A nyakfájdalom meglehetősen gyakori panasz, de nem minden esetben jelez komoly problémát. Dr. Páll Zoltán, a Budai Fájdalomközpont sebésze, traumatológus, sportorvos azokra az esetekre hívja fel a figyelmet, amelyeket mindenképpen ki kell vizsgáltatni.
Vészhelyzetben nem szabad késlekedni
Vannak bizonyos vészhelyzetek, amikor késlekedés nélkül orvoshoz kell fordulni a nyakfájdalom miatt, ilyenek például a baleset, gerincsérülés miatt fellépő fájdalom, vagy a komoly, más szimptómákkal párosuló fájdalom. Az alábbiakban azonban nem ezekről a vészhelyzetekről lesz szó, hanem azokról a szituációkról, amikor nem tudjuk eldönteni, szükség van-e orvosi vizsgálatra vagy sem.
Nagyon ritkán, de előfordul, hogy a nyakfájást fertőzés, autoimmun betegség, daganat vagy más rendszerbetegség okozza, de ilyenkor jellemzően más komoly panaszok is jelentkeznek, amelyekkel feltétlenül orvoshoz kell fordulni. Vannak emellett olyan figyelmeztető jelek, amelyek megléte esetén szintén szükség van kontrollra, hogy kiderülhessen, pontosan mi okozza a gondot.
Ezek a következők:
6 hétnél régebben áll fenn a panasz.
A fájdalom nem elhanyagolható, és nem javul, esetleg romlik.
Legalább egy tényező társul a nyakfájdalom mellé az alábbiak közül.
– A gerinc érintésre fájdalmas.
– Indokolatlan fogyás tapasztalható.
– Láz és/vagy hidegrázás jelentkezik.
– Komoly fejfájás és/vagy nyaki merevség és/vagy láz és/vagy zavartság lép fel. Ezek akár agyhártyagyulladás jelei is lehetnek.
– Hirtelen fellépő, ún. thunderclap (mennydörgés) fejfájás, ami ugyan döntően ártalmatlan, de ki kell vizsgáltatni.
– Lüktető, pulzáló fájdalom a halántékban vagy a fej hátsó részén.
– Végtagokban jelentkező furcsa érzések: gyengeség, zsibbadás, rossz koordináció, amit gyakran nem is kapcsolunk össze a nyakfájással.
– Megmagyarázhatatlan hányinger, hányás, ami akár a nyaki gerinc stabilitási problémáira is utalhat.
– Szteroid vagy droghasználat, valamint a HIV fertőzés fennállása, amelyek komoly nyakfájdalmat okozhatnak.
– Más testtájon is jelentkező ízületi fájdalmak, 40 éves kor előtt megjelenő és egyre romló panaszok, nehéz emésztés, irritált szemek – ezek mind utalhatnak bizonyos autoimmun betegségekre.