sub

Információk, érdekességek

Lóháton vagy két keréken?

2007. május 28.

Egészségünk, vitalitásunk megõrzéséhez a mozgás, a sport, a szabad levegõn való tartózkodás elengedhetetlen. Örvendetes, hogy napjainkban a kerékpározás, illetve a lovaglás sportolási lehetõségként éli reneszánszát.


Az egymás után nyitó lovas parkok, lovardák, illetve kerékpárkölcsönzõk tulajdonosai a megmondhatói annak, hogy naponta nõ azok száma – korra, nemre való tekintet nélkül –, akik e két hasonló izomcsoportot mozgató, de mégis nagyon különbözõ sportot választják. Valaki, aki természetesen egyiket sem próbálta, viccesen azt mondta: „Nincs különbség aközött, hogy lóra pattan az ember vagy biciklire, mert nyereg van mindkettõn.” Ez persze nem igaz, hiszen minkét esetben más és más izomcsoportok mozognak, mindkét sport másként hat szervezetünkre. Hogy miként, azt dr. Uvacsek Martina, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszékének tanársegédje mondta el.


A Nap szerelmesei

2007. május 22.

A nap bizonyítottan jótékony hatással van szervezetünkre, hangulatunkra, de ahhoz, hogy a napozást gondtalanul élvezhessük és ne szegje a kedvünket a napszúrás és a leégés, hatékonyan kell felvennünk a küzdelmet a nap káros sugarai ellen. 


Legfontosabb tennivalónk, hogy elõsegítsük a szervezet saját védõrendszerének ( pigmentáció) kialakulását, másrészt pedig külsõ védelmet biztosítsunk a bõr számára, hogy megõrizzük jó állapotát: puhaságát, lágyságát és hidratáltságát. Ez a napozószerek feladata.


Szabadon a szabadban

2007. május 14.

Kerti bútorok a kényelemért

A kempingszékek kora rég lejárt. Nincs olyan anyag, forma és stílus, ami ne jelenne meg a kerti bútorok piacán is. A bõséges kínálat lehetõvé teszi, hogy ma már a kert is az otthoni design része legyen. De vajon kényelmes-e az, ami mutatós?


El kell dönteni, hogy milyen stílusú és méretû bútor fér el kertünkben vagy teraszunkon. A mutatós fonott garnitúrák vastag párnáiknak köszönhetõen igen kényelmesek, ám nem összecsukhatóak, és legtöbbször nagy helyet foglalnak. A praktikus, fából készült székek és asztalok legtöbbje könnyen szétszerelhetõ-összecsukható, kis helyet foglal, de a kényelmes ülésrõl és nyújtózkodásról magunknak kell gondoskodnunk. Ma már készen is kapható mindenféle ülõ- és fekvõpárna, ágybetét, amely egyedivé tehetik a bútort. Figyeljünk rá, hogy a bútorok, a huzatok és a napernyõ színe harmonizáljon egymással. Esetleg válasszunk hozzá illõ abroszt, étkészletet és szalvétát is. Minél kevésbé harsány a textilek színe, annál szebb, harmonikusabb lesz környezetünk.


Családi kalandtúrák

2007. május 13.

A tavasz azért is jó, mert a napsütés ösztönöz arra, hogy családi programokat szervezzünk. Ugyanezen programok jelentõs részét persze össze lehetne hozni télen is, de olyankor a kutyának sincs kedve kimozdulni. Vagy csak mi nem vagyunk hidegben és sötétben elég eltökéltek.


A családi kiruccanásoknak van egy csoportja, ami fõként a szülõnek remek program, a gyerek pedig megpróbál helyet találni a szülõ szórakozásában. Tipikus példa rá az autóstalálkozó, amit – hadd szögezzem le mindjárt – nem én szervezek. Megértem viszont, hogy a férfiaknak különös vonzalmuk van számomra furcsa dolgokhoz, például a Forma-1-hez, a barkácsgépekhez vagy éppen az autóstalálkozókhoz.


Megállítható az öregedés?

2007. május 05.

A szervezet öregedésében a hormonoknak alapvetõ szerepük van. Ezért is kell küzdenünk a "hormonális környezetszennyezés" ellen! 
Budapesten tartotta 9. konferenciáját az Európai Endokrinológiai Társaság, ahol bemutatták az európai és nemzetközi endokrinológia újdonságait, és legfrissebb kutatási eredményeit.


Az endokrinológia a belsõelválasztású (hormontermelõ) mirigyek és váladékaik élettanával, valamint a hormonokra visszavezethetõ betegségekkel foglalkozó tudományág. Míg szervezetünk hormonháztartása kiegyensúlyozott és megfelelõen mûködik, szinte tudomást sem veszünk a hormonok létezésérõl, pedig hatásukat teljes szervezetünkben kifejtik.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...105106107...111