Információk, érdekességek
Ilyen az élet egy igazi mozaikcsaládban!
2023. november 02.
Míg évtizedekkel ezelőtt még egyfajta kuriózum volt, manapság már senki sem rökönyödik meg az olyan családokon, ahol a különböző tagok között nincs közvetlen vérszerinti kapcsolat. Az ilyen családokat hívjuk mozaik- vagy patchwork-családoknak! Hogy mit is jelent ez a fogalom? Röviden olyan családokat, ahol a szülők korábbi házasságukból (esetleg házasságaikból vagy kapcsolataikból) született gyerekeik együtt, egy háztartásban élnek, akár az azóta született közös utódokkal is. Profánabbul fogalmazva: a kapcsolatban élő pár tagjai hozták magukkal a saját "batyujukat", majd együtt viszik azt tovább!
Híres mozaikcsaládok
A showbusiness világában nagyon sok szép példát találhatunk jól működő mozaikcsaládokra. A magyar származású Goldie Hawn és Kurt Russell családja az egyik legjobb példa erre. A férfi egy, a nő pedig két gyermeket hozott magával előző házasságából. Mégis teljesen összecsiszolódtak, a másik gyermekeit is sajátjukként nevelték. Goldie Hawn lánya, a szintén színésznőnek állt gyönyörű Kate Hudson többször is elmondta, hogy apjaként tekint Kurt Russelre.
De említhetnénk a híres soul énekesnőt Diana Ross-t is. Neki 5 gyermeke született három házasságból, majd később összeházasodott egy norvég üzletemberrel, akinek szintén volt már 3 gyermeke. A férje sajnos egy balesetben elhunyt, de Diana azóta is sajátjaiként szereti az azóta már felnőtt fogadott gyermekeit.
De a sor még nagyon hosszú: Lisa Bonet és Jason Momoa, Dwayne Johnson és Dany Garcia, Bruce Willis és Emma Hemming…
Király Peti családja is összecsiszolódott
Az Éjjel Nappal Budapest egykori főszereplője szintén ilyen családban él. A férfi 5 évvel ezelőtt ismerkedett meg Annával, akinek akkor már volt két gyermeke előző házasságából. De Peti is apuka volt már akkor is, korábbi kapcsolatából született lánya nemrég már 18 éves múlt. Aztán melléjük érkezett meg a lassan hároméves kis vasgyúró Dante, Peti és Anna közös fia. Szóval náluk valódi kihívás egy vasárnapi ebéd is, ha éppen mindenki otthon van…
Éppen ezért Anna és Peti vágyott már egy olyan hétvégére, ahol csak ketten lehetnek és kicsit kikapcsolódhatnak!
Így kapóra jött számukra AZ ÉV HOTELE felkérése, hogy legyenek ők az idei évad egyik adásának tesztelői! A megkeresésre örömmel mondtak igent!
forrás: Harmonet.hu