sub

Információk, érdekességek

Mi tesz egy nőt széppé?

2018. november 30.

Nőként ugyan mindannyiunk számára egyformán fontos a szépségünk megélése, mégsem ugyanazt értjük ennek lehetősége alatt.  

Vannak, akik ennek során kifejezetten a külső megjelenésükért éreznek felelősséget, míg mások a belső értékeiket igyekeznek hangsúlyozni. Egy valami azonban biztos: a szépség összetett jelenség, melynek forrása sokkal mélyebbről fakad, mint ahogyan azt a szépségápolással és divattal foglalkozó magazinok számunkra sugallni kívánják.
Vajon hogyan hatnak a problémáink a külső megjelenésünkre? Mi táplálja a belső kisugárzásunkat? Mit tehetünk azért, hogy felfedezzük a Bennünk rejlő szépséget?

A SZÉPSÉG FORRÁSA

Egy nőt elsősorban azt tesz széppé, ha elégedett. Ha jól érzi magát a bőrében, ha sikeres abban, ami számára fontos, ill. ha boldog a szívéhez közel álló személyek körében.
Hiába alakítják át tehát egy nő külső megjelenését, készítenek neki új frizurát, vonzó sminket, vagy bújtatják számára előnyös ruhadarabokba, ha közben a lelke rezdüléseit figyelmen kívül hagyják. A szépségnek ugyanis, bár fontos részét képezi a fizikai megjelenésünk, mégsem egy jól sikerült fotó jelenti az alapját.

A nő úgy szomjazza a pozitív visszajelzéseket, akárcsak az anyaföld az esőt. Az önmagunkról készült legszebb képet tehát mindig az általunk szeretett személyek tekintetében tükröződve láthatjuk.

A nőiességünk, a szépségünk, a belső egyensúlyunk akkor a legtündöklőbb, amikor érezzük, hogy szeretnek és értékelnek bennünket. Ezt pedig hosszú távon nem a fizikai megjelenésünkkel fogjuk elérni, hanem a viselkedésünkkel, és a pozitív attitűdünkkel.

HAMIS CSODASZEREK

A szépség elsősorban harmónia, melynek megteremtésére nap-nap után kísérletet teszünk. A legtöbben azonban ennek során megragadnak a külső megjelenés szintjénél.
Csakhogy belső ragyogás nélkül a legvonzóbb nő is csupán élettelen próbababa. A kisugárzás eléréséhez pedig nem elég a hajvasaló, a körömlakk, vagy az arcpír használata.
Nőként hajlamosak vagyunk külső eszközöktől várni a megoldást a problémáinkra: fogyasztó tablettáktól, alakformáló ruhaneműktől, hajszínezőktől, vagy épp mellimplantátumoktól, stb.
Csodaszerekre vágyunk, melyek megváltoztatnak bennünket, holott a változás eszközei épphogy mi vagyunk.

A saját életvezetésünkön szükséges módosítani ahhoz, hogy az önmagunkról kialakított képünk pozitív irányba változhasson.Az új élmények, a sikerek, a bennünket körülvevő pozitív személyek visszajelzései nyomán válunk igazán széppé.

A RAGYOGÁS FELTÉTELEI

Problémáink természetesen időről-időre bármelyikünknek lehetnek. Ilyenkor elbizonytalanodunk, akár boldogtalanná válhatunk, a belső ragyogás hiánya pedig a külső megjelenésünkön is rögtön nyomot hagy.

Egy nő szépségének legfőbb forrása az elégedettség érzése. Ha ezt aktuálisan önbizalomhiány, esetleg konfliktus, vagy párkapcsolati probléma árnyékolja be, az szükségszerűen a külső megjelenésen is meglátszik majd. Ilyenkor a megoldást a külsőnk megváltoztatására irányuló tüneti kezelés helyett a valódi probléma felismerése, és annak kezelése jelenti, mely folyamatban egy szakember támogatása nagy segítségünkre lehet.
A kettő természetesen kölcsönösen hat egymásra. Amint ugyanis jobban érezzük magunkat az aktuális élethelyzetünkben, a kisugárzásunk is megváltozik, s szinte kivirulunk. A külső megjelenésünkön tehát közvetlenül látszik az, hogyan érezzük magunkat, hiszen egy boldog és kiegyensúlyozott nőnél nincsen szebb.

forrás: Harmonet