Információk, érdekességek

Aki sokat tévézik, rosszabbul beszél

2020. szeptember 01.

Azok a gyerekek, akik naponta két óránál többet tévéznek, kisebb szókinccsel rendelkeznek, ügyetlenebbül mesélnek történeteket, és több a nyelvtani hiba az írásbeli munkájukban, mint azokéban, akik kevesebbet ülnek képernyő előtt. 

A würtzburgi egyetem pszichológusai 330 óvodást és kisiskolást vizsgáltak négy éven át rendszeresen. Mérték a gyerekek nyelvi kifejezőkészségének változását, később iskolai eredményeiket, és általános intelligenciájuk alakulását. A kísérletbe bevont szülők naponta készítettek feljegyzéseket gyermekük tévézéssel töltött idejéről.

A sok tévénézés hátrányai

Az adatok kiértékelése után az derült ki, hogy a sokat tévéző gyerekek – még akkor is, ha gondos családi háttérrel rendelkeznek – különösen gyenge szóbeli teljesítményt nyújtanak.

Úgy tűnik, a TV előtt töltött szótlan órák az évek során leginkább a nyelvi-szóbeli kifejezőkészséget veszélyeztetik. A kevéssé intelligens gyerekeknél még nagyobb hátrányt jelent a sok tévézés. A 85 IQ-nál kevesebbel rendelkezők olvasási képessége és szóbeli teljesítménye igen nagy lemaradást mutat, ha hosszabb időn át napi két óránál többet tévéznek.

Az egészen kicsik beszédfejlődését is lassítja, ha a televízió túl nagy szerepet kap az életükben. Ebből a szempontból alig van jelentősége, hogy mit néz a gyerek. A lényeg, hogy a képernyő olyan tevékenységektől vonja el az idejét, amelyek pótolhatatlanok a verbális képességek, és később az írni-olvasni tudás szempontjából.

Ezt is tőlünk tanulják

A vizsgálatok azt is kiderítették, hogy a tévézési szokások korán stabilizálódnak. Az a gyerek, amelyik óvodás korban sokat tévézik, iskolás korában még inkább ezt teszi majd. Ez fordítva is igaz. Ha a szülők mindenek előtt személyes példamutatással elérik, hogy gyermekük életében ne legyen meghatározó szerepe a fekete doboznak, ennek a hatása hosszú távon is megmarad.

A 10 évnél fiatalabbak is veszélyeztetettek

A német kutatók szerint a sokat tévéző gyerekeknek nem csupán a szókincse szűkös, hanem nyelvtanilag is sok kívánnivalót hagy maga után a beszédük. Sok 9-10 éves gyerek ijesztően rosszul használja a helyhatározó ragokat, azt a mondatot például, hogy “a mama a vázát az asztalra tette” vagy az “asztalba tette” – könnyen összetévesztik, illetve nem érzik a különbséget a két változat között.

A tíz évesnél fiatalabb gyerekek szabadideje meglehetősen korlátozott. Ha napi két óránál többet töltenek tévézéssel, valószínűleg egyáltalán nem játszanak a szó hagyományos értelmében. Nagyon keveset mozognak szabad levegőn, és keveset vannak együtt a szüleikkel, és nem utolsó sorban kortársaikkal. A szülőkkel való együttlét hiányáért persze nem a gyerekek okolhatóak. A szóbeli kifejezőkészséget, a leginkább fejlesztő családi beszélgetés feltételeit a szülőknek kell megteremteni és mindennapos szokássá tenni. Azokban a családokban, ahol csak nagyon ritkán van mindenki – szülők, gyerekek – együtt nyugodt körülmények között, a háromszázból huszonöt gyerek nem tudta megmondani, hogy a szüleik miként szólítják egymást.

A napi két órás határérték természetesen amolyan átlagot jelent. Ha például egy-egy ünnepnapon sokat tévézik a gyerek, annak önmagában nincs a fentiekben leírt káros hatása, eltekintve persze attól, hogy az a tartalom, amivel szembesül, mennyiben felel meg az életkorának. A nyelvi és olvasási képességeket korlátozó hatással akkor kell számolni, ha legalább egy éven át napi két óránál többet néz a gyerek televíziót.