sub

Információk, érdekességek

A folyadék is befolyásolja a teljesítményt!

2017. július 13.

Vizsgálatok igazolták, hogy a naponta szükséges folyadékmennyiség az ember számára minimum 2 - de a fizikai aktivitástól és egyéb külső körülményektől függően akár 3-4 liter - is lehet.

A köztudatban az a nézet terjedt el, hogy inni csak akkor kell, mikor az ember megszomjazik. A szomjúságérzet meglehetősen késői jele a reális folyadék szükségletnek. Kiterjedt vizsgálatok igazolták, hogy a naponta szükséges folyadékmennyiség az ember számára minimum 2 - de a fizikai aktivitástól és egyéb külső körülményektől függően akár 3-4 liter - is lehet. 
Ez a probléma a sportolók teljesítményét is alapvetően befolyásolhatja. Az athéni forróságra, valamint az olimpikonjaink komoly fizikai igénybevételére, s az ezekhez szorosan kapcsolódó folyamatos folyadékpótlásra mind a versenyzőinknek, mind pedig az orvosi stábnak fel kell készülnie. Sportolóink vízvesztése elsősorban a kalória-ráfordítástól - ami a játékos testsúlyával és a mozgása intenzitásával van összefüggésben - és a környezeti viszonyoktól (hőmérséklettől) függ. Akut kiszáradás nemcsak az intenzív mozgás és a magas környezeti hőmérséklet miatt léphet fel, hanem akkor is, amikor a sportoló napi vízbevitele alacsony a vízvesztéshez képest; s ez krónikus kiszáradáshoz vezet. A folyadék hiánya következtében csökken az izmok terhelhetősége, s ez az állapot olyan veszélyes hatásokkal járhat, mint a fejfájás, kéz-, és lábremegés, zsibbadás, vagy az ájulás kockázata.
A víz fogyasztása tehát lényeges a testgyakorlások közben és után, a kiszáradás teljesítményre és egészségre gyakorolt negatív hatásainak kiküszöbölése miatt.
Nem mindegy azonban, hogy a sportolóink milyen folyadékot fogyasztanak. Az igazán optimális folyadékszükségletet az ásványvizek biztosítják, ugyanis ezek ásványianyag-tartalma a benne levő sók aránya a világ legtökéletesebb vegyésze - a természet - által lett kifejlesztve.

A bennünket körülvevő geológiai környezet, ökológiailag tiszta ásványvizek egész arzenálját produkálja. Ezek közül is kiemelkedően tiszta és optimális összetételű a Káli-medence természetvédelmi körzetéből származó Kékkúti és Kereki ásványvíz, mely különösen kalcium- és magnéziumtartalma miatt alkalmas arra, hogy a magyar lakosság - s, így olimpikonjaink - általános magnéziumhiányos állapotát jótékony irányba befolyásolja. A napi megfelelő mennyiségű kalcium a szív és a többi simaizomzat működéséhez éppúgy nélkülözhetetlen, mint a vázizomzat harmonikus tevékenységéhez. A magnézium pedig - többek között - a stresszes helyzetek feldolgozásában segít. Athénban erre elég gyakran lesz szükségünk. S nem szabad megfeledkeznünk a nátrium pótlásáról sem, amely különösen a hosszabb versenyek idején nélkülözhetetlen. A felsoroltak fontos összetevői az athéni eredményes szereplésnek, s így az orvosi stáb kiemelt jelentőséget tulajdonít a minden tekintetben megfelelő ásványvíz kiválasztásának.

dr. Bakanek György
a MOB orvosi szaktanácsadója

forrás: Patika Magazin