sub

Információk, érdekességek

5 sulibarát pulykás szendvics kreatív szülőknek

2019. január 09.

A gondos szülők szendvicsek százait készítik el az iskolába járó gyermekeiknek évente. A könnyű elkészíthetőség mellett egyre fontosabb szempont az egészségtudatosság. Egyszerű és vidám ötleteket gyűjtöttünk össze.

A középiskola végéig legalább 2000-2500 szendvicset készít az a szülő. Dosso Gabi, a pulykaspecialista Gallicoop háziasszonya szerint a tökéletes, gyerekeknél is bevethető szendvics egyszerű, de jól összeválogatott alapanyagokból készül, percek alatt. Manapság már az sem mellékes, hogy mik az összetevők, hiszen a felgyorsult világban a tudatos táplálkozás az egészséges életmód alapja. Ugyanakkor az is fontos szempont, hogy ne drága vagy nehezen beszerezhető alapanyagok tegyék változatossá az ételt. Ezeket a szempontokat is figyelembe véve született meg a pulykás halacska, nyuszi, tehénke, angry birds és pillangó.

A dietetikusok szerint szárnyasból készült felvágott akár minden nap kerülhet a gyerekek tányérjára, hiszen zsírszegény és fehérjében gazdag. Főként a pulykahús ajánlott, amely a többi húsfélével összehasonlítva nagyobb arányban tartalmaz többszörösen telítetlen zsírsavakat, amelyek segítik a szív- és érrendszer védelmét. Emellett a szendvicsekről a zöldség sem hiányozhat, de ez sajnos gyakran a tányéron marad. Ezért születtek ezek a receptek, amelyeknek nem lehet ellenállni. Még a válogatós srácoknak is jobban esik az így elkészített falat!

A kreatív szendvicsek készülhetnek otthoni reggelire vagy meglephetjük csemetéinket a közös családi vacsikor, de az angry birds és a kis pillangó az uzsonnás dobozba is befér. Ha a gyermeked büszke tízóraijára az osztálytársak és az ő anyukáik is kedvet kaphatnak az egészséges és kreatív szendvicsek készítéshez!

Angry birds szendvics

4 szendvicshez
2 zsemle
8 szelet Gallicoop pulykamellsonka
Kevés friss kecskesajtkrém
2 db tojás
Pár karika uborka
Egy szelet kápia paprika

A zsemléket félbe vágjuk, megkenjük kecskesajtkrémmel. Teszünk rá sonkát, és a képen látható módon feldíszítjük.

 

Pulykasonkás lány és fiú szendvics

Hozzávalók 4 szendvicshez:
4 szelet toast kenyér
4 szelet Gallicoop pulykamell sonka
Snidling
Sajtkrém
Uborka
Reszelt sajt
Csíra
Kápiapapria
koktélparadicsom

Elkészítés: A toast kenyeret félbevágjuk és megkenjük a sajtkrémmel, rátesszük a félbevágott sonkaszeleteket. Az uborkaszeletekből és snidlingből szemet alakítunk ki. A sajtból, csírából, paprikából, paradicsomból és maradék snidlingből hajat, fület, szájat és szakállt formálunk a kisfiúnak és kislánynak.

 

Halacska szendvics

4 szendvicshez
4 szelet toast kenyér
Kevés vaj
8 szelet Gallicoop pulykamellsonka
1 marék koktélparadicsom
1 marék csemegekukorica (konzerv)
Néhány karika uborka
Néhány darab olajbogyó

A kenyeret megvajazzuk, és 2 szelet pulykasonkát helyezünk rá. Tányérra tesszük, csemegekukoricát szórunk köré. A sonkára a paradicsomból pikkelyt vágunk, uborkából szemet, uszonyt. Buboréknak olajbogyót teszünk a tányérra karikára vágva.

 

Pillangó szendvics

Hozzávalók 4 szelethez:
4 szelet toast kenyér
2 db főtt tojás felszeletelve
4 szelet Gallicoop pulykamellsonka
2 karika uborka
sajtkrém
egy csík kápia paprika

Elkészítés:
A kenyeret megkenjük sajtkrémmel, rátesszük a két fél szelet sonkát, kifelé fordítva, ezek lesznek e pillangó szárnyai. A szárnyakra egy-egy tojáskarikát teszünk és Piros Arannyal díszítjük. A tojás végéből lesz a pillangó feje, a szemei egy-egy kápiapaprika kocka. A maradék tojás fehér részéből lábakat formálunk, az uborkából pedig csápokat.

forrás: Bébik.hu