Információk, érdekességek
Becsüld meg magad, lányom!
2021. november 23.
Ez volt nagymamám első számú tanácsa, gyerek majd kamaszkorom idején, és ezzel is távozott, akkor, amikor én épp házasságom felé igyekeztem. Gyerekfejjel ez teljesen mást jelentett, mostanság kezd új értelmet kapni ez a mondat. Kislányként azt gondoltam, hogy akkor teszek eleget a szülői, nagyszülői intésnek, ha megfogadom a jó szót és úgy viselkedem, ahogyan megmondják nekem előre.
Aztán teltek az évek, és egyre jobban kezdett szorítani a jó-kislány cipőm... Két gyerek anyjaként, felnőtt, józan ésszel és egyensúllyal megáldott nőként már eszembe sem jut megpróbálni felvenni...
Mit is jelent az, hogy becsüljem meg magam? Nem azt semmiképp, hogy vonuljak sarokba, húzzam meg magam addig, amíg rájövök döntéseim helytelenségére... ez a mondat egy olyan ősi női bölcsesség, ami magába foglalja a pszichológia legfontosabb tanítását. Hiszen mindennek a kulcsa az önbecsülés. Addig, amíg nem tanuljuk meg magunkat becsülni, nem is vagyunk képesek másokhoz így viszonyulni.
Alaptörvény, hogy abból tudsz adni, ami neked is van, sokszor hallottam anyutól, ha olyasmit kértem, amit nagyon nem akart megadni nekem, hogy húzzak szőrt a tenyeréből... Ha neked nincs önbizalmad, ha nem szereted magad, hogyan is tudnál mást szeretni? Hogyan tudnál örömet, boldogságot, szenvedélyt adni másnak, ha te kimaradsz a saját osztásodból. Ha egy zsákba csak kígyót, békát gyűjtünk, nem tudunk virágot kivenni belőle.
Sok páciensem nem is tudja, hogyan kezdje el magát szeretni... Értetlenkedve néznek rám, amikor megkérdezem, hogy Te szereted-e önmagad? És akkor is zavar van a szemekben, ha azt kérdezem, milyen érzés, amikor megsimogatod a saját alkarod? Ha nem tudsz magadból érzéseket kiváltani egy apró érintéssel akár, hogyan tudnál egy másik emberből bármit is kiváltani?
Honnan ered bennünk az a tévhit vagy hibás gondolatmenet, hogy tudunk őszintén, tisztán, szeplőtlenül szeretni másokat akkor is, ha önmagunkat kínozzuk, bántjuk, ostorozzuk és megvetjük? Miért olyan nehéz azt az embert elfogadni, akinek megszülettünk? Miért olyan nehéz árnyaltan nézni ezt a földi lét nevű színjátékot? Hiszen, ha jól körbenézünk, nem sok igaz arc vesz minket körül... A színházi „mintha” van mindenhol... Olyan, mintha élnénk, olyan, mintha boldogak lennénk, olyan, mintha tökéletes párkapcsolatunk lenne, olyan, mintha kiegyensúlyozott gyerekek szülei lennénk... Az Arckönyv telve van tökéletesebbnél tökéletesebb minthákkal... Aztán egyszer csak a felfújt rózsaszín illúziólufi kipattan és kiömlik belőle a felgyülemlett tartalom... Aztán szépen lassan újra épül a vár, majd aztán borul... Újra és újra... Ez a mókuskerék...
Csakhogy emögött nincs önbecsülés... Önbecsülés az, amikor először magam stabilan állok két lábon. Amikor szeretem és elfogadom azt, aki éppen akkor, abban a pillanatban vagyok. Amikor elfogulatlanul tisztában vagyok az értékeimmel, a tudásommal, a szakértelmemmel és vállalom magam (elsősorban önmagam előtt). Amikor a párom nem alulválasztom, és nem alá-fölérendelt viszonyban élek. Amikor nem darál be a társam, mert egyenrangúak vagyunk. Ezt jelenti nekem a becsüld meg magad, lányom. Ezt tanultam, erre tanítom a gyermekeim is.
Ha kérdésed van vagy bármi bizonytalanságod, írj: reka@dezsireka.hu vagy hívj a 06-30-6404061-es számon.