Információk, érdekességek
Megtanulható: nyugodt kommunikáció és konfliktuskezelés
2023. október 20.
A környezetünkben lévőkkel folytatott kommunikáció fejlesztése vagy optimalizálása, a mindennapi életben felmerülő, kisebb-nagyobb konfliktusok higgadt rendezése, a békés kapcsolattartás – mindnyájan vágyunk rá.
A nyugodt, jóindulatú kommunikációt azonban meg kell tanulni, ha eddig nem tettünk szert rá. E cél elérését segítheti az alábbi 3 jó tanács, mely a szofrológia eszköztárából merít.
1. Meghallgatás – befogadás
A kommunikáció területén a meghallgatás befogadást jelent. Meghallgatni a másik felet egyenlő azzal, hogy befogadjuk őt. A jóindulat elnyerése is rendkívül fontos, mivel általa a másik felet úgy könnyebben megnyerjük magunknak.
Amikor befogadunk valakit a házunkba, igyekszünk feloldani a feszengését, szívélyesnek, előzékenynek, figyelmesnek mutatkozunk előtte. Meleg/szívélyes fogadtatásban részesítjük. Természetesen értékeljük a személyét, és őszintén kedvében szeretnénk járni.
– Viselkedjünk ugyanígy, amikor meghallgatjuk beszélgetőpartnerünket, bárhol is vagyunk.
– Befogadónak és barátságosnak mutassuk magunkat.
– Értékeljük a kapcsolatot, semmint ócsároljuk, kritizáljuk.
– Ne ítélkezzünk azonnal.
– Változtassunk a negatív kritikán, címkézésen, hozzáálláson, jelzésen, mindezt pozitívra hangolva (elismerést nyújtva).
– Gondoljunk arra, hogy beszélgetőtársunknak is megvan a maga problémája.
– Inkább arra koncentráljunk, hogy mit adhatunk hozzá a beszélgetéshez, és számunkra milyen pozitív vagy ösztönző hozadéka lehet.
Párterápia: mikor és miért forduljunk szakemberhez?
2023. október 16.
A párterápia a személyek közötti interakciókat és kommunikációt helyezi középpontba, annak érdekében, hogy (ha ez lehetséges) a kapcsolat minősége javulhasson és az érintett felek megoldhassák a közöttük lévő problémákat. A párkapcsolatok ugyanis az életünk egyik legfontosabb részét képezik, hiszen az ember társas lény, ám idővel számos kihívással, konfliktussal szembesülhetünk - amelyeket talán első ránézésre megoldhatatlannak ítélünk meg. Professzionális segítség nélkül legalábbis mindenképp.
Milyen problémák indokolhatják a párterápiát?
A tapasztalatok bizony azt mutatják, számos katalizátor teheti indokolttá a párterápia elkezdését, sőt, igazából bármilyen nehézség kiváltóok lehet, ha az adott probléma rendre be van söpörve a szőnyeg alá. A leggyakrabban tehát a helyes kommunikáció hiánya a „ludas”: ha a partnerek között gyakran vannak félreértések, viták, ha az egyik vagy mindkét fél úgy érzi, hogy nem értik meg Őt, akkor érdemes párterapeutához fordulni. Emellett a bizalom hiánya, bizalmi problémák is indikálhatják a speciális kezelést. A féltékenység, az elhanyagoltság érzése vagy a hűtlenség mind mély sebeket ejthetnek a kapcsolaton, amelyek azonban, bármilyen hihetetlennek, sőt, kivitelezhetetlennek tűnhet is a felek szemében, szakember segítségével gyógyulhatnak.
Nem ritkák az intimitási és szexuális problémák sem
Egy párkapcsolat nagyon komplex jelenség, több lábon is, amelyek mindegyike egyforma relevanciával bír. Amennyiben például a pár intimitási vagy szexuális nehézségekkel küzd, az mélyen befolyásolhatja a kapcsolat minőségét – amellett, hogy egyébként, a párkapcsolat más aspektusainak vonatkozásában (például lelkitársként, barátként) kifogástalanul funkcionálnak a felek. Az intimitás megváltozása, a szexuális együttlétek egyre ritkábbá válása vagy teljes megszűnése is számos okra vezethető vissza, például az életbeli változásokra. És bizony ezeknek nem is kell feltétlenül negatív jellegűnek lenniük – például az oly nagyon várt gyermek születése is okozhat zavart a szexuális életben. A negatív tényezőket is említsük meg: a munkahelyi stressz, egy számunkra fontos hozzátartozó elvesztése mind hatással lehet a kapcsolat intim szintjére.
Ha én ezt korábban is tudtam volna! 15 dolog, amire 40 felett jövünk rá
2023. október 15.
Negyven feletti nőként nálad van minden adu: sok-sok tapasztalatod az élet minden területéről, voltál már fenn és lenn, ismered a tested, és egész biztosan van olyan téma, amiben szakértő vagy, ami miatt hozzád fordulnak tanácsért az ismerőseid. De mi a helyzet a lelki oldallal?
Legtöbbünk számára a húszas éveink még a tanulás és a lázadás korszakát jelentik, harminc felett pedig minden időnket lekötik a gyerekek, a család és/vagy a karrier. A 40 feletti időszak igazán alkalmas a személyes fejlődésre, az önmagunkra való odafigyelésre. Vannak dolgok, amiket ekkor ismerünk fel, és aztán a homlokunkra csapunk: ha én ezt elmondhattam volna a fiatalabb énemnek!
1. Sokkal fontosabb a társaság, az emberek, akik körülveszik az asztalodat, mint az, hogy hogy sikerült az étel vagy milyen a terítés.
2. Tanulj meg kedvesen, de határozottan nemet mondani! Rengeteg visszafojtott, negatív indulattól szabadít meg.
3. Kevesebb beszéd, több hallgatás. Valakit meghallgatni, igazi odafigyeléssel az egyik legfontosabb dolog, amit tehetünk másokért.
4. Nem lesz semmilyen súlyos következménye annak, ha smink nélkül, rendezetlen hajjal szaladsz le a boltba.
5. Nem kell olyan dolgok miatti aggódással vesztegetni az időnket, amikre nincs befolyásunk.
6. A másnap reggel ritkán éri meg az előző estét.
7. Ha folyton elfoglalt vagy, az egyfelől a siker, a fontosság és a népszerűség jele. Ugyanakkor sokkal egészségesebb, ha nem vagy az…
8. Utazz, keress fel különleges helyeket, vegyél részt izgalmas és érdekes programokban! Az élményeidet senki sem veheti el tőled.
9. A boldogság receptje nem létezik – pontosabban, nincs általános érvényű recept. Lehet, hogy te a gyerekeiddel vagy a legboldogabb, vagy a macskáddal, esetleg egyedül. Mindegyik rendben van!
10. Egyedül lenni nem jelenti azt, hogy magányos vagy.
Olyan vagyok, mint az anyám!
2023. október 14.
Sokaknak ezt a mondatot szörnyű kimondani vagy hallani. Sokszor vágják férjek feleségük fejéhez azt, hogy "olyan vagy, mint az anyád". De miért olyan rossz ezt hallani? Egyik felünk valóban olyan, mint az édesanyánk, másik felünk pedig olyan, mint édesapánk. Mégis ettől a mondattól robbannak ki legtöbbször a hatalmas veszekedések.
Sajnos sok embernek nehéz elviselni a tényt: mi édesanyánk és édesapánk vagyunk. Akár tetszik ez nekünk, akár nem. Szinte alig találkozom olyan emberrel, akinek a szülőkkel való kapcsolata rendezett és szeretetteljes lenne. Általában hiányérzetünkről beszélünk, és azokról a dolgokról, amelyeket nem kaptunk meg szüleinktől. Hiszen hányan vannak, akik nem kaptak sok szeretetet, törődést, odafigyelést. Ezeknek az embereknek a lelkében ott a hiány, amelyet a fenti érzelmek elmaradása eredményezett.
Később aztán, felnőtt korban, az elmaradt szeretetet és törődést a partnerünktől szeretnénk megszerezni. Gyakran előfordul, hogy a lány egy apamodellt, a fiú pedig egy anyamodellt keres a kapcsolataiban, szerelmeiben. Hamar kiderül azonban, hogy partnerünk nem tud megfelelni ezeknek a sokszor nem tudatos elvárásoknak. Ekkor elkezdődnek a kapcsolati problémák. Vádaskodni kezdünk, és partnerünket okoljuk kudarcainkért. Pedig az egyensúly helyreállítható: „csak” el kell fogadnunk azt, hogy olyanok vagyunk, mint a szüleink.
Egy kliens mesélte nekem, hogy ő bizony könnyedén megoldotta a szülőkkel való rossz viszonyt: az ország másik végébe költözött, és évek óta nem beszél a szüleivel. Sajnos azonban ez nem old meg semmit. A világ másik végére is költözhetünk, a családi rendszerünk akkor is hatni fog ránk. A szülőkkel való konfliktusok elkísérnek bennünket, bárhová szeretnénk is menekülni előlük.
Azt a nőt, aki nem tiszteli az édesanyját, nem fogják tisztelni a férfiak sem. Hiszen önmagában sem tiszteli ez által a nőt. Családállítások alkalmával láthatjuk, hogy amint a hölgy kliens szeretetteljesen és tisztelettel fordul az anya felé, hamar megváltozik a férfiak meglátása is róla. Míg addig érdektelennek tartották, az oldás után érdeklődve fordultak felé.
Sport és szerelem, e kettő kell nekem!
2023. október 13.
Jobban teljesít-e egy sportoló akkor, ha a magánéletében is teljes az összhang? Természetesen igen! Motiváltabbak vagyunk-e az edzőteremben akkor, ha közben mindvégig az jár a fejünkben, hogy nemcsak magunknak, hanem a szerelmünknek is tetszeni akarunk? Természetesen erre is igen a válasz! Mindezeket Lengyel Vivien és Molnár Péter élete is alátámasztja.
Lengyel Vivien az egyik legsikeresebb magyar bikinifitnesz-modell. Vőlegénye, Molnár Péter pedig szó szerint a hazai body building-sport élő legendája! Sikereiket szinte felsorolni is nehéz!
Vivien saját sportolói Facebook-oldalán a következőket emelte ki: IFBB Bikini Fitness Competitor, Arnold Classic winner, Diamond Cup Winner, háromszoros IFBB National Champ. Péter pedig a következőkre lehet büszke: Top de Colmar 1. helyezett, WBPF magyar bajnokság 1. helyezett, Frey Classic 1. helyezett, Top de Colmar, French, meghívásos verseny – 1. helyezett, WABBA VB profi szekció - 1. helyezett, WBPF Pro AM (Szingapúr) profi világbajnok, Louie Koncz Classic International Abszolút bajnok, Brutal Challenge-IFBB Champion of a Year abszolút bajnok, N.A.C. Swiss Open >179 cm kategória – 1. helyezett, N.A.C. Amatőr világbajnok, WABBA Amatőr abszolút világbajnok, Superbody Abszolút bajnok, EVLS Prague Pro 212 Bodybuilding - 1. helyezett.
A két sportoló immár 12 éve alkot egy párt. Megismerkedésükkor Péter már a sportág legjobbjai közé tartozott, és ez igencsak imponált a karrierjét akkoriban elindító győri lánynak, Viviennek. Az első találkozást is a sportnak köszönhetik, ami azóta is kíséri őket. Bár Péter kicsit már ritkábban indul versenyeken, Vivien pedig némi szünetet tart, mivel az anyaságra készül. Elérkezettnek látják ugyanis az időt, hogy az életüket egy gyermekkel tegyék teljessé. Vivien úgy tervezi, hogy az első baba érkezése után is folytatni fogja a versenyzést.
A sportpszichológusok és a trénerek szerint egyébként valóban hatással van a sportolók eredményeire a szerelem. „Mindkettőnk számára nagy motivációt jelent, hogy a másik büszke lehessen ránk” – ezt mondta erről Gael Monfils teniszcsillag, aki a szintén profi ukrán teniszezőt Elina Svitolinát vette feleségül.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...212223...464