedezi a világot maga körül, lassanként nagyocska gyermekké válik – és a szoba kezd csak őhozzá tartozni. És egy idő múltán nekünk, szülőknek egyre inkább tiszteletben kell tartanunk ezt a kiváltságos helyet.
Az ő birodalma…
Vajon hogyan érezheti magát biztonságban a csemeténk egy olyan helyen, amely az évek múlásával jobb esetben úgy néz ki, mint egy lomtár, rosszabb esetben, mint egy csatatér? Mi azt szeretnénk, ha folytonosan rendet rakna, ő nem érti, miért…
Bele kell nyugodnunk abba a furcsa ténybe, hogy a rendetlenség megnyugtatja gyermekünket.
Amit mi rendetlenségnek hívunk, az az ő számára rendnek felel meg, természetesen nagyon „személyre szabottan”– az ő szempontjai szerint. Így a szoba egyfajta pszichés geográfiai hellyé válik, ami alap- vetően a biztonságérzetet nyújtja számára. Megvannak a gyermekünk által meghatározott és elhelyezett jelzések, kiindulási pontok, saját kódok, mi akármilyen összevisszaságot is látunk a holmijai között – magyarázzák a gyermekpszichológusok. Miközben a lakás többi részében a gyermek egy halom tiltásnak van kitéve, melyet mi kényszerítünk rá – igaz, szükséges tiltásokat, hogy megtanulja a szociális élet, az együttélés szabályait –, addig a szobájában rá kell találnia arra a helyre, ahol ő az úr, és azt csinál, amit akar. Nem érti, miért kell összepakolnia a játékait vagy egyéb holmiját este, lefekvés előtt? Ez azért van, mert neki csak az számít, hogy másnap megtalálja ott, ahol hagyta őket. Ez adja neki a biztonságérzetet a tekintetben, hogy azok a saját tárgyai, és ahogy a pszichológusok mondják, „hatalma van fölöttük”. Keveset nyom a latba a gyermeknél, hogy ha a szülő éjszakai felébredések miatt el szeretne jutni az ágyáig, hol egy kismozdonyon, hol egy mackón vagy egy Barbie-babán kell átbukdácsolnia a szőnyegen. ugyanakkor mi feladatunknak tartjuk, hogy megtanítsuk a rend fontosságára, azzal együtt pedig a rendrakás alapvető elveire, szabályaira, hasznosságára. Csakhogy amit mi szükségszerűségnek tartunk, az neki gyermekkorban még nem az – ezek a követelések és elvárások vele szemben egy jó ideig érthetetlenek maradnak.
Amikor a rendrakás veszélyes…
Vigyázni kell azokkal a szülőkkel, akik minden körülmények közt és életkorban elvárják, hogy szinte katonás rend legyen gyermekük szobájában – figyelmeztetnek a pszichológusok. Ha folytonos rendet kívánunk meg gyermekünktől, vagy ami még rosszabb, távollétükben mi rakunk rendet helyettük, azt kockáztatjuk, hogy dühöt váltunk ki belőlük, ami a legtöbbször az aggodalmat palástolja. A gyermek nem találja meg többé kiindulási pontjait, tárgyak alkotta jelzéseit, lelkivilága destabilizálódik, nyugtalan lesz. Azzal az ürüggyel, hogy önállóságra és bizonyos felelősségérzésre tanítjuk őket ezekkel a kívánalmainkkal, inkább pánikot idézünk elő.
Általában csak 6-7 éves korára tanulja meg a gyermek, hogy ki kell készítenie a ruháit és (iskolai) holmiját, és mindent úgy pakoljon össze, hogy később meg is találja, amit keres. Ebben az életkorban természetesen már bátoríthatjuk őt bizonyos fokú rend fenntartására. Ami segíti abban, hogy ne érezze már többé magát kisgyereknek, elősegíti megkomolyodását. Egyébként a szobája maradhat a „személyes, gyermeki kalandozások” színtere, ahol szabadon rendelkezhet a dolgaival, azt tehet, amit akar.