Információk, érdekességek

Egyszerre sokfélének lenni: A szerepkonfliktusokról

2023. május 19.

Mert a mindennapi életben természetes, hogy számos társadalmi szerepet töltünk be, gyerekek vagyunk, szülők, házastársak, testvérek, barátok, kollégák, szomszédok, főnökök, beosztottak, haragosok vagy jóakarók, és még sokáig lehetne sorolni azokat a helyzeteket (és a belőlük adódó szerepeket), amikor különbözőképpen kell a másikra reagálnunk.

A szerep szociálpszichológiailag tehát egy közvetítő elem egyén és közösség között, melynek segítségével összeegyeztethetjük az egyén individuális sajátosságait és igényeit, valamint a szűkebb vagy tágabb társadalmi közeg szükségleteit és elvárásait.

Mert a szerepekhez mindig szerepelvárások is tartoznak, részben a „szerepküldők”, részben az érintett környezet részéről. Egy munkahelyen nyilván a főnök a szerepküldő, ő jelöli ki, mit is kell egy adott beosztás jelentette szerepben teljesítenünk, de elvárásaik természetesen vannak a kollégáknak, az ügyfeleknek is.

És szerepeink teljesítése közben sokszor jelennek meg különféle konfliktusok, nem feltétlenül konkrét személyekkel vagy csoportokkal kapcsolatban, hanem egy-egy szerepen belül, szerepeink között, vagy a szerepelvárások és saját elképzeléseink eltérésében.

A szerepkonfliktusok típusai

Az előbbiek értelmében három alaptípusa lehet az ilyen konfliktusoknak:

· Személyszerep-konfliktusok: Amikor az egyén nem képes megfelelni a szerepelvárásoknak. Ennek sokféle oka lehet, például, ha valaki egyik szerepében (szülőként, főnökként, segítőként) túlvállalja magát, és nem képes megfelelni az adott szerephez kapcsolódó minden elvárásnak. De ilyen lehet, amikor az egyén fizikailag nem képes betölteni egy szerepet (mondjuk valamilyen fogyatékosság vagy krónikus betegség miatt), vagy az értékrendje nem passzol ahhoz a szerephez, melyet be kellene töltenie. Mondjuk, egy vegetáriánus csak egy vágóhídon talál állást, melyet kénytelen elvállalni a megélhetési kényszer miatt. Vagy egy katolikus nőgyógyász, akinek komoly erkölcsi dilemma az abortusz.

· Státuszinkongruencián alapuló konfliktusok: Ez valójában az elsőnek egy lehetséges altípusa, hisz ez is a nem megfelelő szerepilleszkedésből adódik. Jellemző formája, mikor valaki rangon alulinak érzi az általa betöltött szerepet. Mondjuk a főnökénél magasabb iskolai végzettsége és/vagy több szakmai tapasztalata van, mégis egy beosztotti státuszba kényszerül.

És van, amikor ezt komplett foglalkozási csoportok élik meg, gondoljunk csak az egészségügyi dolgozók vagy a pedagógusok helyzetére, amikor sem jövedelemben, sem társadalmi presztízsben nem vélik megkapni a végzettségüknek és szakmai felelősségüknek megfelelő megbecsülést.

· Szerepek közötti konfliktusok: Az utóbbi példa már átvezet a második típushoz. Hiszen orvosnak lenni és közben egy gyülekezet tagjának már két különböző szerepet jelent, melyek nem minden esetben összeegyeztethetők, vagy legalábbis súlyos feszültséget okoznak az adott személyben. De ezzel analóg, mikor egy nőnek egyszerre kell anyának, feleségnek és munkavállalónak lennie, hiszen – szemben a tradicionális társadalmakkal – a dolgozó nő ma már a természetes modell, ahol olyan szerepeket muszáj összeegyeztetni, melyeket régebben nem kellett.

De ahogy a modern társadalom egyre bonyolultabbá válik, egyre összetettebb a munkamegosztás, mindenkinek egyre több szerepnek kell megfelelnie, azaz nyilvánvalóan nő a szerepek közti konfliktusok lehetősége.

· Szerepen belüli konfliktusok: A harmadik típus lényege, hogy sok esetben a szerepek küldői ellentétes elvárásokat fogalmaznak meg a szerepek betöltőivel kapcsolatban. A szülőktől egészen mást vár az iskola és mást a gyerekeik, egy orvostól az ápolók és a betegek, egy pilótától a légitársaság vezetése és az utasok. Tipikus példa a munkahelyeken a középvezetői szerep, hisz betöltőjére a beosztottai főnökként, a főnökei beosztottként tekintenek, miközben ugyanarról a munkakörről és szerepről van szó.

Az azonosulás kényszere: konformitás a csoportban

2023. május 17.

Nyilván nem vagy nem csak puszta véletlen, mely csoportoknak vagyunk tagjai, legyen szó családi, iskolai, munkahelyi, baráti társaságokról, ill. ezek átfedéseiről. Ezeket és a hozzájuk kötődő szerepeket részben magunk választjuk, részben eleve adottak számunkra, mert nem mindegy, hova születtünk, milyen környezetben nőttünk fel, milyen elvárásoknak kellett megfelelnünk.

Ám tagsági csoportjaink, melyekben ténylegesen benne vagyunk, legalábbis részben saját választásainkon alapulnak, a vonatkozási csoportjaink pedig még inkább. Ez utóbbiak azok, melyekben lehet, hogy nem vagyunk tagok, mégis magunkénak érezzük értékeiket, normáikat, jellegzetes viselkedésmódjaikat. Egy egyszerű példával élve: ha sosem voltam alkalmas pilótának, de mindig is vonzott az a pálya, elkezdhetek repülős témájú könyveket olvasni, filmeket nézni, szimulátorokkal játszani, olyan témákról és úgy beszélni, ahogy szerintem egy pilóta, anélkül, hogy erre bármi vagy bárki kényszerítene. Csak mert nekem ők a vonatkozási csoportom, rájuk szeretnék hasonlítani.

Viszont akár tagjai vagyunk egy csoportnak, akár csak vonatkozási pontul szolgál számunkra, a hozzá fűződő viszonyunkban alapvető lehet a konformitás, azaz a csoport vélt vagy valós értékrendjéhez és elvárásaihoz való alkalmazkodás. Annak elfogadása, hogy az adott csoportnak sajátos nézőpontja van egyes kérdésekben, és sajátos elvárásai az e kérdésekhez fűződő véleményekkel, viselkedésekkel kapcsolatban. Egy vallási közösségben pl. természetes kiindulópont az adott vallás szentírása, akár a legmindennapibb kérdésekben is, mondjuk, hogy mi lehet aznap az ebéd, és világosak a szabályok, hogy azt hogyan kell    elfogyasztani, milyen imákat kell mondani az asztal mellett ülve és a többi.

Így aztán, aki, akár kívülállóként is, egy ilyen közegbe kerül, az rögtön érzi magán a csoportnyomást, és igyekszik megfelelni azoknak az elvárásoknak, melyeknek sokszor az értelmével sincs egészen tisztában.

A konformitás efféle, szinte automatikus megjelenését már elég korán (a két világháború között) elkezdték kísérletileg is vizsgálni. A talán leghíresebb ilyen kutatás ugyanakkor egy kicsit későbbi, 1955-ből származik, és Solomon Asch lengyel születésű amerikai pszichológus nevéhez köthető.

Szőrös kézfej - mit jelent?

2023. május 14.

A kézelemzés módszerét követve az első dolog nem a tenyér vonalainak a megfejtése vagy tanulmányozása, hanem a kézfej alapos vizsgálata. A kézfejek szőrössége, a bőr állapota sok mindenről árulkodik.  

A nagyon szőrös kézfej
Amikor a kézfejet erős szőr borítja, s így a bőr láthatatlan, akkor ez túl tengő állatias ösztönökre, vitalitásra és a fizikai tevékenységek túlhangozására utal, kifejezetten a szexualitás és az evés területén. Az ilyen kéz tulajdonosa hajlamos a durvaságra, nem szereti az ínyencségeket, ezzel szemben viszont a mennyiség áll az első helyen. Az aktív életmódot kedveli, büszke a teherbírására.

Szőrös kézfej
Ez a középső fázis férfiasságra és férfias jellemzőkre utal. A fizikai vágyak tekintetében nagyon nagy önfegyelem van jelen. E kéz tulajdonosa jól viszonyul az intim kapcsolatokhoz, tud határozott és felelősségteljes lenni.

Vastag szőr
Amikor a szőrszálak vastagok, akkor az állatias ösztönök kerülnek előtérbe. Ha a szőrszálak erősek, de vékonyszálúak, akkor az illető intellektuális beállítottságú, fontos számára a fegyelem és a kifinomultság.

Vékonyszálú szőr a férfiak esetében
Amikor egy férfi kezén, kevés és vékonyszálú szőr található az nem túl jó előjel. Az illető nem igazán férfias, hajlamos a gyengeségre. Nem tud határozott vagy parancsoló lenni, hajlik a nyomásra és időnként kiszámíthatatlan. Általában idegi és pszichológiai problémákkal küszködik.

Melyik a te életszemléleti stílusod? Teszteld magad!

2023. május 14.

A legtöbb ember általános tapasztalata: időről időre találkozunk olyanokkal, akiknek a reakcióit nem ismerjük, és nem értjük, mi miatt ragaszkodnak bizonyos viselkedésekhez és értékrendi mintákhoz. 

Ennek hátterében 4 szélsőséges szempontrendszer van, melyet ha tudatosítunk, annak minden részletével, képesek leszünk könnyebben megérteni önmagunka és másokat is. 

A magyar női lélek és szimbóluma, a tulipán

2023. május 12.

A mai kor embere a divatot követi, őseink azonban évszázadokon keresztül ugyanazokat a motívumokat használták. Mesefigurák és sztárok követése helyett szimbólumokat alkalmaztak. Ezt tudatosan tették, hiszen pontosan ismerték a jelentésüket. Így volt ez a nőiség jelképével, a tulipánnal is.  

Őseink még értették, miért olyan virágok díszítik a ruhákat és a bútorokat, amilyenek. 

A lányos anyukák, ha benéznek gyermekük ruhásszekrényükbe, biztos, hogy találnak rengeteg virággal díszített kis ruhát a Hello kitty-s "szépségek" mellett. A régi a szőttesek, fazekas tárgyak, bútorok vagy akár a kapufélfa-díszítések között találunk számos növényi ornamentika-motívumot, ugyanúgy, mint minden ruhán. Ezek a jelképek olyan természetességgel hordozzák jelentéseiket, hogy értelmezésük kézenfekvő (lenne). A régi emberek még beleszülettek a hagyományba, a környezetük rendezettségének élményét is adó tárgyak megalkotásához szükséges tudást mozdulatról mozdulatra adták át, tehát számukra ezek a szimbólumok nem maradtak némák, mint a mai kor embere számára.

A magyar parasztság a múltból nemcsak egy-egy motívumot, emléktöredéket hozott magával, hanem az egész motívumkincsben, mint összefüggő jelrendszerben benne lappang archaikus világszemléletének sok alapvető eleme is.

Ez a világlátás, a jelekben rögzített és jelekkel közvetített tudás pedig ma is érvényes üzenettel szól az ember helyéről a világmindenségben: feladatáról, lehetőségeiről, természethez való viszonyáról, a természetben és az ember önnön természetében fellelhető törvényszerűségek megfigyeléséről és alkalmazásról, a természetben természetesen és a természettel való együttélésről A faragott tárgyakon, fazekasok által készített edényeken, kapufélfákon, kályhacsempén, szűrhímzésen a minta nem pusztán díszítés, hanem sokkal inkább képi üzenet.
Ezért beszélhetünk úgy a népművészetről, mint a magyar nép szakrális művészetéről. A művészet célja, hogy az ember a lényeglátását megőrizze és segítse, hogy ne veszítse szem elől a rendet és a létfeladatát, az élet lehetőségeit.Régen a mágikus-szimbolikus gondolkodás áthatotta az emberek mindennapi életét. A mágikus gondolkodás és a művészet még kart karba öltve, szétválasztatlanul működött a létezésben.